A modern karikaturisták előfutára, az angol nemzeti festészet megteremtője. Londonban, Bartholomew Close-ban született Richard Hogarth tanító és nyomdai korrektor legidősebb fiaként. Apja észak-angliai szabad kisbirtokos családból származott, és életének fő műve egy soha ki nem adott latin szótár összeállítása. Bár az ifjú Hogarth képességei hamar megmutatkoztak, a családnak nem volt elég pénze, hogy festészetet tanulhasson, olyan foglalkozást kellett választania, amely képességeinek megfelel és biztos megélhetést nyújt. Így került Ellis Gamble ékszerész és ötvös műhelyébe ezüstműves inasnak. Tanulóidejében nagy szerencsétlenség érte a családot. Apja, aki a jelek szerint nem volt jó üzletember, kávézót nyitott, ahol csak latinul lehetett (volna) beszélni. Az üzlet tönkrement, és Richard Hogarth adósságai miatt az adósok börtönébe, a hírhedt Fleet börtönbe került, így Hogarth a rabok családjai számára a börtön mellett kialakított telepen töltötte ifjúkorának öt évét. Életének erről a szakaszáról soha nem beszélt. Apja 1718-ban halt meg, közvetlenül azután, miután Hogarth letöltötte inaséveit. 1720-ban megnyitotta saját műhelyét, s új irányba indult. Nem arany és ezüst készleteket díszített, hanem rézmetszeteket készített, könyvillusztrációkat tervezett. Ekkor szilárdult meg benne az elhatározás, hogy életét a festészetnek szenteli. Mivel képzése más irányú volt, szinte önállóan kezdte megtanulni a festészet alapjait, majd beiratkozott a rajzakadémiára. Közben élénk társadalmi életet élt, barátai és ismerősei között színészek, írók éppúgy voltak, mint orvosok, ügyvédek. Ebben az időben ismerkedett meg Henry Fieldinggel, akivel kölcsönösen hatottak egymás művészetére. 1724-ben Sir James Thornhill, a király udvari festője megnyitotta akadémiáját, így került vele kapcsolatba Hogarth, aki hamar felhívta magára a figyelmet két szatirikus rézmetszetével. Rövidesen Thornhill szolgálatába lépett, s ekkoriban kezdett arcképeket készíteni. 1727-ben egy per hatására (amit megnyert) úgy döntött, hogy szakít a vésnökséggel, és mint arcképfestő alapozza meg hírnevét. Ekkoriban jöttek divatba a társalgó csoportokat ábrázoló kisméretű képek, s ez éppen megfelelt Hogarth tehetségének, aki nagyméretű képek készítésénél még bizonytalan volt. Korai művei közül kiválik John Gay Koldusopera című műve alapján készített festménye, amely a színdarab egyik jelenetét ábrázolja. Sikerére jellemző, hogy a következő években több másolatot kellett róla készítenie, s közülük mindegyik eltér az előzőektől. Hírneve és foglalkoztatottsága egyre nőtt, s megrendelői Anglia befolyásos családjaiból kerültek ki. Társadalmi helyzetét házassága is megszilárdította, ugyanis megszöktette és 1729. március 23-án feleségül vette Jane Thornhillt, Sir James lányát. Bár ez a házasság látszólag nem volt minden érdek nélkül való, feleségéhez élete végéig mély érzelem fűzte. Az arcképek mellett időszerű témák ábrázolásával is foglakozott, sorozatokat készített, amelyek társadalmi problémákat feszegettek. Első ilyen sorozata A szajha útja volt, amelynek festményeit 1731-ben készítette, a metszetsorozatot 1732-ben jelentette meg. Olyan népszerű lett a sorozat, hogy kalózkiadások is készültek belőle. Ez késztette Hogarth-ot arra, hogy folyamodványt nyújtson be a parlamenthez az orvkiadások ellen. A javaslat törvényerőre emelkedése után egy nappal adta ki új sorozatát, Az aranyifjú útját. Ez az időszak volt Hogarth életének legsikeresebb korszaka. Tíz éven keresztül ő volt London egyik legkeresettebb, legjobban fizetett arcképfestője, metszeteit, sorozatait a legnagyobb érdeklődés övezte. Megtehette, hogy saját költségén díszítse ki a Szent Bertalan Kórház lépcsőházát. A portréfestészet után a történelmi festészet vezető rangját is magáénak akarta, de nem csak önző érdekből, hanem a nemzeti festészet ügyét akarta előre vinni, de szándékai nem valósultak meg. Bőkezűségét bizonyítja, hogy részt vett Richard Coram kezdeményezésében, amellyel otthont és iskolát teremtettek árva gyermekek számára. Az elkészült épület számára képeiből is ajándékozott. 1748-tól egyre kevesebbet festett, új irányt vett érdeklődése. Elhatározta, hogy megírja a szépség mélyreható elemzését, a forma szépségének szabályait. Így született A szépség analízise című könyve, amelyet a kortársak kedvezően fogadtak, de az utókor gyorsan elfeledett. Ennek okai Hogarth alapvetően maradi elvei, amelyek a barokkban gyökereztek, és elütöttek a klasszicizmus felfogásától. John Thornhill, Sir James fiának és utódjának halála után 1757-ben kinevezték a Király Festőjévé, de a műkritikusokkal és más festőkkel való vitái, valamint romló egészségi állapota teljesen beárnyékolták utolsó éveit. Sigismunda című festménye miatt a támadások kereszttüzébe került. A kortársak többre értékelték az idő barnította reneszánsz képeket, mint Hogarth történelmi tárgyú festményét. A Királyi Akadémia felállítása ellen is tiltakozott, célszerűbbnek látta volna egy művészekből álló hivatalos testület létrehozását, amely kiküszöböli a királyi támogatást és ellenőrzést. 1763-ban agyvérzést kapott, amelyből részben felgyógyult, de 1764-ben rosszabbodott az állapota, és október 26-án meghalt. Chiswickben temették el, sírfeliratát barátja, David Garrick színész írta.