A kortárs német irodalom legismertebb és egyben legvitatottabb személyisége. Állásfoglalásaival, műveivel mindig vihart kavart: hol a mennybe menesztették, hol gyűlölködések és támadások kereszttüzében állt. Regényeinek java része életrajzi ihletésű. Danzigban (a mai Gdanskban) született lengyel-német szülők gyermekeként. Apjának fűszerüzlete volt. Anyja a rendkívül kis létszámú szláv kasub népcsoportból származott. Grass gyermekkorát Langfuhr-ban, Danzig elővárosában töltötte, és ott végezte iskoláit is. 10 évesen tagja volt a Jungvolk-nak, 14 évesen a Hitlerjugend-nek, 15 évesen légi segítő lett. Szülővárosa mély nyomokat hagyott benne, később számos regényének helyszínéül szolgált. Még nem töltötte be 17. születésnapját, amikor 1944-ben besorozták a náci hadseregbe, mint páncéllövészt. Grass a tévútra vezetett fiatalság generációjához tartozott. Nem volt sem fanatikus náci, sem ellenzéki szellemiségű, mégis csak a háború után, az amerikai hadifogoly-táborban, Bajorországban kezdett politikailag tisztán látni. 1946-ban, amikor szabadult, egy új világba csöppent azzal a szilárd elhatározással, hogy művész lesz. Kölnbe ment, de szüleivel még nem tudta felvenni a kapcsolatot. Göttingenben szerette volna letenni az érettségit, de hamarosan elhagyta az iskolát. Ekkoriban különféle munkákat vállalt, volt földmunkás, káliumbányász, dzsessz-zenész. Amikor először híreket kapott szüleiről és húgáról, akik a Rajna-vidéken éltek egy földművesnél, hozzájuk költözött, és 1947-ben elvégzett egy kőfaragó és szobrász iskolát. 1948-tól négy évig a Düsseldorfi Művészeti Akadémián szobrászatot és grafikát tanult. 1952-ben Nyugat-Berlinbe költözött, ahol 1953-55 között a Nyugat-Berlini Művészeti Főiskolán tanult grafikát és szobrászatot. 1954-ben, 59 évesen meghalt az édesanyja. Ebben az évben feleségül vette a táncosnő Anna Margaretha Schwarzot.

Már a főiskolai évei alatt verseket írt, az ötvenes évek elején jelentek meg első versei. 1955-ben kapta meg első elismerését íróként a Stuttgarti Rádió költőversenyén. A Lilien aus dem Schlaf című versével elnyerte a fődíjat. 1956-ban jelent meg első verseskötete A széltyúkok előnyei címmel, melyet saját grafikáival illusztrált. Ugyanebben az évben rendezte első kiállítását plasztikáiból és grafikáiból. Még ez évben Párizsba költözött, ahol 1959-ig élt családjával. 1957-ben mutatták be első két felvonásos színdarabját, Árvíz címmel. 1958-ban a Gruppe 47 díjjal tüntették ki a még befejezetlen Bádogdob részleteiért. Az ebben az évben írt Onkel, Onkel című darabját a kölni színházban állítottak színpadra, majd Lengyelországba utazott. A világhírt az 1959-ben megjelent Bádogdob című regénye hozta meg számára. 1959-ben Bochumban mutatták be a Még tíz perc Buffaloig című drámáját. 1960-ban telepedett le Nyugat-Berlinben, megjelent verseskötete Gleisdreieck címmel. Irodalmi díjat kapott a Német Kritikusok Szövetségétől. Az 1961-ben megjelent Macska és egér című kisregénye szintén szülővárosában játszódik. A mű kispolgári fiatalok háború alatti életét mutatja be. A berlini Schiller Színházban bemutatott A gonosz szakácsok című drámája párizsi ihletésű. 1962-ben a Bádogdob című regénye Franciaországban elnyerte a legjobb külföldi könyvnek járó díjat. 1963-ban jelentkezett Grass a Danzig trilógia harmadik darabjával. A Kutyaévek a háborús bűnösök háború utáni megítélésének problémáival foglalkozik. A trilógia (Bádogdob, Macska és egér, Kutyaévek) az elmúlt fél évszázad története.

Az 1966-ban bemutatott Die Plebejer proben den Aufstand című darabjában kritikusan foglalt állást Bertolt Brecht az 1953. június 17-i berlini felkeléskor tanúsított magatartásával szemben. Ekkoriban utazott Spanyolországba, Nagy-Britanniába, Skandináviába, és 1964-től 1970-ig minden évben ellátogatott az USA-ba. Ezek az utak inspirálták őt a további munkára. 1968-ban jelent meg Levelek a határon túlról című könyve, egy párbeszéd s cseh író Pavel Kohauttal. 1969-ben megjelent Helyileg érzéstelenítve című regénye, amely tiltakozás a vietnámi háború ellen. A mű a hatvanas évek közepének anarchista ifjúsági mozgalmait villantja fel. 1972-ben jelent meg Egy csiga naplójából című filozofikus hangvételű naplóregénye, melyben az 1969-es választási kampányra emlékszik vissza. A műben a német szociáldemokrácia világképét igyekszik művészi eszközökkel megfogalmazni. 1972-től rézkarcokat, 1975-től litográfiákat készít. Eddig kb. 250 rézkarca és több mint 50 litográfiája jelent meg. Az 1977-es A hal című műve kasub őseinek legendáiból építkezik. A mű nagyrészt pozitív kritikát kapott, a feministák azonban kifogásolták. Ezzel a művel szerzett epikusként nemzetközi hírnevet. 1978-ban megalapította az Alfred-Döblin Díjat a Berlini Művészeti Akadémia védnökségével. Ugyanebben az évben elvált feleségétől, majd 1979-ben újranősült, felesége Ute Grunert. 1979-ben jelent meg a Találkozás Telgteben című könyve. Néhány költő találkozik itt, hogy egy politikai kiáltványt fogalmazzanak meg. Egy szerencsétlenség következtében azonban előbb széthullik a csoport. 1980-ban szünetet tartott az írásban, ekkor sokat rajzolt és szobrászkodott. A civilizáció betegségei miatti egyre hangosabb háborgását rögzítette az 1986-ban megjelent borús hangulatú, A patkánynő című apokaliptikus regényében. A kötetben az emberi faj végnapjairól van szó. 1986-ban befejezte elnöki tevékenységét a Berlini Művészeti Akadémián. 1986 augusztusától 1987 januárjáig néhány hónapot az indiai Calcuttában töltött, elbűvölő és sokkoló élmények alapján készítette a Calcuttalapokat, egy rajzsorozatot. Az indiai hétköznapok megrázó látványát már nem tudta csak írásban kifejezni. 1987-ben jelent meg Zunge zeigen című naplója, melyben az író a nyugatnak az indiai nép nyomorában való bűnrészességét mutatja be. 1994-ben a bajor szépművészeti akadémia irodalmi díját kapta, illetve Prágában Karel-Capek-Díjjal, valamint Madridban az Universidad Complutense emlékéremmel tüntették ki. 1995-ben terjedelmes politikai regényben, mely Berlinben, a falépítés és az újraegyesítés között játszódik, (Nehéz kérdés!) dolgozta fel a német történelmet az 1948-as revolúciótól napjainkig. Ez volt az első irodalmi mű, mely a berlini fal leomlásának következményeivel foglalkozott, de a mű egyben hatalmas politikai vitákat váltott ki, melyet Hans-Fallada-díjjal tüntettek ki.

1999-ben jelent meg Az én évszázadom című könyve, melyben a történelem szépirodalommá válásának lehetünk tanúi. A mű szuggesztív, szubjektív, megmagyarázatlanul hagyott példázatokon keresztül ad látleletet a múlt századról, emberi sorsok, szerepek, beszédhelyzetek és dialektusok formájába sűrített kis történetekkel. Günter Grasst 1999-ben a Svéd Akadémia irodalmi Nobel-díjjal tüntette ki. „Günter Grass, az áldozatok és a vesztesek írója, fekete humorú mesékben idézte fel a történelem elfeledett arcát” – olvashatjuk a Nobel-díj-bizottság indoklásában. 2002-ben jelent meg a Ráklépésben című regénye, mely nagy sikert aratott és egyben óriási vitát kavart Németországban. A műben tágabb értelemben a második világháború német áldozatairól van szó, szűkebb értelemben a német keleti területekről elmenekültek vagy kitelepítettek sorsáról, még szűkebb értelemben annak a Wilhelm Gustloff nevű menekülthajónak az elsüllyedéséről, amelyet egy orosz tengeralattjáró torpedózott meg a Balti-tengeren a háború utolsó heteiben. 2003-ban jelent meg Utolsó táncok című műve, egy elsősorban erotikus verseket és rajzokat tartalmazó gyűjtemény. 2004-ben, Andersen, a nagy dán mesemondó születésének kétszázadik évfordulóján megjelent Németországban egy monumentális album Az árnyék címmel. A kötet 108, Grass által Andersen különböző meséihez készített litográfiát tartalmaz. A mű magyarul 2005-ben jelent meg az Európa Könyvkiadó gondozásában. Évtizedeken át igen sokat tett a német-lengyel megbékélésért. Lengyelországban, és különösen szülővárosában igen népszerű. Élete során számos elismerést kapott, szinte minden fontos díjat elnyert. A poznani, a gdanski és a Harvard egyetem díszdoktora.

Forrás: www.ekultura.hu