1746-ban született Fuendetodos-ban, a spanyol festészet kiemelkedő mestere. Zaragozában José Luzán festő segédje lett, majd Madridba ment. Akkoriban a madridi udvarban volt Giambattista Tiepolo és Anton Raffael Mengs, mindketten nagy hatással volt Goyara. Nem vették fel az Akadémiára. 1770-ben Itáliába ment. 1771-ben visszatért Spanyolországba, két év múlva megházasodott. Művészi indulása lassú volt. Elismerést csak az 1780-as években kapott. Első jelentősebb munkáit a madridi szőnyegszövőgyár részére készítette. Festői kartonjain a spanyol nép életéből vett jeleneteket ábrázolta (Labdajáték, Valenciai korsóárus). 1786-ban a gobelin gyár udvari tervezőjévé, majd 1789-ben udvari festővé nevezték ki. A Madridi Akadémia tagjává választották. 1790-től portrékat és elképzelt kompozíciókat festett. 1793-ban megbetegedett, és maradandóan megsüketült. Egyre inkább befelé forduló és félelmetesen gazdag képzelőerőről tanúskodó művészi hajlamát nem értékelték nagyra kortársai. 1798-ban azt a feladatot kapta, hogy ő díszítse freskókkal a madridi S. Antonio de la Florida templom falait. 1794-99 között készült grafikai sorozata, a Caprichos (Ötletek), mely drámai feszültséggel vagy szatirikus keserűséggel ábrázolja látomásait az örök emberi nyomorúságról. Az 1808-as spanyol függetlenségi háború idején készítette azt a 82 lapból álló rézkarcsorozatát, a Desastros de la Guerra (A háború borzalmai) című alkotásait, melyek a háború borzalmait és a reakció elnyomását ábrázolták. Démonjai újra feltűnnek a 27 lapból álló Disparates vagy Proverbios (Eszét vesztett vagy Közmondások), mely ismét a spanyol reakció szimbolikus ábrázolása. 1819-ben újra megbetegedett. Párizsba ment és a litográfiával kísérletezett. 1826-ban hivatalosan lemondott az udvari festő címről. 1828-ban halt meg.

Goyát a korszak legnagyobb európai festőjének tartják. Az 1780-as években vallásos képekkel aratott sikert. Művészetfelfogásában döntő szerepe volt betegségének, elmélyítette benne az emberi élet fájdalmának és szenvedésének a tudatát, és ennek következtében fokozatosan komor és vészterhes témák felé fordult. Kettős arculatot mutat azon a két fő területen amiről leginkább ismert, azaz a portréfestésben és a fantázia világában: egyrészt kötődik a múlt nagy mestereihez, másrészt megdöbbentően eredeti. Arcképeit puritán egyszerűség és félelmetesen leleplező erejű lélektani érzékenység jellemzi (Önarckép, Bayeu portréja - felesége arcképe, A királyi család portréja). Azt vallotta, hogy nincs értelme annak, hogy az ecset többet lásson mint ő. A természetben nincsenek vonalak. Goya a természet sötétebb oldalát a Caprichos című rézkarcsorozatban kezdte megjeleníteni. Az effajta témák az úgynevezett fekete festményeken teljesedtek ki, amelyeket saját háza falára festett, majdnem végzetes betegségéből való felgyógyulása után. Ijesztő rémítő jeleneteket festett. Rajzait, tintával, ceruzával és vízcsepptechnikával készítette.