A komédia nagy mestere. A népi életből formál jellemvígjátékot, népi komédiát, megalkotja a polgári vígjáték műfaját. Végig nevetett és végig nevettetett egy izgalmakkal teljes évszázadot, méghozzá két nyelven: olaszul és franciául. Van úgy, hogy vígjátékait egyszerre játsszák Párizsban, Velencében, Bécsben, Weimarban. Több mint 150 színjátékot írt, ezeknek java része vígjáték. Olykor azonban, hogy megmutassa, nem kevesebb ő, mint a tragédiaköltők, komoly hangú történelmi drámákkal arat sikereket. Szakadatlan író volta mellett volt rendező, színigazgató. És közben fiatal kora óta igen jó hírű jogász. Chioggiában évekig bíró, Velencében mindvégig az ügyvédi kamara tagja, tudós hírű, keresett perbeli képviselő. És nyelvészi buzgalommal kutatja az olasz, majd a francia tájszólásokat. Ezt az ismeretét fel is használja mint humorforrást. E mozgalmas életet nagyon is jellemzik a szerelmi kalandok, házassága előtt az olyan nagy szerelmi botrányok, hogy hasznosabb menekülnie előlük, nehogy büntetőügyekké váljanak. Természetesen a szerelmi bonyodalmak is alkotórészei humorának. Jellemkomikum és helyzetkomikum - vagyis lélektani tartalmú vígjáték és váratlan fordulatokkal is nevettető bohózat egyaránt otthonos az ő színpadán.

vígjátékok	C. csetepaté	komédiák	Komédiaszínház részlet

Az a jogásznak induló fiatalember, aki majd a jogi pályát is sikeresen futja be, már iskolás korában feltűnik mint szellemes dialógusíró. Apja jó hírű velencei orvos volt. Nagy műveltségű férfiú, aki a lehető legjobb nevelést igyekezett adni hamar tehetségesnek mutatkozó fiának. Ő azonban gyakran kényszerült távol lenni családjától. Sokfelé hívták gyógyítani, anyagi jólétüket ennek a jövedelemnek köszönhették. Fia nevelését egyedül nem irányíthatta, felesége azonban nemcsak nagyszerű házastársa, de szokatlanul művelt, irodalom- és tudománykedvelő asszony volt. A leendő írót ránevelte az olvasás szeretetére, a tudományok gyönyörűségére. Akárcsak a férje, ő is hamar rájött arra, hogy a jogtudás minden tevékenységnél hasznos. Goldoni pedig eleve jó tanulónak bizonyult, hasznosan nevelte az otthon, a szülői példaadás. Latinul, görögül, franciául tudni - ez gyermekkorától fogva természetes volt. Az antik görög drámákat és főleg a latin vígjátékírókat végigolvasta. Ezektől tanulta meg a humor lényegét. A korai papi iskolákban is kiváló tanuló volt, majd a jogtudományokat oktató tanintézetekben gyönyörködve itta az ókori, középkori és saját korabeli jogi ismereteket. Úgy készült tudósnak, hogy már diákkorában drámákat írt. És az életben megismert érdekes alakokat szerepekké formálta. Előbb vidéki színjátszók, majd hamarosan városi színészcsoportok is felismerték drámáinak hatásosságát. Akkor még nem is dőlt el, hogy mindenekelőtt vígjátékíró lesz. Korai tragédiáit is szívesen fogadták. Már chioggiai bíró korában, de még inkább, amikor Velencében már keresett ügyvéd, a színházak egyre szívesebben látták vidám színjátékait. Velencéből azonban menekülnie kellett, mert egy be nem váltott házassági ígéret folytán házasságszédelgés és előlegezett hozomány elsikkasztásának vádjával büntetőeljárás indult ellene. Tehát városról városra költözött. Az egységes Itália még nagyon távol volt, az olasz városok és tartományok külön-külön kis államok voltak. És szinte mindenhol másképpen beszéltek. Az olasz nyelvről ugyanis mindmáig sokan úgy vélik, hogy olasz nyelv nem létezik, az "olasz" gyűjtőneve az Itáliában beszélt, egymástól nagyon eltérő tájszólásoknak. Egy lombardiai olasz és egy szicíliai olasz ugyanúgy nem érti egymás beszédét, mint egy francia és egy német. Goldoni pedig, ahol csak járt, igyekezett alaposan megtanulni a tájszólást, és hamarosan azon a tájszóláson írt komédiát. Ezek fogalmazása közben jött rá arra a humorforrásra, hogy egymással beszéltet különböző tájszólású embereket. Olaszul beszélnek, de alig vagy egyáltalán nem is értik egymást.

A műfajokban is újításra volt szükség. A commedia dell'arte mellett már a reneszánsz óta létezett a zenés-táncos "pastorale", a későbbi operett elődje. Monteverdi óta bevett műfaj lett a végigénekelt opera. Goldoninak is szüksége volt olykor zenére, de olyanra, amely csak kíséri-színesíti a cselekményt, és nem zavarja a dialógusok megértését. Ki is találta a mondott szöveg és hangszeres zene olyan vegyítését, amelyben világos a cselekmény, és külön-külön is gyönyörködtető a zeneszám. A zenészek nem is riadtak vissza a kísérőzenék komponálásától. A kor legnagyobb itáliai muzsikusa, Vivaldi is szívesen működött együtt Goldonival az új műfaj, a "zenés vígjáték" megvalósításában. Az egyre népszerűbb írónak számos ellenfele is volt. Régi ízlés, maradi politika riadozott a felvilágosodás szellemétől, ez pedig áradt a kritikus élű jellemvígjátékokból is, a harsány bohózatokból is. Az ellenfelek közt volt egy igazi nagy tehetség: gróf Carlo Gozzi, szemléletében megrögzött, a feudalizmust örökkévalónak tartó író, költő, vitatkozó. Az ő műfaja a "mesejáték" volt. Amikor Goldonit meghívták Rómába, ott szembekerült Gozzival. Személyes vetélkedés és politikai ellentét volt ez. Végül is a műfajteremtő, tehetséges arisztokrata elűzte Rómából a műfajteremtő tehetséges polgárt.

Híre azonban már eljutott Párizsba is. A franciák meghívták. Jó ideig vezethette a híres "Olasz színházat", neki mindegy volt, hogy az anyanyelvén vagy franciául ír. Utazgatott is az országban, hogy tanulja a tájszólásokat, és nevettessen azzal, hogy egy gascogne-i beszélget egy elzászival, és nem értik egymást. Hosszú évekig élt Párizsban. Ott írta franciául prózai remekművét: önéletrajzát. A felvilágosodottak lelkesedtek érte, a nagyközönség ünnepelte, az államtól életjáradékot kapott. De túl volt már a nyolcvanadik évén, a felesége meghalt, már csak olykor-olykor írt még egy vígjátékot. És egyszerre kitört a forradalom. Minden megváltozott. Már nem értette, mi is történik, nem is gondolhatta, hogy felvilágosodott barátaival együtt ő is ezt a forradalmat készítette elő. Hiába látogatott haza Velencébe, ott is idegen volt már. Végül megüzenték, hogy visszakapja életjáradékát, hiszen a forradalmárok legértelmesebbjei is tudták, hogy hozzájuk tartozik. Azt még megérte, hogy a járadék első esedékes részét átvehette. Örülhetett neki néhány napig. 87 éves korában meghalt. A 150-nél is több vígjátékból legalább tízet máig is játszanak mindenütt, ahol van színház.

Forrás: Irodalmi arcképcsarnok