Apja jogi professzor volt, a gyermek és ifjú Gide-nek a szigorú protestáns nevelés ellen kellett küzdenie. Fiatalon nagy utazást tett Észak–Afrikában. Világnézetében, politikai állásfoglalásában ellentmondásos és következetlen. Pályája kezdetén a szimbolisták köréhez tartozott. Az 1890-es években Mallarmé szalonját látogatta, megjelentek korai művei. Nietzsche, Dosztojevszkij és Wilde hatottak írói kibontakozására.

Írói, költői művei mellett folyamatos kritikusi tevékenységet is végzett. 1891 - ben jelentkezett első művével (Les Cahiers d'André Walter). 1909-ben folyóiratot alapított „Nouvelle Revue Francaise” címmel. Az 1920-as években Közép- Kongóba (ma Kongói Köztársaság) látogatott. Útja meghatározó élményévé vált, egyre baloldalibb lett, és szenvedélyesen támadta a gyarmatosító kapitalizmust. Ezt tükrözi a Kongói utazás (1927) és a Visszatérés a Csád-tótól (1928) című két műve is. Rövid ideig rokonszenvezett a kommunizmussal, de szovjetunióbeli utazása után csalódásról számolt be. 1945 után főleg esszéíróként, kritikusként tevékenykedett. 1947-ben irodalmi Nobel-díjat kapott. Esztétizáló stílusú, sokszor különcködő művei a hanyatló polgári társadalom emberének nyugtalanságát, útkereséseit, kiábrándultságát tükrözik (Meztelen; Pénzhamisítók; A Vatikán pincéi ; A tékozló fiú visszatérése; Izabella).

Forrás: Világirodalmi Kisenciklopédia