Delacroix mellett a romantikus festészet legnagyobb képviselője, művészetében, egyéniségében a végletek, a szinte önemésztő szenvedélyek, a gyors változások csapnak össze. Rubens és a flamand festészet nagy csodálója volt. Mesterei N. Guérin, C. Vernet valamint Antoine-Jean Gros. Rövid élete nem engedte meg képességei teljes kibontakozását, mégis úgy tűnik, hogy az a kevés műve, amely az utókorra maradt, nemcsak a művész páratlan festői képességére jellemző, hanem arra az átmenetre is, amelyet képviselt. Élet és halál összeütközése, a veszély tragikuma, egyben szépsége, az állandóan változó, mozgó, rohanó világ érdekli elsősorban. 1816-ban, Olaszországban fedezte fel Michelangelo művészetét. Nemcsak romantikus, hanem egyúttal modern is, előfutára számos száz évvel későbbi törekvésnek. A lovak iránti szenvedélyes érdeklődéséből születnek lovakat ábrázoló képei, amelyek nem statikus ábrázolások - mint Stubbséi voltak -, hanem rendkívül dinamikusak, lendületesek. A "Római lóverseny" és "Az epsomi lóverseny" (1821) jelzi ló-ábrázolásainak azt a két végpontját, amelyen belül a pillanatnyi mozgást, a száguldást számos bravúros festői ábrázolásban örökítette meg, s egyúttal a ló természetrajzának kitűnő ismerőjeként is megmutatkozott. A fénykép feltalálása előtt a lovak mozgásáról senki ennyit nem közölt velünk. De nemcsak ezek a festményei mutatnak új utat, hanem a már említett, Delacroix-ra is erősen ható "A medúza tutaja" című képe is, a kíntól a felcsillanó reményig bemutatva mindazokat az érzelmi állapotokat, amelyeknek az élményét a közelmúlt tragikus hajótöréséből merítette. A hatásos képszerkezet, holtak és élők sokféle testtartásban való bemutatása, a dagadó vitorlák és a jelt adó, magasra emelt alak formálásának szépsége mind nem volt elegendő a sikerhez. Géricault keresi a borzongatót, a riasztót, és páratlan beleérzéssel túlemelkedik a nyers valóságon, mély emberi nemességet éreztetve. Ezt mutatják az elmebetegeket ábrázoló nagyszerű arcképei, a betegség ellenére méltóságteljes emberábrázolások. Géricault a francia romantika egyik ellenállhatatlan képviselője, a francia hagyományok és az új áramlatok ötvözésének kitűnő példája. Művészetének fő ereje a drámaiság, a feszített kompozíció, a fény-árnyék kontraszt drámát sugalló ereje és a pszichikailag meggyőző emberábrázolás.

Forrás: Barangolás a stílusok világában