|
ADVENT
Az Advent színtere a 17 századi Anglia, ideje: a vészbíróságok
kora, hőse: egy üldözött katolikus nemes.
"Mert mit is akartam én mondani ezzel az Adventtel?
– kérdi Füst Milán az 1949-es kiadás előszavában. –
Lelkem felejthetetlen megrendülését, de mondhatnám úgy is: szakadatlan
könnyeimet. ,A költők érzékeny lelke’ – szokták mondani s bármily undok is ez a
szó, némi igazság mégiscsak rejlik a mélyén. A költőknek ugyanis csakugyan
érzékeny a lelkük. S én akkoriban sokat sírtam reménytelen magányomban, szinte
betemetve. Mert rettenetes volt nekem arról értesülnöm, hogy mi zajlik odakinn.
(1920-ban volt ez!)
És alig is volt itt valaki, akivel szót lehetett volna váltani erről. S ekkor
elhatároztam, hogy a régi hűségről fogom venni a példát, vagyis példázatot
akartam tenni mindazok elé, akik Jézus Krisztus nevében gyakorolták az
embertelenséget."
A regénybeli más-lét, kisebbség-lét, kettős-lét, üldözött-lét, a szorongás, a
cselekvés-képtelenség, a határozatlanság, a lélek még éppen
elviselhető-elviselhetetlen gyalázata, a próbák általi megmérettetés folytonos
vágya és a folytonos visszarettenés: olyan egyetemes és modern lelki,
lélekábrázolási problémák, amelyekről Kafkát vagy az egzisztencializmust
emlegetve szoktak beszélni.
ÖSSZEGYŰJTÖTT LEVELEI
Az irodalomtörténeti legendákkal övezett,
magányos prófétaként számon tartott költő, író kapcsolatrendszere meglepően
gazdag és sokszínű volt: a levelekből számtalan, korábban ismeretlen pályatársi,
baráti és magánéleti kapcsolat bontakozik ki. A korrespondenciából kirajzolódik
az öntörvényűség és az alkalmazkodóképesség kettősége, a Napló és a Levelezés
egymásra vetítésével kirajzolódik Füst Milán sokrétűen bonyolult személyisége.
...leveleiből részlet:
Füst Milánnénak
[Budapest, 1936. augusztus 13.]
Drága Szivem,
jól esett, hogy a hangodat hallottam, kicsit megnyugodtam tőle. Tegnap este
Rezső volt itt a feleségével. – Ma elkezdek a novellán dolgozni, ha lesz elég
erőm. Még mindig folyton aludnék. Szerencsére borús is az idő, aminek miattad is
örülök, mert a fekvéshez jó, álmosító, nyugtató. Tegnap Gellértné a legszörnyűbb
hírekkel érkezett Dezsőtől. Tudja szegény, hogy mindennek vége s az orvosok is
most már reménytelenek. Szörnyü látvány: csövekkel, oxigénpalackkal s más íly
iszonyúságokkal van körülvéve, – nagyon kért, hogy ne menjek ki hozzá, én is
„beteg ember” vagyok. Holott Dezső a kérdésére felírta egy papírra, hogy ha nem
terhes nekem, jőjjek. Megint rendkívűl nyugtalan vagyok szegény miatt, igazán
vérzik a szívem érte. Szörnyű sors! A vígaszokra felírja egy táblára: maszlag! –
A fiú Abbáziában van. Manyi viszont „közben” megírta az Édes Annát darabnak. Hát
ílyen vegyes érdekességű az egész. –
Tegnap Rezsőék cseresznyelevelet hoztak, jó íze van, – de attól-e? az éjjel nagy
szédülés környékezett több órán át. Nem merem szívni. – Ma Margó írt egy hosszú
s igen szívhez szóló levelet Cattolicából. Más hírem nincs, legfeljebb annyi,
hogy igen jó ebédeket és vacsorákat eszem. Tegnap este: hal,(!) spenót 1
tükörtojással, kakao-krém (sajnos már nem a Médi-féle kakaóból, mert elfogyott,)
– sárgadinnye és feketekávé, 3 dgr kenyér, – több és jobb már igazán nem
kívánható. Tegnap Rezső nagyon megdícsérte a feleségét fülehallatára, hogy
milyen jó teremtés. Engem persze minden fáraszt. Zoltánt felhívtam, jó
reménysége van, de híradása még nincs. A gyarapodás adó alá esik.
Ölellek csókollak, vigyázz magadra! A Tiéd:
M.
Most reggel Zoltánhoz, Berlin írt, jól van minden, még egy aláírás kell.
Bpest 1936., aug 13, csütörtök 5 kor délután.
Kézirat; PIM K. Füst-hagyaték
Füst Milánné 1936 augusztusában Sopronban nyaralt.
Rezső: Menczer Rezső (1901-1981?): Irodalom- és művészetbarát (foglalkozását
tekintve kályhásmester) édesapja révén került Füsttel kapcsolatba, akinek egyik
leghűségesebb tanítványa, barátja, sőt „nevelt fia” lett. Koldus Bálint néven
versei jelentek meg a Nyugatban, s tehetségesen festett, ennek ellenére
textilipari mérnök lett. 1941-ben Montreálba emigrált. Kapcsolatukat több száz
levél dokumentálja.
„A fiú Abbáziában van”: Kosztolányi Ádám
„Manyi”: Kosztolányi Dezsőné, Harmos Ilona
Zoltán: Nagy Zoltán. (1884-1945): költő, író, kritikus
FELESÉGEM TÖRTÉNETE
A regény főhőse, a fiktív feljegyzések írója, a nagydarab Störr
kapitány, holland hajós. A tengeri medve fiatalsága idején inkább az evésnek
hódolt. Szerencsétlenségére gyomorbajt kapott, s orvosi tanácsra kezdett el
foglalkozni a nőkkel, így vette feleségül a franciásan könnyed, kacér
nyelvtanárnőt, Lizzyt. Ettől kezdve pokollá válik az élete, a féltékenység egyre
jobban elhatalmasodik rajta. Ez a szenvedély nem annyira testi, inkább szellemi
tartalmú. A primitív hajós Lizzy könyveit, művészet iránti érdeklődését,
bonyolult gondolkodását képtelen felfogni, tehát meggyűlöli. Elvakult
indulatában üldözi asszonyát, majd valami furcsa változás során belátja, hogy
Lizzy mennyire hű volt hozzá, s ő milyen méltatlanul bánt vele. A tragédiát nem
képes elhinni....
A feleségem története a legjellegzetesebb példája Füst Milán művészi
törekvéseinek. E műve látszatra napló, egy meglehetősen primitív holland
hajótiszt hevenyészett feljegyzései - miként alcíméből is gondolnánk. Valójában
a lélektükrözés, a belső ábrázolás, a mesteri szerkesztéssel megteremtett
atmoszféra remekműve. Bizarr varázsú írás, amelyben mindaz a nyugtalanság, az
élet groteszk jelenségeit, a lélek rejtelmeit kutató izgalom benne van, amely
Füst Milán egész művészetét jellemzi. A regény művészi értékei oly rejtettek,
hogy éppen puritán megjelenésük, egyszerűségük miatt első olvasásra talán fel
sem tűnnek. A könyv kiválóan alkalmas a magasabb esztétikai élményt nyújtó
olvasmányok megkedveltetésére. A mű a huszadik századi magyar próza
vonulatába-irányzatába nem sorolható, de társtalanul is klasszikussá magasodott
alkotása.
A megjelenésekor (1942) szinte visszhangtalan regény az 1958-as Gallimard-féle
francia kiadást követően világsiker lett, szerzője Nobel díjra jelöltetett.
Forrás: Legeza Ilona
FÜST MILÁN ÖSSZES VERSEI
A magyar költészet berzsenyis, vörösmartys vonulatába
sorolható nagy alakja, a Nyugat-nemzedék kiemelkedő költő-író egyénisége,
"látomás és indulat" ötvözetéből alkotta meg klasszikus verseit. Látszólag szűk
horizontú költészet Füst Miláné, de nagy mélységű. Szinte egyetlen témát
variálnak versei: az elmúlás örök témáját. Hangulati hatásukban e költemények
melankolikusak, mintegy hitelesítve alkotójuk vallomását: "Mert mi a művészet
célja? Tiltakozás az elmúlás ellen." A legelvontabb fogalmak konkretizálása,
egy-egy verssor bibliai egyszerűsége, a szellem állandó jelenlevő csillogása
jellemzi a kötet anyagát, a "nagy" verseket (Habok a köd alatt; Szellemek
utcája; Szózat az aggastyánhoz; Öregség; "Ha csontjaimat meg kelletik adni"
stb.) éppúgy, mint a két ciklus (Újak; Régiek) szinte mindegyik versét. A kötet
szerkesztője érintetlenül hagyta a szerző által eredetileg publikált (1958-as)
összes versek anyagát és beosztását, de kiegészítette az onnét kihagyott
versekkel, versfordításokkal s az Aggok a lakodalomban című "sorstragédiá"-val.
Bár a gyűjtemény az előző, 1988-as kiadás jegyzetanyagát, a benne közzétett
szövegváltozatokat, műhelyadalékokat nem tartalmazza, a költő karakteres
személyiségének, lírai munkásságának népszerűsítésére széles körben alkalmas.
...egy verse:
Kutyák
Hajnalodik. S ki fekete kutyáiddal együtt-üvöltve
Vonúltál el az ablak alatt, - magad is állati rém, - most végre csendesűlsz.
Nem nézem vándorlásodat s tudom,
Nagy ívben fordúlsz el, mégy innen arrafelé, hol egy kétesen szürke világ
Fekete köveiből lép majd elő a nap.
De addig is te nem pihensz: a láthatáron lassan áthaladsz...
A láncokat megoldod. S kutyáid szerte-vadásznak.
S így kezdődik a hajnal.
*
S majd lobot vet a tornyokon
S a dicsőség nyugalma, mint az áradás fog elömölni ég és föld között
És döng a tömkeleg, amely világnak mondatik
S a harsány valóság kiteljesűl, kitárúl és megáll. Sok hajnalt láttam én!
Lovast a hídra léptetni... Megállt szemközt a napkoronggal. Állt s fütyölt
szegény
És este vége volt. S hány büszke nép a sivatagba szállt csatázni, mint a
fergeteg,
Hogy riadozva menekültek el a remeték s a puszták vadja... És este vége volt.
Lobbogva forrsz világ és minden reggel újra. Oh ez nem panasz.
De mégis nem tanúlsz? A csillogó szerszámot felveszed?
Mikor lesz már, hogy, mint a dacos állat, mely az ostort egyszer s mindenkorra
megjegyezte,
Ellenállsz és nem fogsz fényleni. De felindúlsz és mégy a vonítás után,
Amely neked való,
Mely nem panasz, de melyben mégis minden dolgok lelke szól. Oh voníts nagy
világ!
S vonítva fusson majd veled a gondolat s oszoljon el.
S mi ostoroz, elhamvadsz abban s ott a napba dőlve, nagy sereg,
Amely kiállta megpróbáltatásait és bátorságát megmutatta már,
S nem érdemel meg büntetésül még egy holnapot. |
