Paradox festő. Munkáiban a nyugalom, sőt a derű folyamatos keresését figyelhetjük meg. Ezek a tiszta, autentikus kontemplációra támaszkodnak. Ugyanakkor ez a festészet visszafojtott életenergiát, és óriási belső erőt rejt magában. Caspar David Friedrich tájképei hangsúlyosan viselik magukon a romantika jegyeit. Az emberi léttel elválaszthatatlan kapcsolatban lévő feszültséget fejezik ki: az egyén tudja, hogy a hatalmas természet legkisebb töredékét képezi csupán. Ennek a tagadhatatlan igazságnak a tudatosítása Friedrich művészi megoldásainak az alapja. Egyformán fordul a lélek és az érzékek felé. Képeinek látszólagos nyugalma és visszafogottsága mögött egy, az érzelmeinek könnyen a hatása alá kerülő, indulatos, változó hangulatú, hol szikrázó humorú, hol pedig mély melankóliába süllyedő ember rejtőzik. Megszállottsága festésre, művészi tevékenység gyakorlására inspirálja.

1774. szeptember 5-én született a pomerániai Greifswaldban, egy kis balti-tengeri városkában. Adolf Gottlieb Friedrich és Zofia Dorota Bechla hatodik gyermekeként látott napvilágot. A leendő művész apja egy kis bolt tulajdonosa, ahol szappant és gyertyát árul. Istenfélő ember, és minden este hosszú részleteket olvas fel gyermekeinek a Bibliából. Caspar David tehát mélyen vallásos nevelésben részesül. 1781-ben, amikor még a hetedik életévét sem tölti be, meghal édesanyja. Ettől kezdve Friedrichék hét fiával és két lányával nevelőnő foglalkozik, akihez még egy latintanár csatlakozik. Szigorú vallásossága ellenére, Adolf Gottlieb felkelti gyermekeiben az érdeklődést a költészet és a zene iránt. 1787-ben a fiatal Caspar nagy drámát él meg. Egyszer, amikor testvéreivel a befagyott Balti-tengeren csúszkál, beszakad alatta a jég. Testvére, Christoffer segíti ki, megmenti, de ő maga megfullad a Balti-tenger jege alatt. Caspar életét bátyja áldozatvállalásának és halálának köszönheti. A festő soha nem fog beszélni erről a tragikus eseményről. A diszkréció egyébként karakterének egyik jellemzője és egyben a művész mély magányának a jele. A magányosság egész életművéből kiérződik.
Tizennégy éves korában Friedrich már néhány, keresztény szellemiséggel mélyen átitatott szöveg szerzőjének mondhatja magát. Vitathatatlan irodalmi tehetsége ellenére a fiút nem elégíti ki az írás. 1970-ben elkezd rajzot tanulni. Négy éven keresztül jár Johann Quistrop egyetemi tanár foglalkozásaira, aki arra biztatja Friedrichet, hogy az akadémikusok reprodukcióit vegye mintául rajzaihoz, és rendelkezésére bocsátja saját kép- és metszetgyűjteményét. Caspar David azonban legtöbbet akkor tanul, amikor a hazai tájakat szemléli. Maga Quistrop is mondta neki egy napon, hogy "Rajzoljon természet után is!" Friedrich megszívleli ezt a tanácsot, és a természet első munkáinak fő inspirálója lesz. Szakmai tudását tökéletesíteni akarja, és 1794-ben Koppenhágába utazik, ahol az akkori idők legjobb mesterei dolgoznak. Friedrich négy évet tölt Dánia fővárosában. Alapos ismereteket szerez az antik kor, a perspektíva és a kompozíció tanulmányozásával. Különböző technikákat és anyagokat próbál ki - készít fametszeteket, rajzokat, akvarelleket és gouache-okat. Stílusa stabilizálódik és precízebbé válik. 1798 májusában visszatér szülőföldjére, és még ugyanezen év októberében Drezdába költözik. Németország legnagyobb Művészeti Akadémiáját látogatja, amelyet 1769-ben alapítottak. Itt tizenhetedik századi holland festők műveiről készít számos másolatot. Gyakran megy ki a város környékére, ugyanis folyamatosan érdeklődik a tájképfestészet iránt. Az ebből az időből való vázlatfüzete tele van fák, növények, felhők és az ég rajzaival. Rajzórákat ad, hogy megkeresse a megélhetéshez szükséges pénzt; időnként még néhány munkáját is sikerül eladnia, máskor pedig idegenvezetőként dolgozik Drezdában. Fiedrich bonyolult személyiség. Túl érzékeny, de úrrá tud lenni idegességén, ami nagy akaraterőről tanúskodik. Friedrich jellemének ambivalens jellege a másokkal való viszonyában érzékelhető. Gyakran kedves társasági ember. Vannak azonban pillanatok, amikor nehezen viseli el mások társaságát. Von Schubert hangsúlyozza Friedrich humorát - azt a tulajdonságát, amit nem feltételeztünk róla. "Nem sok olyan személyt ismertem, aki ilyen derűsen szívélyes lett volna és ekkora humorérzékkel rendelkezett volna. Baráti körben képes volt rendíthetetlen nyugalommal olyan történetet mesélni, amely mindenkinél visszatarthatatlan hahotázást váltott ki." 1801-ben Friedrich felfedezi a balti-tengeri Rügen szigetét. Festői síkságai és méltóságteljes tengerparti sziklái kivívják elragadtatását. Gyalogosan járja be - olykor életét is kockáztatva - a tölgyerdőket és a mészkősziklákat. 1803 nyarán a Drezda melletti Loschwitz-ben telepedik le. Akkor jegyzi fel a következőket: "Senki nem lehet oly boldog, mint én most. Itt mindent a családi fészekből kiáradó szeretet és nyugalom sugároz be. Imádkoztam Istenhez és teszem ezt továbbra is (legyen meg az Ő akarata és ne az enyém!), hogy adja meg nekem azt a szerencsét, hogy egész életemet falun, nyugalomban, messze a várostól élhessem le." Észak-Németország tájaiban a festő megtalálja vágyait és hangulatait. Szerinte "e táj szigorú és komor hangulata a legalkalmasabb a vallásos érzelmek kifejezésére." Nem ért egyet azzal a véleménnyel, miszerint a paradicsomi déli vidékek a maguk fényességével, áttetsző levegőjével és csillogásával fejeznék ki legjobban az isteni mű csodálatos voltát. 1817-ben visszautasítja egy római utazás lehetőségét. Az aggasztja, hogy a gazdagabb és színesebb tájak felfedezése feldúlhatná szellemi aszketizmusát. Friedrich nagyra értékeli azt a nyugalmat, amit a természet tud nyújtani, ugyanakkor azonban szenvedélyesen részt vesz korának kulturális életében. 1805-ben rajzokat küld Weinbarba a Goethe által szervezett - a Művészet Barátja elnevezésű - versenyre. A Faust szerzője el van ragadtatva Friedrich rajzainak tökéletességétől, és első díjra javasolja. Ez a nagy költővel való ismeretségének a kezdete, aki a fiatal festőt bevezeti a korabeli művészkörökbe. 1807-ben Friedrich találkozik egy másik német költővel, Kleisttel, a romantikusok második nemzedékének bárdjával. 1810-ben a berlini Akadémia tagjává választják. Két - ott kiállított - képét megvásárolja III. Frigyes Vilmos porosz király. Ugyanebben az évben a Szászország és Weimar hercege, Károly Auguszt is támogatja öt tájképének megvásárlásával. Két évvel később a Goethe által protezsált művész Poroszország kormányától kap szubvenciót.
Friedrich jelenlétét a hivatalos politikai körökben részben szenvedélyes patriotizmusával lehet magyarázni. A művészt mélyen érinti Poroszország veresége a Napóleonnal folytatott háborúban, valamint a Jéna és Auerstedt melletti 1806-os csatavesztés. Francia-ellenessége olyan mértékű, hogy nem akarja átvenni az 1890-ben Franciaországban utazgató testvérének, Christiannak Párizsból és Lyonból küldött leveleit.
1810. júliusában Friedrich költő barátjával, Georg Firedrich Kerstinggel a hegyekbe megy kirándulni. Rengeteg - fákat, sziklákat és hegyi tájakat ábrázoló - vázlattal tér haza. 1812-ben a napóleoni invázió eredményeképpen Friedrich nem részesül tovább a királyi mecenatúrában. Amikor 1813. májusában Napóleon bevonul Drezdába, a festő az elbsandsteingebrige-i hegységbe települ át, ahol politikai események által inspirált témákból vázlatokat és képeket fest. 1816-ban Friedrich komoly válságba kerül, ami határozottan visszafogja munkájának intenzitását. Kemény szavakkal írja le akkori állapotát: "Egy ideig lustálkodtam, és éreztem, hogy alkalmatlan vagyok mindenre. Belsőmben kiapadt a forrás, kiszáradt a kút, kiürültem. A környezetemnek sem volt számomra semmi jelentősége, olyan voltam, mint egy süket, és éreztem, hogy a legjobb, amit tehetek, ha nem csinálok semmit. Minek dolgozni, ha nincs semmi értelme? A magnak el kell halnia és sokáig a földben maradnia, ha azt akarjuk, hogy termést hozzon." Csakhamar egy nagy jelentőségű esemény megváltoztatja a festő életét. Barátai legnagyobb meglepetésére a negyvennégy éves festő nősül, 1818-ban elvesz egy fiatal, tizenkilenc éves lányt, Karolina Bommert. Művészi szempontból az 1818-as év - amikor Friedrich huszonnyolc képet fest - a legtermékenyebb időszak pályáján. Friedrichéknek három gyerekük lesz. Azonban rövid időn belül megjelennek a problémák is. Amikor 1824-ben meghal a drezdai Akadémia tájképfestészeti katedrájának igazgatója - Kleugel professzor -, mindenki arra számít, hogy utóda Friedrich lesz. Ez azonban nem következik be. A művésznek be kell érnie a tájképfestészetért felelős professzori állással, a tanszékvezetést pedig másra bízzák. A drezdai művésztársadalomtól egyre inkább elszigetelt és most Goethe által bírált Friedrich magába zárkózik. 1829-ben festő barátja, Carus doktor "különleges, egyre komorabb és merevebb hangulatot" figyel meg nála. Friedrich látja, hogy munkái nem jutnak el a befogadókhoz, most már nem tetszenek. Azt gondolja, összeesküvés áldozata. Ennek ellenére nem hagyja abba a munkát, és 1826-1835 között keletkezik legjobb munkáinak egy része. 1835-ben agyvérzést kap. Részben megbénul. Az egész nyáron tartó gyógykezelés után októberben ismét festeni kezd. Felesége és a hozzá közelállók minden igyekezete ellenére állapota folyamatosan romlik. 1840. március 18-án Zsukowszkij ezt írja naplójában: "Voltam Friedrichnél. Szomorú romhalmaz. Sír, mint egy gyermek." Caspar David Friedrich 1840. május 7-én halt meg Drezdában.