A művész 18 évesen Lemoyne-nál tanult és 20 éves korában már saját kiállítása volt. 1745-től állította ki a párizsi Salonban könnyed eleganciájú, bájos, főleg mitológiai tárgyú rokokó szobrait. Pályafutása során számos sikert ért el, s ez későbbi uralkodói megbízásokhoz segítette: 1766-ban II Katalin meghívására Pétervárra költözött, ahol elkészítette fő művét, Nagy Péter cár világhírű lovas szobrát. 1780-tól ismét Párizsban élt. 1783-ban szélütés érte, ezután kezdte írni a kilenc kötetes művészetelméleti munkáját, melyet 1787-ben adtak ki. 75 évesen, Párizsban halt meg.
Nagy Péter lovas szobrában az abszolutista felvilágosodás eszménye valósul meg, ahogyan azt a francia enciklopédisták elhatározták: az uralkodó vezeti országát a fejlődés útján. Nagy Pétert babérkoszorús lovasként ábrázolja, aki vasakaratával megfékezi vágtató csatalovát. A szikla  legyőzött akadályokat, az összezúzott kígyó pedig a gonoszt jelképezi. A talapzaton, egy hullám formájú gránitba bronz betűkkel írva oroszul és latinul ez a rövid felirat olvasható: "I. Péternek II. Katalintól". A dátum, 1782, a leleplezés idejét jelöli. A szobor Falconet intenzív és önfeláldozó munkájának az eredménye. Lovaglómesterek ugrattak a királyi istálló legszebb lovain a leendő szobor talapzatát mintázó szerkezetre. Falconet aprólékosan lemásolta az emelkedő lovak mozgását és izmainak feszülését, amíg meg nem találta a megfelelő ábrázolásmódot. Egy lovassági tábornok, akinek a testalkata hasonló volt a Nagy Péteréhez, állt modellt a szobrásznak. A szobor talapzatául szolgáló 1600 tonnás gránittömböt Szentpétervár környékéről, Lahta faluból szállították egy orosz kovács ötlete alapján egy speciális görgő szerkezeten több mint 5 mérföldön át a Finn-öbölig, ahonnan egy speciális uszályra helyezték.

Forrás: Barangolás a stílusok világában