Arisztokrata családból származott, de a családi hagyománnyal szakítva a polgárosodásért folytatott reformmozgalom egyik vezető egyéniségévé vált. Az 1848-as eseményekben a szeptemberi fordulatig aktív szerepet vitt, a Batthyány-kormány kultuszminisztere volt. A forradalom radikalizálódásától azonban visszariadt, s családjával együtt Németországba emigrált.

A XIX. század uralkodó eszméinek hatása az álladalomra (1851-54) című kétkötetes művében a 48-as forradalmak utáni időszak meghasonlott eszmevilága tükröződik. Gondolatmenete szerint a polgári társadalomban a szabadság csak az egyenlőség rovására alakulhat ki, az egyenlőség pedig az egyéni szabadság megsemmisítése árán, s ezzel a modern polgárosodás kilátástalanságát hangoztatja.

1867 után újra kultuszminiszter lett, nevéhez fűződik az általános és kötelező népoktatás törvénybe iktatása. Első jelentősebb regénye A karthauzi (1842). A mű szemléletén és ábrázolási módján Victor Hugo és a francia romantika hatása érezhető. 1845-ben, politikai programjának szépirodalmi vetületeként jelenik meg egyik legnagyobb műve, A falu jegyzője. Tengelyi Jónásnak Taksony vármegye hatalmasságaival vívott harcában és bukásában azt példázza, hogy intézményesen kell megoldani a megyei adminisztráció, az önkormányzat, a polgárjog bevezetésének programját. A Magyarország 1514-ben (1847) című regényét a galíciai parasztlázadás eseményei ihlették.

Lírájának kezdeti szakaszára a Kölcsey-típusú érzelmesség és világfájdalom (A megfagyott gyermek, 1853), a dalszerűség (Holdvilág, A sajka, 1853) jellemző. A 40-es években írott versei a reformkor politikai programjának, a népért való felelősségvállalásnak szép lírai megfogalmazásai: Én is szeretném (I 840), Oh, lehetnék felhő... (1847).

Forrás: Barangolás a stílusok világában.