A reneszánsz művészet Itálián kívüli legnagyobb egyénisége. Főként művészi nyomatai gyakoroltak nagy hatást a festészet és az iparművészet minden ágára Észak-Európában és Itáliában. Dürer művészetének megértését és értékelését nagymértékben elősegíti a levelek, elméleti írások és jegyzetekkel ellátott rajzok formájában fennmaradt személyes információk óriási tömege. Ez a munkásságát kísérő folyamatos kommentár alaposabb minden észak-európai művész kortársának hasonló tevékenységénél.

Apja Magyarországról elszármazott ötvös mester volt, az ő műhelyében szerezte az első művészi ismereteket. Koraérett tehetsége 13 éves korára olyan fokra fejlődött, hogy megalkotta első önarcképét - amelyet még sok követett -, azt a hibátlanul kidolgozott ezüstvessző rajzot, amelyet ma a bécsi Graphische Sammlung Albertina őriz. Tulajdonképpeni inaséveit Michael Wolgemut nürnbergi festő műhelyében töltötte; általános művészi képzését az 1490-94 között megtett vándorlásai során szerezte. A grafikai mesterségekben elért fölényes tudásának fényében jelentős az a tény, hogy Colmarban be akart kerülni a kor legnagyobb német fametsző művésze, Martin Schongauer műhelyébe, tervét azonban meghiúsította Schongauer halála. Dürer már korán hírnevet szerzett nyomtatott könyvekhez készített fametszeteivel. A nyomatok egy részét pontosan kiszínezték; a korabeli szokásnak megfelelően ugyanis a fametszetet fekete vonalhálónak fogták fel, amelyet színekkel kell kitölteni, hogy a festett üvegablakokhoz hasonló hatást érjenek el. Dürer azon igyekezete, hogy a térbeliséget visszaadja, valamint fény-árnyékot érzékeltető vonalkázása már felszabadítja a fametszetet az utólagos színezés alól. 1494-ben, Nürnbergben feleségül vette Agnes Freyt. Rövidesen egymagában indult el első itáliai útjára. Az Alpokon át megtett vándorlásának emlékét vízfestmények őrzik, legtöbbjük széles színfoltokkal odavetett, gyors vázlat; rögzítik, az atmoszféra és a fény jelenségeit is, mint például az Erdei tó. 1495 tavaszától ismét Nürnbergben volt. A következő években műhelyt tartott fenn szülővárosában, és német mecénásoktól, közöttük például Bölcs Frigyes szász választófejedelemtől számos megbízást kapott arcképekre és vallási tárgyú festményekre. Az utóbbiak közül a legjelentősebb a Paumgartner-oltár, amelynek középső tábláján keverednek az északi és az itáliai elemek. A parányi donátor alakok címerpajzsaikkal egy romos udvar előterében helyezkednek el. A korszak portrétermésébe két önarckép, amelyek a művészi hivatás öntudatos vállalásáról tanúskodnak. Az 1498-as Önarckép formátumát tekintve főleg a németalföldi arcképhagyományokhoz kötődik, ugyanakkor a divatos öltözet és a testtartás távolról sem feszes eleganciája nagyon is olaszossá teszi. Az 1500-as Önarckép nem annyira társadalmi, mint inkább vallási értelemben kívánja magasra helyezni a művészt: Dürer hasonlósága a hagyományos Krisztusképhez azt sugallja, hogy a művész alkotó ember, Istentől kapott képességekkel rendelkező, kivételes személyiség. Ezekben az években azonban Dürer legfőbb tevékenysége fametszetek és rézmetszetek készítése volt, és ezekben a legnyilvánvalóbbak az itáliai tanulságok. Rézmetszetei mind stílusukban, mind részleteikben egyre kifinomultabbak. Aprólékosan munkálta meg a rézlemez egy- egy kis felületét, és ezzel megújította a rézmetszés korabeli eljárását. A Bűnbeesés című rézmetszeten felülmúlhatatlan finomságú részletekkel ábrázolta a fákat és az állatokat, amelyek szimbolikusan utalnak a főtémára. Ádám alakjához klasszikus szobor, a Belvederei Apolló szolgált mintaképül. Két itáliai utazása között alkotott művei közül minden bizonnyal a Biblia alapvető jelentőségű témáit illusztráló fametszet-sorozatai gyakorolták a legnagyobb hatást a kortársakra. Ekkoriban fogott hozzá a Nagy Passió-sorozathoz, és fejezte be az Apokalipszist (1497-99). Az utóbbi 14 egész oldalas fametszethól áll, és könyv alakban jelent meg. Az illusztrációk közül néhány kiemelkedően erőteljes, mint például A négy lovas, amelyen a Halál, a Háború, az Éhínség és a Pestis feltartóztathatatlanul nyomul előre. Látogatása idején tudatosan törekedett arra, hogy Velence akkori vezető művészeinek festményeivel egyenrangú műveket alkosson. A velencei német kolónia temploma számára festette meg A rózsafüzér ünnepét. Témája egyesíti a rózsafüzér kultuszát a kereszténység egyetemes testvériségének gondolatával - az egyházi és a világi hívők csoportjai a pápa és a császár vezetésével imádják Máriát és a Gyermeket. Centrális kompozíciója és színgazdagsága - amely jelenlegi megrongált állapotában csak kevéssé élvezhető - a korabeli velencei oltárképekére emlékeztet. A trónus lábánál ülő zenélő angyal alakjával a művész Giovanni Bellim előtt rótta le tiszteletét, aki velencei tartózkodása idején pártfogolta. Miután 1507-ben visszatért Nürnbergbe, láthatóan felhagyott a velencei műveire jellemző szabadabb színezéssel és ecsetkezeléssel, amire valószínűleg északi megrendelői kényszeríthették. Oltárképeit minden részletre kiterjedő aprólékossággal kivitelezte, pl.: a Szentháromság imádása (Mindenszentek)- oltárkép is. A következő években több fametszet-sorozatot készített, közöttük a Mária élete címűt. Az 1511-14 közötti időszak legemlékezetesebb alkotásai azonban azok a nagy sikert aratott rézmetszetek, amelyek legérettebb grafikai stílusát képviselik. Az 1514-ben készült Melankólia a búskomorság miatt tehetetlenségre kárhoztatott értelmet jeleníti meg. Későbbi éveiben Dürer I. Miksa császárnak dolgozott. Művészi ihletét továbbra is az élet apró részletei iránti érdeklődés táplálta. 1520-21-ben tett németalföldi utazásáról sok feljegyzést hozott haza, szénnel rajzolt portrék mellett sok különálló tollrajzot. Utolsó éveit nyugtalanná tette a reformáció terjedése. Számottevő bizonyíték szól amellett, hogy maga is protestáns lett; tény, hogy nagy bizalmat érzett Luther tanításai iránt. Így például az apostolok írásainak Luthertól származó fordításai találhatóak a Négy apostol képtábláinak legalján, amelyeket 1526-ban adott át Nürnberg város tanácsának. A két tábla Dürer utolsó festményei közé tartozik; az apostolok monumentális formái kitöltik a képteret, és ruháik merész egyszerűsége még hangsúlyosabbá teszi a festmények üzenetét. A művészi munka mellett ebben az időben könyveinek előkészületei is foglalkoztatták. A mérést tárgyaló Aránytan című értekezése 1525-ben jelent meg, az emberi arányokról szóló könyvei azonban csak 1528-ban bekövetkezett halála után. Elméleti munkáiban megkísérelte, hogy racionális formába öntse saját viszonyát a művészethez, és ebben a művészetelmélet itáliai előzményeinek ismeretére támaszkodott. Igazi jelentősége talán nem is annyira elméleti munkásságában, mint inkább a művészettel kapcsolatos magatartásában rejlik, ami hivatásának gyakorlása révén vált láthatóvá.

Forrás: Studiolo 1. 0. 1.