A zseniális művész, a húszas évek után életét félig Párizs, félig New York, félig a művészet, félig a sakk töltötte ki és halála után a huszadik század legnagyobb legendájává vált.

Blainville-ben, Seine-Maritime megyében, egy normandiai kisvárosban született 1887. július 28-án. Apja jegyző volt. Az esték náluk sakkozással vagy zenéléssel teltek. Marcell hét gyermek közül a harmadik, de egy korán meghalt, így hatan élnek; három fiú: a legidősebb, Gaston, aki Jacques Villon lesz, Raymond, akiből Duchamp-Villon néven szobrász válik és Marcell; azután három lány: Suzanne, Yvonne és Madeleine. A testvérek meglepően szabályos ritmust követve születtek: 1875, 1876, 1887, 1889, s 1895, 1898-ban. Jobbfajta normandiai polgárcsaládból származván egy nagyon is flaubert-i, vidékies légkörben nőtt fel. 1915 óta az USA-ban él. A kubistákkal, a dadaistákkal és a szürrealistákkal is kapcsolatban állt, de művészete az egyes irányzatoktól és csoportosulásoktól független volt. Az általa kitalált ready-made műfaja; a saját személye (Rrose Sélavy) és művei (Nagy üveg) köré épített mítosz; műveinek spekulatív/gondolati jelentése és az idea, az elképzelés előtérbe helyezése a művészetben, valamint az úgynevezett művészeti élettől való távolságtartás Duchamp életművének azon aspektusai, amelyek mind a mai napig foglalkoztatják a művészeket. A szövegben az R. Mutt feliratú, Forrás címen ismert piszoárra történik utalás, amelyet Duchamp 1917-ben a New York-i Society of Independent Artists (Független Művészek Társasága) zsűri mentes kiállítására küldött be, amelynek egyik alapító és igazgatósági tagja volt. A vezetőség azonban a művet kizsűrizte, így Duchamp lemondott vezetőségi posztjáról. Az utóbbi években mind külföldön, mind itthon számtalan kiállítást, életmű katalógust, katalógust és monográfiát szenteltek neki. De Duchamp művészetében éppen ez a jó: hogy állandóan és folyamatosan újra felfedezhető, újra átgondolható és újra fejthető, mint egy jó sakkfeladvány, egy rejtvény, melyet újra értelmezni és megfejteni kényszerül az ember. Duchamp alkotási módszere egyébként szinte az összes második világháború utáni neoavantgárdé irányzat ősének is tekinthető. Már az "Optikai illúziók" sorozat is foglalkozik a fény, a fény útja, és az idő fogalmával, de mint maga Duchamp is írja: ez csak egy illúzió, hiszen a formákat a mozgás és a fény hozza létre. "Érdekeltek ez időben a spirálok - írja a művész - melyek a dugóhúzókat juttatták az eszembe." A fény és a mozgás, az 1924 novemberében készült "Mechanikus hipnózis" sorozatban érik el csúcspontjukat. Nem nehéz itt tetten érnünk a kinetikus szobrászat őselvét, és ezután vég nélkül sorolhatnánk a "Rotor relief" forgó korongjainak formáit és a korai filmek fény és színjátékait: CINEMA-ANEMIC /1926/ Rrose Selavy álnéven közreadott filmepigrammákat. Közvetlenül - a fénnyel, az átláthatósággal és az át nem láthatósággal, talált tárgy funkciójának e1lentétes megváltoztatásával foglalkozik az "újdonsült özvegy" című fél Ready Made-jében, melynek első változata 1920-ban készült és nem kis fejtörést okoz a szójáték megfejtőknek: Fresh Widow - Frensch Window. Ráadásul az újdonsült özvegy Marcel Duchamp alteregója: Rrose Selavy írta alá a művet. Duchamp kitalált, és megőrzött valamit életművében, amit azóta számtalan objektben, installációban, konceptuális és hagyományosnak látszó tárgy együttesben hiába is keresnénk, ez az a fajta sokértelműség, rejtett jelentéstartalom, mely a misztikus és a spekulatív tudományok iránti erőteljes figyelmében testesült meg. Ennek leképezése a szójátékok iránti vonzódása is: az anagrammák, a rejtélyek a rövidítések és szóképek életműve lényegét alkotják. "Rrose Selavy és én kikerüljük a különleges szavakat kedvelő eszkimók véraláfutásait." A "Nagy Üveg"  megfejtésére sokan vállalkoztak és sokféle szempontot vetettek föl: Jean Clair szerint a Nagy Üvegen a negyedik dimenzión belül végbemenő eszményi-, tökéletes nász harmadik dimenziós vetülete látható. A negyedik dimenzió létezése nélkül a művészet őrültség lenne! A negyedik dimenzió kinek kinek mást és mást jelenthet: lehet a fény, az idő, vagy Isten, de tény, hogy leképezése a művészet feladata. Talán ennek a gondolatnak az illusztrálásaként tervezte meg Duchamp az "Adva van.." változatait. Egy fordított Camera Obscurába tekinthetünk be, egy fekete dobozba, ahol a harmadik dimenziós "valóság" látható. De mivel Duchamp fekete doboza nem arra hivatott, hogy egy szűk résen át befogadván a világ fényképét azt egy fehér üvegre vetítse, hiszen a valóság pont fordítottan: belül van, fölmerül a kérdés: vajon mi nézők hol állunk a rendszerben, hol van a tárgylemez és hol van a kép? És hol képződik a negyedik dimenzió? Azt hiszem hűségesek vagyunk Duchamp szelleméhez, ha úgy válaszolunk, hogy a negyedik dimenziós "valóság" a mi szemünkön keresztül kell hogy létrejöjjön, valahol az idő és a fény terében, vulgárisan az agyunkban, a képzeletünkben. Ezt maga is megfogalmazta: "az ember... egyedül a művészetben léphet túl az animális szinten mert a művészet olyan területek felé nyílik, melyeken a tér és az idő érvényüket vesztik."

Forrás: L. Menyhért László művészettörténész