Egy Prenner nevű bécsi ötvösnél, majd a velencei származású, Bécsben és Heiligenkreuzban élő szobrásznál, Giovanni Giulianinál tanult. Külföldi tanulmányútja, egyszeri rövid drezdai tartózkodás kivételével nem bizonyított, jóllehet művészete ilyen, mindenekelőtt Itáliában tett utazások nélkül nehezen magyarázható. Donner első önálló bécsi éveiről még keveset tudunk. Csak 1725 vége óta, amikor Salzburgba költözött, bőségesebbek az életről és munkájáról szóló híradások. A Mirabell kastély számára alkotott szobrokat, amellett érmészként tevékenykedett. 1727-ben Münchenből kap feladatot - hódolati érem Károly Albert választófejedelemnek - és Linzből "Nepomuki Szent János" szobrára a német lovagrend temploma számára. 1728 folyamán Donner visszatért Bécsbe. A következő évben kapcsolatba lépett Magyarország prímásával Esterházy Imre érsekkel, aki a pozsonyi (Bratislava) Szent Márton-dóm épülő Alamizsnás Szent János-kápolnájának szobrászi díszítésével bízta meg. Ősszel Innsbruckba és Velencébe utazott, hogy a szobrokhoz márványt vásároljon. Ugyanez év végén azután Pozsonyba költözött, ahol 1739 közepéig Esterházy érsek szolgálatában működött. Georg Raphael Donner, a 18. század egyik legnagyobb európai szobrászegyénisége 1729 és 1739 között a magyar fővárosban, Pozsonyban, Esterházy Imre prímás szolgálatában dolgozott. Legjelentősebb műve a dóm főoltára volt: koronás baldachin alatt állott a templom névadójának, Szent Mártonnak lovas szobra, amint a mecénás Esterházy arcvonásaival, magyar ruhában, megosztja köpenyét a földön ülő koldussal. A jelenetnél két hatalmas angyal volt jelen. A barokk főoltárt a múlt században lebontották. Ezekkel a szobrokkal érte el "oeuvre"-jének első csúcspontját. Egyúttal egy addig alig használt anyagot - az ónnal ötvözött ólmot - vezetett be a közép-európai plasztikába. 1736-ban, műhelye részvételével új kóruspadok, majd 1737-38-ban két új mellékoltár készült a templom számára. További munkák, amelyekben szintén nagy részük volt Donner segédeinek, a máriavölgyi (Marianka) zarándoktemplom új főoltára és a pozsonyi trinitárius templom egyik mellékoltára, mindkettő 1736-ból. Donner maga egyre inkább a Bécsből és környékéről érkező feladatokra összpontosított. Az első nagy munka 1734-ben a "VI. Károly apoteózisa" márványcsoport volt Breitenfurt kastélya számára. Nagyjából az 1730-as évek közepétől magángyűjtőknek szánt kabinetműveket is készített. A bécsi magisztrátus megbízatásai, különösképpen a Mehlmark új kútjával kapcsolatosan, Donnert Pozsony elhagyására késztették és 1739 folyamán visszatért Bécsbe. Még Pozsonyban megalkotta a Stephans dóm sekrestyéje két márványdomborművét és öntőmodelleket a Mehlmark "Providentia"-kútjához, amelyet már Bécsben öntöttek ki és 1739. november 5-én lepleztek le. Bécsben már csak két évet alkothatott. Ebben a rövid időszakban készült még 1740-ben a gurki püspöki templom "Szent Kereszt"-oltára, 1740-41-ben az akkori bécsi városháza "Androméda"-kútja és utolsó műveként "Cobenzl püspök reliefportréja" a gurki székesegyházban.

Forrás: Képzőművészet Magyarországon