Anyja korai halála miatt a nagyenyedi Bethlen-kollégiumban folytatott gimnáziumi tanulmányait abba kellett hagynia. Alkalmi munkás, napszámos, majd egy ügyvédi irodában írnok volt. Az I. világháború idején önként jelentkezett katonának, csaknem négyévi frontszolgálat után, súlyos tüdőbajjal szerelt le. A háború után ugyancsak Désen, apja műhelyében arany- és ezüstművességgel foglalkozott. Ekkor kezdte el a rajztanulást Szopos Sándor festőművész, gimnáziumi tanár vezetésével. 1921-től, Pestre kerülve munka mellett esténként az Iparművészeti Iskola esti rajztanfolyamát, majd három évig Podolini Volkmann Artúr szabadiskoláját látogatta. 1924-től Olaszországban, különböző gyárakban ezüstművesként dolgozott. Alkalma nyílt Milánó, Firenze, Róma, Velence képtárainak megismerésére, Torinóban és Firenzében kiállítást is rendezett. Krón Bélától elsajátította a rézkarc-technikát. 1927-től újra Budapesten élt. A KUT (Képzőművészek Új Társasága) tagja lett. Magyarországon először 1928-ban mutatkozott be. Korábban csak grafikai műfajokkal foglalkozott, első festményei 1929-30-ban készültek. Művészi tevékenységéből nem tudott megélni, amíg betegsége megengedte, ezüst kovácsolásból tartotta fenn magát. A művészeti közélet és a munkásmozgalom kettős közegében élt, s elhatározott szándéka, tudatos célja volt, hogy osztálya küzdelmének lényegét, egyetemes vonásait, erkölcsi erejét tükrözze műveiben. Ezen út fontos állomása a Negyedik Rend c. 8 lapos linósorozata, amelyet F. Masereel hatására 1928-ban alkotott. A módszeres önképzés híveként a gyakorlatban szerzett tapasztalatait elméleti tájékozottsággal egészítette ki: többek között Cézanne és követői művészi írásai foglalkoztatták, de ő maga is papírra vetette (s alkalmanként publikálta) a művészet hivatásáról vallott nézeteit. Az 1930-as évek elején már mint érett festő lépett a közönség és a kritikusok elé. 1931-36-ban a budakeszi Erzsébet Tüdőszanatórium vissza-visszajáró betege volt. Kiszakadva családjából és abból a közösségből, melyben addig élt, témáit közvetlen környezetéből merítette: ekkor keletkezett szénrajzai a természet szépségének felfedezéséről tanúskodnak. Meggyógyítani nem tudták, csupán életét hosszabbították meg. A 30-as évek végén festett művein erősen érezhető a kubizmus hatása. 1938-ban Ortutay Gyulával a Nyírségbe, Bátorligetre ment, 1939 nyarán Hollókőn (Nógrád m.) töltött néhány hetet.  Bátorligeten készült rajzai illusztrálják Ortutay: Fedics Mihály mesél c. népmesegyűjteményét, s itt készült vázlatai alapján festette meg legkiválóbb arcképét, a Fedics Mihály portréját (miniatűr változata balra). 1943-ban még eljutott Erdélybe, ezen utazásának köszönhetők "bivalyos" képei, amelyek szülőföldjének emlékeit elevenítik fel. A kubista szakasz után elsősorban az expresszionizmus foglalkoztatta. Van Gogh képeire emlékeztető drámai, paraszti témájú képeket festett. Korai képei jelképszerű tömörítések, majd formai eszközeinek gazdagodásával művei drámai expresszivitással telítődnek, hangsúlyos szerepet kap az erőteljes színkontraszt, a vonalak tört ritmusa. Művészete összekötő kapocs volt a Derkovits-féle expresszionizmus és az alföldi iskola expresszív realizmusa között. A rézkarcoló művészek 1948-ban D. H. I. Kört alapítottak. Kitüntetései: Szinyei Társaság tájkép-díja (1943), Kossuth-díj (posztumusz, 1948).