Életútja és műveinek jellege különös ellentmondásokkal, alig magyarázható értelmetlenségekkel teljes. Gazdag nagypolgári család fia, otthon műveltség és gondtalan tanulási lehetőség veszi körül. Apja, amikor 1919-ben a tanácsköztársaság elveszi házaikat, öngyilkos lesz. Az akkor már 25 éves fiú viszont lelkes kommunistának tudja magát: a munkásmozgalom modern hangú költője. A bukás után külföldre emigrál, előbb Bécsbe, majd átkószálja Németországot, Franciaországot, Spanyolországot. Bécsben egy ideig az akkor hasonlóképpen emigráns Kassákékhoz csatlakozik, de Kassák nem elég modern neki, és nem tartja eléggé forradalminak sem. Valójában közelebb áll az anarchistákhoz, mint a kommunistákhoz. A német majd a francia avantgardot közelebb érzi a maga háborgásaihoz. Majd kockázat nélkül hazajön, hiszen nem vádolják és nem üldözik. Itthon vadul hangzó, szabad gondolattársítású szabad versekkel jelentkezik, majd ír egy erotikus tárgyú kisregényt, a Liát, amelyet az újdonságok iránt jó érzékű Osvát Ernő leközöl a legszínvonalasabb folyóiratban, a Nyugatban. Emiatt közszeméremsértésért perbe fogják. A kirótt büntetés elől újra külföldre fut, felvéve örökségét, egy bérház vételárát. Ezzel a Riviérára utazik, ahol léha, költekező életet él, míg Monte-Carlóban egyetlen éjszakán elrulettezi minden pénzét. Amikor anyja itthon el tudja intéztetni, hogy kirótt fogházbüntetését súlyos pénzbüntetésre változtassák, és ezt ki is fizeti, Déry hazajön, hogy íróként éljen. Közben verseket és fantasztikus, olykor kísérteties novellákat írt. Ezek itthon meg is jelennek. Két kisregényével a húszas években már kezd tudomásul vett író lenni. Különösen a Kéthangú kiáltás című borzongató, rejtelmes regénye jelzi, hogy megtalált egy saját hangot. Ennek a misztikus történetnek - egy bérház lakásainak tükreit elhomályosító rejtelmes erőnek, alvó gyermekek szemeiből könnyet csorgató varázslatnak, idegeket borzongató egyszerre két hangon hangzó kiáltásoknak ugyan semmi értelme sincs, de mint olvasmány érdekesebb, mint Déry bármely előbb írt vagy későbbi már tisztelt és rangot adó műve. De nem ezen az úton halad tovább. A nagy társadalmi regényt keresi. Közben pedig - elsősorban pénzkeresés okából - elképesztő mennyiségben fordít. Jól tud németül is, franciául is, de megérti az angol és a spanyol szövegeket is. A politikától annyira távol került, hogy magyarra fordítja André Gide Visszatérés a Szovjetunióból című híresen antikommunista könyvét, amelyben az író éppen arról számol be, hogyan ábrándult ki az egész Szovjetunióból és eszmevilágából. És akkor következik a hivatalos igazságszolgáltatás legelképesztőbb félreértése. Déryt a fordítás megjelenése után kommunista propaganda címén vád alá helyezik és börtönbüntetésre ítélik. Úgy látszik, se ügyész, se bíró bele se nézett a könyvbe: a fordítót a szovjetellenes könyvért mint kommunistát ítélik el és zárják hónapokra börtönbe. Ettől kezdve a kommunisták is a magukénak vélik. Úgy látszik, ők sem olvasták el Gide útirajzát.

Közben azonban már készül a főmű: A befejezetlen mondat. Hosszú évekig készül, külföldi tartózkodások éveiben, közben újra meg újra itthon. A kor nagy, összefoglaló regényét akarja megírni, azt a polgári világot, amelyben felnőtt, körülötte azt a társadalmat, amelyet megismerni vélt, s a középpontban egy férfi útját, akinek élményei és élményeket átélő egyénisége hasonlít őhozzá, az íróhoz, de csak hasonlít, nem azonos. Ennek a főhősnek, Parcen Nagy Lőrincnek egyénisége, jelleme, kalandjainak sora olyan, amilyennek maga az író szeretné tudni magamagát. Egy ilyen regényhőssel és világa teljességével a kor világirodalmi remekeit igényli versenytársának. A végre elkészült, igen nagy terjedelmű regény egyelőre nem talál kiadóra. Déry szerencséjére Illyés Gyula kéziratban megismeri és lelkes hangú ismertetést ír róla. Alig elképzelhető, hogy Illyés valóban végigolvasta. Ha lett volna türelme végigolvasni, akkor sem biztos, hogy annyira tetszett volna neki, mint ahogy lelkesedett érte. De jó barát volt, ő maga is várta az új nagy magyar regényt, és ha csak szemelgetve bele-beleolvasott, akkor már nagyon is valószínű, hogy elragadta a cselekmény témagazdagsága, a jellemek változatossága, egy-egy zárójelbe tett mellékmondat önmagában lírai szépsége. De lankadatlanul végigolvasni - nagy megpróbáltatás. Az bizonyos, hogy különbözik minden regénytől, amit addig magyarul írtak, és van valami nagy távlatú, nyugati regényekre emlékeztető légköre. Déry tehát egyszeriben az élő irodalom főszereplői közé emelkedett. S habár a tisztelt nagyregényt elég kevesen olvasták, kisebb terjedelmű új műveivel népszerű is lett. Nem is méltatlanul. Néhány novellája, elsősorban a Budapest ostromának napjait idéző Alvilági játékok című kötet darabjai, és két hamarosan elkészült színdarabja (A tanúk, Tükör) érdekes, művészi színvonalú irodalmi alkotások. Kétségtelen, hogy ez időre olyan színvonalú íróvá fejlődött, aki az élő irodalom méltán elismert alakjai közt tudhatta a helyét. Valóban igényes, gondos stílusú íróművész volt, aki a következő évtizedekben néhány novellában (például a Szerelem című kötet darabjaiban vagy a híres Niki című kutyatörténetben) és egy-két regényben (G. A. úr X-ben történetében, meg az öregedés tragikomikumáról szóló Kedves bóperben) alighanem maradandókat hozott létre. Irodalmi és politikai szerepe azonban sokkal látványosabb és hangzatosabb volt, mint valódi jelentősége. A regényciklusnak induló, de csak két kötettel elkészülő Felelet politikai vihart kavart. A hivatalosan rendezett irodalmi vita folyamán Déry ragaszkodott művészi elképzeléséhez, a legdogmatikusabban pártosok körében gyanús kezdett lenni, hogy nem is olyan jó kommunista, mint amilyennek ő maga hiszi magát. Ez az ellentét fokozta kritikáját sok mindennel kapcsolatban, amelyet addig fegyelemmel elfogadott. Ezért került magatartása 1956 tragikus bukása után vád tárgyává, Déry Tibort - és vele még jó néhány írót - súlyos börtönbüntetésre ítélték. Büntetését külföldi közbenjárásra 1961-ben felfüggesztették, majd teljes amnesztiát kapott. 1963-ban Szerelem című novellagyűjteménnyel, tért vissza a kor irodalmi életébe. A nyarakat egy balatonfüredi tamás-hegyi házában töltötte, ahol többek között 1977-ben a Magyar Televízió is portréfilmet készített róla. Még élete során több külföldi akadémia választotta dísztagjává, 1947-ben Baumgarten-díjat kapott, egy évvel később pedig Kossuth-díjasnak választották. 83 éves korában, dicsősége teljében halt meg.

Forrás: Irodalmi Arcképcsarnok