Nuoróból származik, kevés és rendszertelen tanulmányok után 16 éves korától írt. Első elbeszéléseit az Ultima moda című folyóiratban közölte, Elda di Montedoro grófnő néven. P. Madesanival kötött házassága után Cagliariba, majd 1899-ben Rómába költözött, itt élt családja körében, csendesen, visszavonultan haláláig. A Nuova Antologiaa állandó munkatársa volt. 1926-ban irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki. Nagyon termékeny és kedvelt író volt. Műveinek középpontjában morális és pszichológiai problémák állnak, hőseit forró szenvedély hajtja, gyötrődve keresik a megnyugvást, de magányosságuk gúzsba kötik őket. Több regényének elkészítette színpadi változatát is, két művéből film is készült.

Magyarországon számos novellája és folytasásos regénye jelent meg. Olasz nyelven mutatja be a szárd tájakat és szenvedélyeket, Szardínia archaikus szokásait ábrázolja, később misztikus ihletésű írásaiban a pszichoanalízis hatása érződik. Az egyik leghíresebb novellás kötette: Szárd vér és a magyarul is megjelent Jó lelkek (1895). Főbb művei: Elias Portula (regény, 1903), A repkény (regény, 1906), A mi urunk (regény, 1909 - magyarul 1914: ford. Balla Ignác), Mint szélben a nád (regény, 1913 - magyarul 1921: ford. Kőrösi Sándor).

Forrás: Irodalmi Lexikon