Giovanni Dalmata néven ismert a trogiri szobrász, Ivan Duknović, aki számára nemcsak hogy nem volt idegen a reneszánsz formavilága, hanem már korábban igen híressé vált vele Anconában és Rómában, az örök városban. Olaszország mellett Magyarországon is működött. Valószínűleg kőművesnek tanult Trauban egy helyi műhelyben. Amikor az 1460-as években Rómába ment, már érett stílussal rendelkezett. Rómában talán együtt dolgozott Paolo Romanoval. Korai munkái között szerepelt a Palazzo Venezia kapuja, amelyet a későbbi II. Pál pápának építettek, valamint a Vicovaroban épült templom homlokzatának a díszítése. Horvát szakértők szerint Pannóniába menetelét Duknović római mecénása, Pietro Barbo bíboros, II. Pál pápa és a művelt Corvin Mátyás közötti ismeretség, illetve levélváltás eredményezte vagy legalábbis elősegítette. 1486-87-ben érkezett Budára, ahol Mátyás király reneszánsz palotájának az építése folyt. Dalmata stílusa felismerhető számos innen származó töredékben, jó néhány trogiri munkájának feltárásával bizonyosodott be, hogy ő néhány igen jelentős magyarországi szobornak is az alkotója. Így a trogiri Cippico-palota címertartó puttójának és a visegrádi puttónak az analógiája eloszlatott minden kétséget Mátyás király visegrádi szökőkútjának mestere felől. A szökőkút az a kulcsfontosságú alkotás, amely alapján felismerhetők Duknović kiváló képességei és leszögezhető az is, mekkora bizalmat élvezett, amikor megbízták egy elképzelés és elhelyezés szempontjából ennyire reprezentatív mű kivitelezésével. Ennek ikonográfiája - a gyermek Heraklész legyőzi a lernai Hüdrát - Mátyás király személyes történelmi szerepét jelképezi a török szörnnyel szemben, s a mű egyben alkalmas arra, hogy kifejezze Duknović ügyességét az emberi test mozdulatainak megformálásában, vagy a klasszikus díszítmények kifinomult harmóniájának megteremtésében. Keze nyoma jól felismerhető arról az alapvető vonásról, illetve konkrét módról, ahogyan az erőteljes mozdulatok feszültségének kissé esetlenül vet véget. A fiú pufók arcán azonban megjeleníti azt a kifejező szépséget, amelyet ugyanebben a motívumban csaknem egész életén át tökéletesített. A magyar művészettörténet megalapozottan és minden fenntartás nélkül Duknović személyével hozta összefüggésbe a diósgyőri pálos templom oltártöredékét is, amilyen nagyszerű szobrászati alkotás a 15. század utolsó negyedéből horvát vélemények szerint nincs egész Közép-Európában. A trogiri mester nyolc évig dolgozott Magyarországon, és végül nemesi címet kapott Mátyás királytól a király köszönete jeléül. Mátyás király kedvenc szobrászát bízta meg sírjának a kialakításával is. Három, az Istenanyát és gyermekét ábrázoló domborművel is összefüggésbe hozható a művész. Az első és legmonumentálisabb, sajnos, igen megrongálódott. Ez Mátyás király visegrádi kápolnájának lurettáján található, míg a másik kettő az Adrián, a Velebit hegység lábánál fekvő Zenggben (Senj) és Bribir Vinodolskiban. Itt voltak a királlyal kapcsolatban állt, a horvát nemesség egyik legbefolyásosabb családjának, a Frangepánoknak (Frankopanok) a székhelyei és szentélyei. (Frangepán lány volt Mátyás király törvénytelen fiának, a Lepoglaván nyugvó Corvin Jánosnak a felesége is.) Figyelembe véve a domborművek reneszánsz megformálásának kifinomult részleteit, könnyen észrevehetők az első és utolsó közötti hasonlóságok, függetlenül különböző kompozíciójuktól és attól, hogy nem ugyanabból az anyagból faragták őket. Mindenképpen fontos a Zengg környéki emlékeken feltüntetett 1491-es évszám is, amely azt igazolja, hogy Mátyás király halála (1490) után a mester a Duna mentéről az Adriára költözött, és a horvát tengerparton tovább hasznosította a királyi udvarban szerzett tapasztalatait. Dalmata kapta a megbízást a diósgyőri pálos kolostor oltárának az elkészítésére is.

Forrás: Sz. Remete Péter (Magyar Szó)