Az illúziókeltés és az érzelmek kifejezésének mestere. Valódi neve Antonio Allegri. Hatott a későbbi barokk és a rokokó művészetre. Életében sosem örvendett akkora tiszteletnek, mint amekkorával a 17. és a 18. században övezték. Amikor első ismert megbízását - Szent Ferenc Madonnája megkapta, apjának kellett kezességet vállalnia érte a szerződéskötéskor. A kompozíciót szülővárosa, Correggio rendelte a San Francesco templom számára, a helyi törvény rendelkezése értelmében pedig huszonöt évnél fiatalabb művésszel kötött szerződés esetén kezesre volt szükség. Az 1515-ben befejezett oltárfestmény Lorenzo Costa, valamint Leonardo és Raffaello hatását tükrözi, főleg azonban Mantegna Madonna della Vittoriája hatott rá. Correggio csaknem bizonyosan járt Mantovában és elképzelhető, hogy a Négy evangélista Mantegna temetőkápolnájában, valamint a mantovai Sant'Andrea két freskója az ő keze munkája. Az a viszonylag hirtelen megjelenő kifinomult és gazdag stílus, amely 1518 után jellemezte ábrázolásmódját, talán római látogatásából, Michelangelo és Raffaello művészetének a helyszínen átélt élményéből fakadt. Érett stílusát képviseli a raffaellói ihletésű Diana és a puttók alakjai a pármai benedek rendi kolostorban, a Camera di San Paolóban. Giovanna da Piacenza apátnő termei nemigen emlékeztetnek a korabeli kolostor zárt légkörére, inkább élénk humanista szellemi élet központjára engednek következtetni. Correggio boltozatdekorációi klasszikus témákat ábrázolnak. Alkotójuk a római pénzérmék tanulmányozása révén szerezte ismereteit. Bizonyára ennek a boltozatnak a sikere vezetett az újabb megbízáshoz, a pármai San Giovanni Evangelista templom kupolájának, apszisának és frízeinek kifestéséhez. Az 1520-25 közötti fizetési jegyzékek gyors előrehaladásról és a munkálatok befejezéséről tanúskodnak. A művész eredeti felfogása az egész kupolát Szent János evangélista víziójává változtatja Patmosz szigetén. A templom apszis-dekorációja, a Mária koronázása csak igen töredékesen maradt fenn. Correggio 1526-ban kapta meg fizetésének első részét egy még nagyobb szabású művéért, a pármai székesegyház kupolafreskóiért (a megbízás 1522-ből származik). A munka végül is 1530-ban fejeződött be. A kupola nyolcszögletű alapzat fölé emelkedik. A felületet kerek ablakok törik meg, amelyek között izgatott apostolok állnak. Az illúzió fokozására Correggio a vakolat egyes részeit, amelyekre a drapériákat festette, túlvitte az ablakkeretek szélein. Magában a kupolában Mária a ragyogó égbolt felé emelkedik egy hatalmas, lebegő, mennyei "alagúton" át, amelyet bibliai alakok és repülő angyalok formálnak. A túloldalon mennyei hírvivő (az ifjú Jézus) üdvözli. A nézőpontot Correggio középről a főhajó irányába tolta el úgy, hogy az isteni körgyűrű belső felülete jobban látható Mária oldaláról nézve. Az egyes részek kidolgozását Correggio alárendelte annak a mindent elárasztó hatásnak, amelyet a győzelem, az isteni dicsőség jelent, a kavargó részleteket egységbe tudta rendezni, ráadásul mindaddig példa nélkül álló méretekben. Az 1979-ben befejezett restaurálás fényt derített freskófestészetének hihetetlenül könnyed forma- és színkezelésére. A kupolák megfestésével egy időben Correggio egy sor jelentős oltárképet is befejezett, amelyek kronológiáját nehéz meghatározni. A Szent Sebestyén Madonnája és a Szent Jeromos Madonnája a fények és színek összetettségén alapuló alkotások, merész aszimmetriával, amelyben felborulnak a képi egyensúly hagyományos szabályai. A méltán híres Jézus születésén az aszimmetriát a gyermekből áradó isteni fényességgel egyesíti. Egyre hangsúlyosabbak képein az érzelmek, a gyengédség és a méltóságteljes öröm kifejezései. Egyik, valószínűleg későbbi művén, a Szent Placidus, Flavia, Eutichinus és Victorinus vértanúságán a szentek ájult eksztázisban várják a halált; ez a kifejezésmód majd számtalan barokk oltárképen jelenik meg újra. Az 1520-as években Correggio Isabella d'Este hercegnő támogatásával egy sor mitológiai és allegorikus jelenetet festett a mantovai hercegi paloták termeibe. Ezek sorában az első a Leonardo Lédájára emlékeztető Cupido tanítása, majd a meghökkentően érzéki Erények és a kihívó, buja Jupiter és lo következett. Életének utolsó négy évében alkotóereje lehanyatlott.  Halála után művészete egész iskolát teremtett Pármában. Hatása azonban a késő 16. és a kora 17. században bontakozott ki igazán, amikor a barokk nyelvezetére ültették át stílusát.

Forrás: Studiolo 1.3.1.