Gazdag párizsi kereskedőcsaládban született, tanulmányait Rouenban végezte, majd egy ruhakereskedő segédje volt. Csak 1822-ben, huszonhat éves korában tudta meggyőzni szüleit: tegyék számára lehetővé, hogy teljesen a festészetnek szentelhesse magát. A mesterségbeli tudásra Achille Michallon és Jean-Vidor Bertin mellett, az Académie Suisse-en és első itáliai útján tett szert. A Salonban 1827-ben állított ki először. Noha csak lassan ismerték fel tehetségét, munkássága sohasem volt olyan ellentmondásos, mint Rousseau-é. Látogatást tett Angliában és Hollandiában, Franciaország tájaival pedig vándoréletet élve, festés közben ismerkedett meg. 1822-ben kezdett el a szabadban festeni első tanára, Michallon tanácsára. 1825-28 között megtett itáliai útja megerősítette a tájképfestészet klasszikus alapelvei iránti elkötelezettségét, amelyeket egyéni értelmezése szerint átalakított, de sohasem vetett el. A plein-air festés során kifejlesztett új eljárás lényege az volt, hogy a távolságot nem a rajztechnikával, hanem a tónusokkal érzékeltette. Mivel első itáliai útja során elsősorban plein-air tanulmányokon dolgozott, ebből a korszakból sok vázlat, de kevés befejezett alkotás maradt fenn. Corot még két utazást tett Itáliában, 1834-ben és 1843-ban. A színeket szinte kifehérítő erős napsütés vezette arra, hogy kialakítsa jellegzetes technikáját: minden színt fehérrel kevert, amely opálos hatást keltett és a képet kromatikus harmóniában egyesítette. Franciaország számos táját megörökítette; egyik kedvelt témája szüleinek otthona volt Ville d'Avray-ben, Párizs közelében. Kedvelte a természet adta nyugalmat, ezért ihlették meg ritkán az időjárás erőteljes, félelmetes jelenségei vagy a mozgásban levő tárgyak. Képei a 1840-es évek végén ködösebbek, homályosabbak lettek, a fák leveleit tollpehelyszerű lebegésben ábrázolta. Számos "topografikus" képet is festett, ilyen például A Chartres-i székesegyház. Történelmi tájképeit Corot a Salon kiállításaira szánta. A szabadban készült vázlatok alapján összeállított kompozíciók természeti környezetbe helyezett mitológiai vagy bibliai alakokat ábrázolnak. Munkái közül napjainkban ezek a legkevésbé népszerűek, mivel hiányzik belőlük a spontaneitás. A legjobban sikerültek között említhető a Homérosz a pásztorok között. 1850 utáni korszakában festett lírikus és fantasztikus tájképei atmoszferikus jellegűek, a rokokó és a 18. századi francia festészet hatása érezhető rajtuk. A formák lágyabbak, a színeket szűk skálára redukálta, az ezüstös árnyalatokat pedig gondosan kimunkált átmenetekkel festette meg. Ezeket az elragadó, nimfákkal és fürdőzőkkel benépesített, a hajnal vagy az alkonyat ködében, homályában ábrázolt tájakat a kortársak lelkesedéssel fogadták. Pályájának kezdete óta Corot szívesen festett portrékat családtagjairól és közeli barátairól. Ezeken a gazdag kereskedő-polgárságot láttatja, amelyból ő maga is származott. A Salonban néha zsánerképeket is kiállított. Ezek a képek többnyire nőket ábrázolnak, akiket semleges háttér előtt vagy műtermében fest meg, mozdulatlan, csendes és melankolikus pózban. Corot kapcsolatba került a barbizoni iskola festőivel, akik közül különösen Daubignyhez állt közel. Gyakran festettek együtt a fontainebleau-i erdőben vagy másutt. Nagylelkű barát volt, különösen szoros kapcsolat fűzte Daumier-hez és Millet özvegyéhez. Az 1860-as évek közepén olykor a fiatal impresszionistákkal is érintkezésbe lépett. Noha sok kritikus dicsérte, Baudelaire pedig 1845-ben a modern francia tájképiskola fejének nevezte, komoly hivatalos elismerésben sohasem részesült, ezért a magángyűjtők lelkesedésére kellett támaszkodnia. Az 1860-as évek végére rendszeresen gyűjtötték vázlatait és befejezett munkáit egyaránt. A munkáján kívül egyéb iránt kevéssé érdeklődő Corot "csak" festő volt, saját korának problémái nemigen jutottak el hozzá. Míg témaválasztása hagyományos maradt - kiváltképpen az itáliai tájak iránti vonzalma -, a plein-air festészet jelentős újításai fűződnek a nevéhez, s előkészítette a talajt az impresszionisták számára. "A természetre bíztam magam, teljesen egyedül, íme ennyi az egész" írta Corot 1871-ben egy rövid önéletrajzában; természetkövetése azonban nem a naturalizmus természetértelmezése.

Forrás: Akadémia 1.0.1.