SZEMÉLYEK:

DON FERNANDO, Kasztília első királya
DONA URRACA, Kasztília infánsnője
DON DIEGO, Don Rodrigo apja
DON GÓMEZ, Gormaz grófja, Xiména apja
DON RODRIGO, Xiména szerelmese
DON SANCHO, szereti Ximénát
DON ARIAS, kasztíliái nemesúr
DON ALONSO, kasztíliái nemesúr
XIMÉNA, Don Gómez lánya
LEONORA, az infánsnő nevelőnője
ELVIRA, Xiména nevelőnője
AZ INFÁNSNŐ APRÓDJA

Szín: Sevilla

ELSŐ FELVONÁS
ELSŐ JELENET
Xiména, Elvira

XIMÉNA
Elvira, mondd, szavad semmit el nem palástol?
Őszintén mondtad el: mit hallottál apámtól?

ELVIRA
Átjárja az öröm még minden ízemet:
Becsüli Rodrigót, ahogy te szereted;
És ha olvasni tud szívében a szemem még,
Az lesz' az óhaja, hogy viszonozd szerelmét.

XIMÉNA
Mondd, mondd másodszor is: nem tévedés csupán,
Hogy választásomat jóváhagyja apám?
Jaj, ne sajnáld a szót - hadd teljek el reménnyel,
Ily ritka, drága hírt nem hallhatunk elégszer,
Elégszer sohasem hallja e szerelem,
Hogy napvilágra no, szabadon, édesen.
Mit felelt arra, hogy megkörnyékezve téged
Don Sancho s Rodrigo titkon elédbe léptek?
Nem árultad-e el, mily egyenlőtlenül
Hajlok egyik felé a két kérő közül?

ELVIRA
Nem; szíved közönyös - olyannak írtam én le,
Mely egyikért sem ég, de módot ád reményre,
Amely nem olvadoz, amely nem is taszít,
S várja, míg férjre vár, apja parancsait.
Ez elragadta őt, s mosolygó arca, ajka
A megelégedés jelét tüstént mutatta,
S mert belőlem a szót újra kifaggatod,
Hamarjában, íme, ezt mondta rólatok:
"Kötelességtudó leányom; s mind a ketten
Méltók rá, mind nemes, hu és rettenthetetlen,
Ifjak, de látni már szemükben őseik
Újra feltámadó, fényes erényeit.
Kivált Don Rodrigo minden képe-vonása
A bátor férfinak eszményi képe-mása,
S oly bőven termi e család a hősöket,
Hogy ott mindenki már babérban-született.
Vitéz apjának is nehezen lelni párját,
Míg tartott ereje, mindenfelé csodálták,
A ráncok tetteit fölvésték homlokán,
S elbeszélik nekünk, ki volt o hajdanán.
Igéret a fiú, és kezes rá az apja;
Lányom szeretheti, s tetszésem támogatja."
Szólt s a tanácsba ment, amelynek kezdete
Szavát elvágta, bár alig fogott bele,
De világos nekem - ennyi szóból is értek -,
Hogy a kérők közül melyikhez húz a mérleg.
Most választ nevelőt fiának a király,
S e megtiszteltetés csakis apádra vár.
Ehhez kétség se fér, és tündöklő erénye
Nem nyit semmi utat holmi vetélkedésre, A
hogy hőstettei páratlanná teszik,
Vetélytárs sem szegi jogos reményeit;
És mert Don Rodrigo apját már rábeszélte,
Hogy a tanács után térjenek rá ügyére,
Beláthatod: e perc mennyire kedvező,
És vágyad teljesül, alig kell rá idő.

XIMÉNA
Mégis: lelkem zavart, s félve, rosszat gyanítva
E roppant örömöt már-már elutasítja,
Percenként vált a sors új és újképeket,
S boldogságomban én balsorstól rettegek.

ELVIRA
Kigyógyulsz csakhamar e képzelt félelemből.

XIMÉNA
Menjünk, lesz, ami lesz, várjuk meg, amíg eldől.

Fordította: Nemes Nagy Ágnes