A 18. századbeli szobrászat ünnepelt zászlóvivője, a klasszicizmus egyik legnagyobb mestere. Bassanóban egy szobrásznál a szobrászatot mesterségként művelte. 17 éves korában a természetes nagyság felényi méretében elkészítette Eurydiké szobrát. Majd a velencei akadémiára került, hol korának művészeti iránya teljesen lenyűgözve tartotta és csak mikor a 23 éves korában készített Daidalos és Ikaros csoportozatért a velencei köztársaság jutalmul 1779. évi 300 arany ösztöndíjjal Rómába küldte, akkor nyilatkozott meg az ifjú előtt a klasszikus ó-kor remekeiben az oly sokáig hiába keresett forrás. A legnagyobb buzgalommal tanulmányozta a vatikáni gyűjteményeket és bizonyos fokig föl is fogta az antik szellemet. E korszakból való munkái: Apollón; Théseus és Minotauros, XIII. és XIV. Kelemen pápa síremléke; az első 1792. állíttatott fel a Szent Péter-templomban és Canovánál ritka egyszerűséget és nagyságot mutat, az utóbbi az Apostolok templomában áll. Ez időben készítette Emo tengernagy szobrát a velencei köztársaság számára, számos domborművet történeti és mondai tárgyakkal, de kiváló hajlammal mitológiai alakokat még pedig főleg Ámort és Psychét, Vénuszt és Adoniszt, Hébét stb. A Vénuszok közül említést érdemel a Luizát (I. Napóleon nővérét) ábrázoló, mely Rómában a Villa Borghesében áll. Szintén e korból való bűnbánó Magdolnája, a lágyság és elmosódottság netovábbja. Túlzástól nem volt mentes későbbi tragikus és héroikus tárgyú szoborműveiben sem. Így őrjöngő Héraklészé, amint Lychast a sziklához vágja a maga óriási nagyságában nem annyira héraklészi erőt, mint túlzást és durvaságot mutat. E két szélsőség között mozogva, a szobrász nem találta meg a helyes középutat és azt a nyugodtságot, mely az antik szobrászat klasszikus termékeinek oly kiváló mértékben sajátja. Ez különösen ott feltűnő, hol két szélsősége egy munkában van egyesítve így a Mars és Vénusz csoportozatban melyben a két alak közt levő ellentét igazán sértő. Mindamellett egyes igen kiváló műveket is alkotott, ilyen Ámor és Psychéje a Louvreban, Perseus a Medusa fejével, melyet akkor alkotott, mikor Németországban tett útjáról visszatért. 1802. VII. Pius az összes római művészeti tárgyak és az egyházállam művészeti vállalatai fölügyelőjévé nevezte ki, majd Napóleon Párizsba hívta, hogy nagy szobrát elkészítse, miután már előbb megmintázta legszebb műveinek egyikét, a nápolyi király szobrát; ekkor készítette legkitűnőbb mellszobrát is: Napóleon anyjáét, melyben természethűség klasszikus kezeléssel egyesült. Későbbi művei közül legnevezetesebbek Washington szobra; a kongresszus palotája előtt Washingtonban, számos mitológiai tárgyú szobra, nevezetesen igen sok Vénusz de hősök is, melyek közül legkitűnőbb VII. Pius York bibornok, Aliieri, Sta.-Croce grófné és mások síremléke és számos mellszobor, többek közt VII. Piusé és II. Ferencé. Napóleon bukása után a pápa nevében visszakövetelte a Rómából elhurcolt műemlékeket, azután Londonba ment, 1816.-ban pedig visszatért Rómába, hol őt a pápa érdemeiért a Capitelium «arany könyvébe» fölvétette és 3000 scudo évi jövedelemmel Ischia marchesejává nevezte ki. Halála előtt szülőhelyén pompás templomot építtetett és azt utolsó műveivel ajándékozta meg. Egy-egy mellszobra Velencében a de' Frati templomban és a capitoliumi könyvtárban áll. Magyarországon, többek között Kis-Martonban, az Esterházy kastélyban van tőle Lichtenstein Leopoldine carrarai márványból faragott szobra. A barokk szobrászat mozgalmasságával szemben Canova sima, egyenletes felületkezelésre, zárt, tömör körvonalú, nyugodt, gyakran statikus kompozíciók létrehozására törekedett.

Forrás: Studiolo 1.3.1.