Borsos Miklós, a modern magyar szobrászat nagy jelentőségű mestere, a 0. kilométerkő alkotója. Családjával 1922-ben telepedett le végleg Győrben és a II. világháború végéig ebben a városban élt. Művészi tevékenysége a két világháború közötti időszakban indult, a negyvenes években bontakozott ki és a 70-es évek elejéig folyamatos belső fejlődésen ment keresztül, majd az 1973-as súlyos szívműtétet követően, amikor kénytelen volt abbahagyni a kőfaragást, kisplasztikáiban, érmeiben, illusztrációs munkáiban és főleg személyes összegzéseknek szánt rajzaiban teljesedett ki szubjektív, zárt világgá. Borsos Miklós festőnek indult, majd szobrászattal kezdett foglalkozni, amely a rajzolással együtt egész életét kitöltötte. Rajzművészete önmagából fakadt, saját érzelmi, lelki, szellemi igényéből. Festészetét a művésszé válás vágya motiválta. Szobrászi tevékenysége kezdetét a formákhoz való elemi vonzódása és az apja műhelyében végzett vésnöki gyakorlatból fakadó manuális tudásának próbatétele ösztönözte. Fő művei fából, kőből, márványból, rézlemezből és bronzból, valamint tussal és diópáccal készültek.

Édesapja órás- és ékszerüzletében tanulta meg az aranyművességet. Tanulmányait magánúton, külföldi utazásokon és 1929-től az Országos Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolán végezte festészeti szakon, ahol Glatz Oszkár tanítványa. Első kiállítása 1932-ben a Nemzeti Szalonban volt, ahol rajzokkal, domborításokkal mutatkozott be. 1933-ban Győrben feleségül vette Kéry Ilonát. 1940-től nagyobb méretű domborműveket készített (Alvó lovasok, Emberpár, Ember, Siratóasszonyok). Szobrainak első kiállításán (Tamás Galéria, 1941) ötven darabból álló kollekcióval szerepelt, köztük csiszolt márványok, női fejek, csiszolt bazaltok, ezüst domborítások. A kiállításról Kassák Lajos következőket is írta: " Nem teljesen kiérett mester, de alkotásai, amiket elénk hozott, mondanivalóban és megjelenési formában olyan bensőségesen gazdagok, hogy nemcsak önmagukra figyelmeztetnek, hanem a további fejlődés lehetőségeit is érzékeltetik velünk..." Borsos ekkor lett tagja a KUT-nak, szorosan kötődött Beck Ö. Fülöp, Ferenczy Béni és Medgyesi Ferenc által képviselt modern magyar szobrászat képviselőihez. Plasztikai szemléletmódját a régi művészetek tanulmányozása határozta meg. Művészete elképzelhetetlen a Balaton ihlető ereje és a klasszikus görög szobrászat hagyományai nélkül. Anyaga a márvány és a bronz. 1943-tól nyarait Tihanyban tölti, a természet közelsége határozza meg munkáinak témáit, hangulatát. 1947-től Budapesten laktak. 1946-1960-ig az Iparművészeti Főiskola tanára. 1960-ban tanárságát idealistának és nacionalistának bélyegezve megszüntették. 1960-tól kapott rendszeres illusztrátori megbízásokat Illés Endrétől, a Szépirodalmi Könyvkiadó ig.-jától. Illusztrálta Arany János, Ady Endre, Illyés Gyula műveit, Babits Mihály Jónás könyvét stb. 1965-ben rendezték meg tihanyi kiállítását, életmű kiállítása a Nemzeti Galériában volt 1976-ban. Nyolcvanadik születésnapja tiszteletére az OSZK-ban kiállításon mutatták be illusztrációit. 1959-ben elnyerte Carrara város szobrászati díját, a Premio Carrarát. 1966-ban sikeres résztvevője volt a Velencei Biennálénak. 1981-1986-ig a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanára volt. 1973-ban szívműtéten esett át, ezért a kőfaragásról le kellett mondania. Éremművészete kiteljesedett. Utolsó műve a Barcsay Jenő érem volt. Fő művei az európai szobrászati hagyományoknak: az Arp, Hans német festő, szobrász és a Brâncuşi, Constantin román szobrász nevével jelzett irányhoz tartoznak. Ezt egyesíti azzal a "pannon szellemmel", amelynek forrása Balaton környéki és dunántúli pannon táj, és annak kulturális tradíciója. Szobrait az absztrakt művészet alakzatainak tömör, plasztikus nyelvezete és sima felületalakítása, az anyag szépségének kiemelése jellemzi (Sellő, 1959; Szirénfej, 1963; Canticum Canticorum, 1967). Jelentősek kortársairól készített, pszichologizáló érméi (Egry József, 1960; Szabó Lőrinc, 1961; Kassák Lajos, 1964; Illyés Gyula, 1971 stb.), köztéri szobrai (Barabás Miklós mellszobra, Margit-sziget, Művész sétány, 1972; Bartók-síremlék, Budapest, Farkasréti temető, 1988 stb.), valamint klasszikus ívelésű tusrajzai. Prózában vallott művészetéről a " Visszanéztem félutamból" (1975) és a "Toronyból" (1979) című könyvében. Alkotásainak jelentős részét Győrre hagyományozta. A város 1979. november 4-én nyitotta meg a Káptalandombon a Borsos Miklós Múzeumot.