Habár Magyarországon kevésbé ismert, az impresszionizmus utáni francia festészet kiemelkedő tagjai közé tartozik. 1885-88 között jogásznak készült, de miután nem sikerült levizsgáznia, az École des Beaux-Arts óráit kezdte hallgatni, majd az Académie Julianra járt, ahol találkozott Maurice Denis-vel, Paul Sérusier-vel és Jean Édouard Vuillard- ral. 1889-ben készítette első plakátját, a France-Champagne-t. 1889-90-es katonai szolgálata után közös műtermet bérelt Vuillardral, és 1891-től kezdve rendszeresen beküldte képeit a Salon des Indépendants tárlataira. Összebarátkozott a Natanson fivérekkel, és illusztrációkat készített a La Revue Blanche számára. Díszleteket tervezett több avantgarde színháznak, Alfred Jarryval is dolgozott. Ambroise Vollard-ral történt 1894-es találkozásának eredményeként adta ki litográfiáit: a Quelques Aspects de la Vie de Paris (A párizsi élet néhány oldala) 1895-ben, a Parallélement (Párhuzamosan) 1900-ben, a Daphnisz és Khloé 1902-ben jelent meg. 1904-ben készítette az illusztrációkat Jules Renard Histoires Naturelles (Természetrajz, 1896) című könyvéhez. 1895-ben találkozott Maria Boursinnel, aki a kedvese, modellje, majd 1925-ben a felesége lett. Első önálló kiállítása 1896-ban Durand-Ruelnél volt, majd kizárólagos szerződést írt alá a Bernheim-Jeune galériával. 1900-tól főleg festészettel foglalkozott, ismerte Renoir-t és Monet-t. Idejének egy részét Szajna-völgyi házában töltötte. Dél-Franciaországban is időzött, 1925-ben vásárolt Le Cannet-ban egy kis villát. 1947-ben itt halt meg.

Az 1890-es években a Nabis tagja volt; a csoport művészeinek munkájára a posztimpresszionizmus, különösen Gauguin hatott, és erősen vonzódtak a japán nyomatokhoz is. Ez utóbbiakat főleg Bonnard kedvelte, és ezért "a japán Nabi"-nak hívták. Át akarták törni a táblakép korlátait, ezért a Nabis tagjai sokat foglalkoztak plakát- és díszlettervezéssel, paravánok, faliszőnyegek és könyvillusztrációk készítésével. Bonnard a litográfia mestere lett. Dekoratív vonalai, színei, formái változatos textúrával párosulnak. Az 1890-es években rajzainak színvonala Toulouse-Lautrec műveivel vetekszik. Ekkoriban festményei is hasonló vonásokat mutattak: síkszerű alakok és szellemes arabeszkek együtteséből áll össze a kompozíció 1900 után palettájának színei közelebb kerültek a posztimpresszionistákéhoz. Több tájképet festett, és gyakran választotta festményeinek témájául a tengert. Ám mindig hű maradt az emberi alakhoz, mindenekelőtt az akthoz, amelyből egész sorozatokat alkotott. "Száraz" korszaka után szín és fény árasztotta el a képeit, a formák és a textúra feszes, egyszerű kompozícióban egyesült. Képein feloldódnak a kemény határok és a lágy formák, erőteljes színfoltok veszik át a hatalmat a vászon felett aktjaiban és lírai enteriőrjeiben egyaránt. Számos 1945 utáni festőre hatott.

Forrás: Akadémia 1.0.1.