Párizsban született, lengyel és angol származású zsidó szülők gyermekeként. Filozófiából diplomázott, előbb vidéken, majd egy fővárosi középiskolában tanított. 1900-tól a Collčge de France tanára lett, a Sorbonne-on nem engedték felszólalni. 1909-1912 között a nagy konvertita, a magyar katolikus misztikus, Dienes Valéria, is ott ült a világ minden részéről érkező hallgatóközönség soraiban. Filozófiai gondolataival tulajdonképpen Bergson "indította el" Dienes Valéria megtérését, ahogy erről egy Belon Gellérttel folytatott beszélgetésben vallott: "1909-ben voltam először Bergson előadásain, és ezek engem teljesen elragadtak! […] Bergson hetenként két előadást tartott, mindig egy metafizikai téma és egy szövegmagyarázat volt. […] Ez a három év volt az, ami döntően befolyásolta az egész belső világomat. Akkor már éreztem, hogy vége a materializmusnak, vége annak a száraz és üres világnak, és hogy igenis van lelkem, igenis keresek valamit, amit még nem találtam meg, és igenis megvan az útja annak, éspedig ugyanúgy, ahogyan a filozofálás eltérített. Most a filozofálás fog engem visszatéríteni valamerre." (A beszélgetés Dienes Valéria Hajnalvárás című kötetének elején olvasható. Budapest 1983) De Bergson – többek között – Teilhard de Chardinre és Babits Mihályra is nagy hatással volt, előbbi azt írja róla: "úgy tekintem ezt az embert, mint egy szentet". Babits pedig – akit Szabó idéz Az erkölcs és a vallás két forrása előszavában – így vall a nagy francia filozófusról: "Akit ez a gondolkodás egyszer megérintett: aligha láthatja többet a világot pontosan úgy, ahogy azelőtt volt szokás. […] Az első érzésem, mikor Bergsont fiatal koromban olvastam, a fölszabadulás érzése volt. Ez a gondolkodó kétségtelenül megszabadította a filozófiát a »természettudományos« és agnosztikus század bizonyos fojtó előítéleteitől és csüggedéseitől, s közvetlen adatokból s pszichológiai tapasztalatokból indulva ki, az empirikus naturalizmust a saját fegyvereivel verte meg. Ezzel ismét utat nyitott a metafizika felé, mely az emberi szellemnek örök és megtagadhatatlan szomjúsága, s melyet Kanton kezdve már annyian megöltek, hogy a 20. század elejére már tökéletesen halottnak látszott."

...metafizika	Költészet...	1927 Nobel-díj	Teremtő...	A nevetés

Az elméleteivel sok nemzet értelmiségét lázba hozó Bergson életének utolsó szakaszában hitet tett az evangéliumok Krisztusa mellett, és egészen közel került a katolicizmushoz. 1914-ben a Francia Akadémia tagjai közé választotta, 1927-ban pedig megkapta a Nobel-díjat. Halálában viszont (1941. január 4. – a német megszállás ideje) nagyon egyedül maradt a zsidó származású gondolkodó, utolsó útjára a katolikus pap mellett csak leánya, Paul Valéry költő kísérte el. Filozófiáját híres könyveiben fejtette ki: Idő és szabadság (1889), Teremtő fejlődés (1907). A nevetés esztétikai oldalát bontja ki A nevetés (1900) című tanulmánya, mely a dráma- és prózairodalomra egyaránt nagy hatással volt. Pozitív metafizikát akart alkotni, amelynek egyetlen forrása a tapasztalás és az okoskodás lenne. Az élet csak egy magasabb rendű képességgel, az intuícióval fogható fel. A művész feladata, hogy az embereket szembeállítsa a mélyebb valósággal, amit az intuíció segítségével megismert – fejti ki esztétikai gondolataiban. Bergson időelmélete, az objektív és a szubjektív idő ("tartam") megkülönböztetése (Tartam és egyidejűség, 1922). Filozófiájának – amellyel a pozitivizmust támadta – központi gondolata a tudat idejének (a tartamnak) és az értelem idejének (a térbe vetített időnek) kettőssége. Az értelem szerepét csak a cselekvésben és a tudományos kutatásban ismerte el. A szellem területén az intuíciót tekintette a megismerés eszközének.