1900-ban hosszantartó betegsége alatt rajzolni kezdett, Michelangelo rajzait másolta a nagyapjától kapott könyvből. 1902-1905-ben a kijevi Ecole de Beaux-Arts-on először festeni tanult, majd átiratkozott szobrászatra. Tanárait nyíltan kritizálta akadémizmusukért, ezért kizárták az iskolából. 1906-1908 között volt az első egyéni tárlata Kijevben. Moszkvában dolgozott és több kiállításon szerepelt.

1908-ban Párizsban beiratkozott az Ecole des Beaux-Arts-ra. 1910-1914 között minden évben részt vett a Salon des Indépendants-on. Az újságok kigúnyolták kubizáló szobrait. 1912-ben iskolát nyitott Párizsban. A kubisták egyik vezető művésze volt az 1912-es évektől, kutatta a tér és forma, szín és forma egymásra hatását, új anyagokkal kísérletezett. Elkészítette az első, konkáv formákból szerkesztett szobrát, a Sétáló nőt, ami egyike az első áttört szobroknak, amelyeknél minden fordítva van a megszokotthoz képest: a térarányok felbomlanak, a legtömörebb részek, a törzs és a fej helyére üregek kerülnek, a tér és a fény ezeken hatol át.

Tagja lett a «Section d’Or»-nak, rendszeresen részt vett kiállításaikon. 1913-1919-ben szerepelt a budapesti Művészház csoportos tárlatán, és a New-York-i Armory Show-n. Egyéni kiállítása volt a berlini Der Sturm galériában. «Sculpto-peinture», azaz színezett féldomborműveket készített. A Médrano (1914) című munkáján rögtönzésszerűen, bádog, üveg, fa és viaszosvászon, festett vagy áttetsző elemekből rakta össze a színes talapzaton és színes paraván előtt álló cirkuszi figurát. Különös bábú szerű kompozíció, a lapos és a gömbölyű felületek, az egyenes és az ívelt vonalak változatos párbeszéde jellemzi. 1920-ban egyéni tárlattal szerepelt a Velencei Biennálén, a Telegrafo Livorno kritikusa cikkében nevetségessé tette. 1921-ben feleségül vette Angelica Bruno-Scmitz szobrásznőt. 1921-ben iskolát nyitott Berlinben.

1923-1929-ben az Egyesült Államokba költözött, ahol egészen haláláig élt. Iskolát nyitott New Yorkban, nyári iskolát Woodstockban. Szabadalmaztatta találmányát, az «Archipeinture»-t. 1933-tól az ötvenes évek végéig több amerikai egyetemen tanított és tartott előadásokat. Részt vett a Moholy-Nagy László által alapított chicagói «Új Bauhaus» munkájában. 1939-ben alkotásait eltávolították a náci Németország múzeumaiból. 1948-ban bemutatta első, belülről megvilágított, átlátszó szobrát. 1950-1951-ben előadókörutat tett az Egyesült Államok déli városaiban. 1952-ben UNESCO-küldötté nevezték ki. Egyéni kiállítása volt a Sao Paolo-i Musée d’Art Moderne-ben. 1953-ban Az International Institute of Arts and Lettres tagjává választották. 1955-1956 között hat német városban állított ki. 1960-ban Archipenko és ötven műkritikus írásával megjelent az Archipenk Fifty Years 1908-1958 című könyv. 1963-1964-ben szobraiból, rajzaiból és grafikáiból nagyszabású kiállítást rendeztek Rómában, Milánóban és Münchenben. Késői híres munkáinál folytatja a szín, a fény, a mozgás és a tér vizsgálatát.

Forrás: (©Cserba Júlia, ©Enciklopédia Kiadó)