A modern építészet legfőbb jellemzője a rendeltetés gondos elemzésén alapuló, az anyag tulajdonságainak és a szerkezet követelményeinek megfelelő funkcionális alakítás. Többféle irányzat él egymás mellett, közös vonásuk, hogy a teret geometrikus formákra egyszerűsített alapelemekből építik fel, a funkciónak megfelelően. Az építészek jelmondata: "Csak az lehet modern, ami célszerű, tárgyilagos, a használat követelményeinek pontosan megfelel, s formálja az anyag sajátosságait tiszteletben tartó szerkezet ésszerű rendjét."  Az alkotók az élettel szoros kapcsolatban álló, belső törvényszerűségek által meghatározott építészet megvalósítására törekedtek. A belülről kifelé építkezés elvét követték, azaz a belső térre jellemző az egyszerűség, formai és funkcionális tisztaság, a környezethez azonban (tájolt) szervesen kapcsolódik.  Legjelentősebb modern építészek: az amerikai Frank Loyd Wright, a német Ludwig Mies van der Rohe, a finn Alvar Aalto, a svájci származású francia Le Corbusier.

Frank Loyd Wright építészetével foglalkoztam már az előző korstílusnál is. Egyik érdekes késői alkotása a New Yorki Guggenheim Múzeum (1959). Solomon R. Guggenheimnak már tekintélyes műkollekciója volt, mikor művészeti tanácsadója Hilla Rebay felkereste a híres építészt, Frank Lloyd Wright-ot egy különleges múzeum tervezésére. Az eredmény Wright utolsó remekműve, sokak által a legszebbnek tartott modern múzeum, egy hét emeletes, fehér spirális épület lett. Üveg kupoláján természetes fény sugárzik be, fokozva különleges hatását.

A végtelen mozgás benyomását keltő, íves elemekből összeálló tömegcsoport. Uralkodó motívuma egy spirálvonalú, fölfelé szélesedő csonka kúp. Azon belül a teljes magasságot átfogó, üvegkupolával fedett átrium helyezkedik el. Körülötte, a kifelé dőlő falak mentén - ötszörös fordulattal - enyhén emelkedő rámpa fut, amelyet sugárirányban benyúló falnyelvek szakaszolnak. Ez a folytonosan haladó spirál-tér a kiállítás helye: a falnyelveken s a döntött síkú határoló felületen függenek a képek. A meghökkentően merész megoldás funkcionálisan indokolt. A látogatókat lift viszi fel a rámpa tetejére. Onnan lesétálva kényelmesen nézelődhetnek, s közben maga a tér, az átrium is minduntalan más-más nézőpontból, vonzó látványként tárul eléjük. A külső falsík döntése sem egészen öncélú. A rézsűs felületen a kép úgy helyezkedik el, ahogy munka közben a festőállványon a művész is látta; bemutatása tehát a lehető leghitelesebb. A funkcionális érvelés azonban, bármennyire megalapozott, nem elég ahhoz, hogy a megoldást egészében véve indokolja. A Guggenheim Múzeum az organikus építészet emlékműve: kifejezővé formált, nagyszabású vasbeton szobor.

Ludwig Mies van der Rohe a korszerű térszervezés, a nagyipari gyártás lehetőségeit hasznosító acélszerkezetek, a mérnökien pontos, racionális formálás felülmúlhatatlan mestere. Számos nagyszerű munkája közül a legjelentősebbek a barcelonai Világkiállítás német pavilonja, a Michigan tó partján épült chicagói magas házak, a chicagói Műszaki Egyetem építészcsarnoka és a New York-i Seagram irodaház.

Chicago: a Műszaki Egyetem építészcsarnoka (Crown Hall). Osztatlan belső terű, 36 x 66 m-es alapterületet lefedő, acélvázas épület (1950-56). A fesztávot három - egymástól 18 m-re helyezett - tömör acéltartó váltja ki, azok hordják az alulról rájuk erősített födémet. A homlokzatsíkban a főtartók közét 3 m-enként I szelvényű, a födémgerendához hegesztett acélbordák osztják. A hosszoldalakon a homlokzat síkja két-két egységgel túlnyúlik a szélső főtartókon, úgy fordul át - azonos osztással - a rövidebb oldalakra. Az egyterű belsőt az acélbordák közé helyezett, nagyfelületű üvegtáblák határolják. Vizuálisan ez nem választja el a külsőt a belsőtől. Ha az árnyékos oldal felől nézzük, keresztül lehet látni az egész épületen s a kitekintés belülről is akadálytalan. Az épület itt lényegében véve nem egyéb, mint a legszükségesebb szerkezetekre szorítkozó, racionálissá általánosított, a védelmet biztosító, semleges térköpeny. A konstrukció szigorú rendje a funkció teljes szabadságával párosul. Az egységes csarnoktér úgy tagolható, ahogy alkalmanként a szükség megkívánja. Az épület semleges keretét a funkciónak megfelelő térré a benne tevékenykedő ember alakítja. A modern építészetben ez a személytelenné elvont, konstruktív formálás a demokratizmus igényéből támadt. Abból a meggyőződésből, hogy az építész nem kényszerítheti rá a saját akaratát az épület használójára. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy környezetében az egyéniségét szabadon kifejthesse, s ez akkor lehet teljes, ha a környezet nem akadályozza. A chicagói építészcsarnokban ez valósult meg végletes tisztasággal. A gyakorlat azonban nem igazolta az elv helyességét. Kiderült, hogy az osztás nélküli térben az állandó változás ideiglenessége akadályozza az elmélyült munkát. (A Crown Hall másfél szintes. Alacsonyabb alagsorában a Moholy-Nagy vezetése alatt álló formatervezési iskola, az "Új Bauhaus" működött, felső szintjén pedig Mies van der Rohe mesteriskolája.)

New York: Seagram irodaház (1954-58). Szerkezetében s tömegformájában a chicagói tóparti magas házakkal rokon, 36 szintes épület, 4 X 6 karcsú acélpillér tartja. A határoló- és a tartószerkezet azonban itt már teljesen különvált egymástól. A homlokzatokon nem rajzolódik ki a pillérek és a gerendák szerkezeti váza. A tisztán metszett hasáb oldalait tagolás nélküli fém-üveg függönyfal burkolja körül. Szerkezetileg ez indokolt, hiszen a határoló felület nem vesz részt a teherviselésben, őszintébb tehát, ha valóban függesztve, külső burokként kapcsolódik a szerkezethez. Ilyen méretek mellett azonban hatása elbizonytalanít. Az egyöntetűen kiterülő raszter, az elemek szinte végtelen ismétlődése nem ad lehetőséget arra, hogy magunkhoz viszonyítva az épület valós nagyságrendjét felmérjük. A szerkezetiség elvén alapuló, racionális forma így megtévesztő és öncélú. Ez kihatott az anyagokra is. Alul pl. a szabadon álló acélpilléreket bronzlemez borítja s bronzból készült a felületet osztó bordázat is. A Seagram irodaház a modern építészet nemzetközivé lett, racionális irányzatának egyik legjellemzőbb emléke. Megoldásmódját világszerte sokan követték s követik még napjainkban is. Ennek ellenére bizonyos szempontból fordulópontot jelöl. Tovább már alig fokozható elvontságával, személytelenné általánosodott, öncélúan racionális formáival a Bauhaustól induló fejlődés egyik fő vonalát zárta le.

Alvar Aalto finn építészről is volt már szó. Säynätsalo: faluközpont (1950-52). Aalto egyik legszebb munkája. A kis lélekszámú település központjában a tanácsi hivatal, tanácsterem, könyvtár, szolgálati lakás és néhány üzlet kapott helyet. Az épületek egy megemelt szintű belső udvar négy oldalán állnak. A kiemelés méltóságot ad, az aránylag kisméretű udvart a közösségi élet szerény fórumává avatja. Az anyag, a forma ehhez illően komoly, s fokozhatatlanul egyszerű. Az együttes - a belsőkben is vakolatlanul meghagyott nyerstégla falakkal épült, s tégla mindenütt a padlóburkolat is. A tereket famennyezet fedi. Ezeket az egyszerű épületeket az nemesíti széppé, amit az alkotó ember önmagából adott többletként: a mesterien komponált tömeg, az arányok és a méretek összhangja.

Helsinki: Kultúrpalota

Jyväskylä városa

Jyväskylä, Seminaarinmäki kultúrentrum

A Kultúrpalotát Aalto különféle munkásegyletek központjául tervezte. A képen látható központi csarnok (Concert Hall) kongresszusok, konferenciák, hangversenyek céljára készült óriási betonkagyló fával és téglával borítva. Aalto a forma kialakításánál különleges figyelmet fordított a terem minden pontjának tökéletes akusztikájára. Utolsó korszakának jelentős alkotása Jyväskylä városközpontja. Jyväskylä városa, 125 ezer lakosú terület Finnország egyik központja. Aalto a jyväskyläi líceum diákja volt, s ebben a városban alapította első irodáját az 1920-as években. A környéken mintegy harminc különböző típusú épülete látható munkásságának különböző szakaszaiból. A Seminaarinmäkin található többek között a város négy legnagyobb múzeuma, művészeti galériája, az írók háza és a közép-finnországi konzervatórium. 20 Alvar Aalto és Wivi Lönn tervezte épület található itt, a több mint száz éves park kellemes kikapcsolódási lehetőségeket nyújt.

Le Corbusier leghíresebb műve a Zarándokkápolna (Ronchamp, 1955). A második világháború idején elpusztult, régebbi templom helyén, a megmaradt kövek felhasználásával épült, részben falazott, részben vasbeton szerkezettel. A szabad vonalvezetésű, íves határfalak sejtelmes hatású, félhomályban úszó teret zárnak körül.

Fölötte - függesztett ponyvaként befelé hajolva - vasbeton-lemez tető ível át, alig észrevehető kis pillérekre támaszkodva úgy, hogy közte és a falkorona között keskeny sáv marad. Ezen a sávon s az oldalfalakba vágott, lőrés-szerű ablakokon át szűrődik be a belsőbe fény. Az imateret a délnyugati sarokban s az északi oldalon íves alaprajzú, kívül toronyként felmagasodó kisebb mellékkápolnák bővítik. Legkülönösebb része a lőrés-szerű nyílásokkal áttört, döntött síkú, vastag déli fal (a szerkezete üreges vasbeton). Olyan, mintha valami bunker oldala lenne: a régebbi templomot elpusztító háborúra emlékeztet. Ezen az oldalon, a torony mellett nyílik a főbejárat. A belépés helyétől indított "erődfal" a végén ívben kihajolva - szinte túlfut az épületen. Lendülete az egész tömeget magával mozdítja. Részben ezért, és a tető vitorlát idéző formája miatt is szokták a kápolnát az idők végtelen óceánján úszó hajóhoz hasonlítani, s nem véletlenül. Ez a dombtetőn álló, fehérre meszelt, minden nézőpontból másként feltáruló kis templom ui. valóban olyan, hogy formáihoz az ember önkéntelenül valami mélyebb jelentést társít. S ez benne a leglényegesebb.

Merész, szokatlan és meghökkentő formájú kultúrpalota Ausztráliában, a Jörn Utzon dán építész készítette  - Sidney, Operaház.

A modern építészet egyik legismertebb alkotásánál az amerikai Wright és a finn Aalto építészete inspirálta a dán művészt. Az Opera építése 1958 és 1972 között tartott, 1973-ban elkészült és átadásra került.

 

A 20. századvégi modern építészet érdekessége, Ricardo Boffil spanyol építész munkái. Egyik közülük a "Tres Coronas", 1969-ben készült. (Sitges, Spanyolország)

Bofill épületének jelentős eredménye, hogy a lakások mindegyike megőrzi függetlenségét és intimitását; egyikből sem lehet a másikba belátni. Bofill ebből a komplexumból kiindulva tervezte meg "A tér városát", amelyben az utcák különböző magasságú szinteken húzódnak. 

Párizsban, 1977-ben Renzo Piano és Richard Rogers tervei alapján elkészült kulturális és művészeti központ, azaz a Pompidou-központ, a high-tech első és leghíresebb épülete. A küllemét tekintve olajfinomítóhoz vagy gyárépülethez hasonlító, a csúcstechnológia mindenhatóságát éltető épület kezdetekben valósággal sokkolta az embereket.

 A high-tech épületnek tartó- és épületgépészeti elemek, csőrendszerek, vezetékek képezik a központ ornamentikáját (díszítési mód).  Egyesek élesen bírálják, mások rajonganak érte, ám bármilyen meglepő, közszemlére tett tartószerkezete miatt többen az antik templomokhoz hasonlítják.

Magyarországon, a felszabadulás után nemcsak a romba dőlt országot kellett újjáépíteni. Úgy kellett ehhez hozzáfogni, hogy a legégetőbb személyes szükségletek kielégítésével egyidejűleg fokozatosan felszámoljuk az ország korábbi súlyos elmaradottságát, mind a lakásviszonyok, mind a középületek és az ipari épületek vonatkozásában. Ezért, kimagasló építőművészeti eredményekről inkább egy-egy nagyobb szabású, reprezentatív épület tanúskodik. Az ipari építészet területén lett először nyilvánvaló az épületelemek, térelemek mozgatható, változtatható volta, úgynevezett flexibilitása. A hatvanas évektől meghatározó műszaki létesítmények és városképet átalakító vállalkozások a jelenkori magyar építészet egyik fő meghatározója. A középülettípusok a változó rendeltetésnek megfelelően egyre újabb építési és esztétikai sajátosságokkal gazdagodnak. Országszerte találhatunk új igazgatási épületeket, irodaházakat, művelődési otthonokat, szállodákat. Jelentős építészek: Sávoly Pál, Kővári György és Finta József.

Erzsébet-híd

A vizsgált korszak meghatározó műszaki létesítménye az 1964-ben elkészült és átadott, Sávoly Pál által tervezett budapesti Erzsébet-híd. Szerkezete többtámaszú, síkacél-pályalemezes, tömörfalú merevítő tartós kábelhíd, kábelkötegek száma: 61 db, hossza 378,6 m. Sávoly Pál, a második világháború után közreműködött számos híd újjáépítésében. A beomlott Duna- és Tisza-hidak újjáépítési tervein kívül új hidak sorát tervezte, tervezésüket irányította (komáromi Barátság-híd, újpesti, bajai, dunaföldvári Duna-hidak, tokaji és szolnoki Tisza-híd).

Városképet átalakító vállalkozás Kővári György, 1969-ben átépített budapesti Déli pályaudvara.

 

Déli pályaudvar

Hotel Duna Intercontinental

De a század legjelentősebb építésze Finta József.  Legfontosabb tervezései közül kiemelkedik a Hotel Duna Intercontinental (ma Marriott) és a Westend City Center, más nevén a Nyugati Városközpont.

 

1998 augusztusban elkezdődött az építkezés. 1999 februárára szerkezet készen állott a ház, 99 novemberében pedig átadták a kereskedelmi területeket. (2000 áprilisára az irodaház, júliusra a Hilton Hotel is készen állt.) A Westend  egy olyan városszerkezeti változást indított el Budapesten, amelynek eredménye a Terézváros és az Újlipótváros jövendő egyesítése lehet. Az épület - fedett utca és térszerkezet -Budapest szerves része. Építészeti - deklarált korszerűsége mellett - olyan illeszkedő habitussal bír, amely egyszerre utal vissza a régi állomásépítészet hagyományaira, s a Nyugati Pályaudvar - Eiffel iroda által tervezett - acél-, üveg-tégla építészetére. 

 

Korkép

Építészet

Festészet

Szobrász

Irodalom