A barokk korában az építészet legjelentősebb feladatai az ellenreformációs egyház templomai, a királyi és a fejedelmi kastélyok, valamint a főúri megbízók és a vagyonos polgárok városi palotái. A stílus azonban széles körben elterjedt, tekintélyes számban épültek a nagy alkotások hatását tükröző polgári lakóházak is. Az előző korok gyakorlatához mérten lényegesen megnő a városépítészet jelentősége. Oroszországban Nagy Péter idején egységes terv szerint új főváros épült (Szentpétervár, a mai Leningrád), Rómában sugárutak megnyitásával a véletlenszerűen nőtt középkori várost rendezték. Egész városrészek képét átformáló nagyszabású együttesek, városi terek keletkeztek. Ekkor alakult ki s vált számottevő művészi feladattá a kertépítés. A francia kastélyok körül - s azok mintájára Európa-szerte mindenütt hatalmas parkokat telepítettek. Tovább fejlődött a reneszánsz idején kialakult új-olasz erődrendszer. A katonai építészetben az itáliai hadmérnökök helyét a franciák vették át. A legnevesebb erődépítő mester a 17. században, a francia Vauban.

Főúri barokk stílus

Róma, Il Gesú alap

Protestáns, copf stílus

Főúri barokk stílus: Ha egy barokk épületen végigmegyünk, váratlan feltárulásokkal, meglepő, dinamikus hatású terek bontakoznak ki előttünk. A barokk építészet az axis mentén szervezett terek csoportját egy hangsúlyos, a haladás célját kijelölő, uralkodó térmotívumnak rendeli alá. Az önállóságuktól megfosztott mellékterek feladata a hatás fokozása és a főélmény hangulati előkészítése. A téralakítás barokkra jellemző módszere tehát a különböző értékű, rangsorolt terek egymás alá, ill. fölé rendelése. A barokk palota térsorának egyik legfontosabb eleme a belépőt fogadó tágas előcsarnok, amelyből ünnepélyes hatású - általában többkarú - lépcső vezet fel az épület középtengelyében elhelyezett első emeleti díszterembe. Ehhez csatlakoznak két oldalról a szalonok. A paloták és a kastélyok dísztereinek jellegzetesen barokk típusa a francia építészetben kifejlődő, folyosószerűen elnyújtott galéria. A templomépítészetben a leggyakoribb a római Il Gesú mintáját követő hosszirányú térelrendezés. Mellette azonban igen jelentősek a központos térszervezetek is. Az itáliai barokk legsajátosabb, a fejlődést döntően meghatározó nagy alkotásai többségükben centrális terek. Alaprajzukra általában jellemző az ívesen hajlított vagy ellentétes ívekből összemetsződő, bonyolult kontúrvonal, továbbá az elliptikus forma gyakori alkalmazása. A városi tér a barokkban mindig valamilyen - hangsúlyos épület előtere. Copf stílus, protestáns barokk: Nyugodt, egyszerű. Világos áttekinthetőség jellemzi. Elnevezését az akkor divatos fonat (copf) parókáról kapta. 1760-1790-ig tartotta magát. Barokk palota: legjelentősebb tere a tágas előcsarnok, ahonnan díszes lépcső vezet az első emeleti díszterembe. Fontos szerep jutott a szalonnak, és a díszudvaroknak. Jellegzetes elem a bábos avagy fonatos korlátokkal övezett széles szabadlépcső. Díszes vázákat helyeztek el a kapuzatokon. Az erkélyeket ún. atlaszok (férfialakok) támasztották alá. (atlasz = a görög mitológiában az égbolt hordozója) Hermák = emberi felsőtestben végződő, alátámasztásul szolgáló négyzetes, a falsíkból kiugró pillérek.

Összefoglalva a barokk építészet legfőbb stílusjegyei:

  • legjelentősebb feladatai az ellenreformációs egyház templomai, kastélyok és polgári lakóházak
  • városépítészet (Szentpétervár, Róma)
  • hatalmas parkok létesítése, ágyások, nyírt bokrok, szobrok, szökőkutak
  • dinamikus hatású terek, pl. tükörtermek
  • különböző rendeltetésű terek rangsorolása
  • folyosószerű elnyúló galéria
  • egymás után fűzött centrális terek, ellipszis és nyolcszög
  • hullámvonal, csigavonal, kagyló-, és csigamotívum
  • erőteljes fény-árnyék hatások
  • pompa, pátosz, ünnepélyesség fokozása, rengeteg aranyozás
  • térlefedésre fiókos donga boltozat
  • templomoknál "látszatkupola", "égbe nyíló" freskók Pl. jobb kép - a kupola valódi magassága mindössze kb. 40 cm (trinitárius templom, Pozsony)
  • sok oszlop, gyakoriak a csavart oszlopok
  • díszes, monumentális lépcsősorok
  • kovácsolt vas kapuk, kerítések, rácsok

A barokk építészet a 16. század végén Itáliában alakult ki, onnan terjedt át a következő század folyamán Európa többi országára. Kiteljesedésének nagy korszaka Itáliában 17. század utolsó negyedéig, Franciaországban a 18. század kezdetéig tartott. Német területen, a Habsburg monarchia országaiban és Oroszországban a stílus virágkora a 18. század első felére esik. Nem mindenütt tudott gyökeret ereszteni. Anglia pl. nem fogadta be, ott a barokk idején is a klasszikus hangvételű palladiánus irányzat volt az uralkodó. A felvirágzás után fokozatos szigorodást hozó átmeneti korszak következett, a klasszicizáló késő barokk kora, mely a 18. század végén a klasszicizmusba torkollott. Itáliában a barokk korai szakasza a 16. század nyolcvanas éveiben kezdődött s a 17. század első negyedével zárult. Vezető mestere Giacomo della Porta, aki az 1500-as évek közepe táján vált Róma vezető építészévé. A római Il Gesú, élete főműve, az első barokk stílusúnak tekinthető templom. A reneszánsz által közkedvelt centrális elrendezés helyett a hosszhajós elrendezés dominál. A kereszthajó és az oldalkápolnák méretét kisebbre vette, így a templom kupolája még dominánsabb szerephez jutott.  A század utolsó negyedéig tartó fénykorban a stílus fejlődése két úton haladt. A hagyományokat jobban tiszteletben tartó klasszikus irányzat legnagyobb mestere Lorenzo Bernini. Vele szemben Francesco Borromini, a másik irányzat vezéregyénisége. Rajtuk kívül még jelentős tevékenységet fejtett ki Velencében pedig Baldassare Longhena.

Róma - Sant'Agnese

Róma - Szent Péter tér

Velence - Santa Maria della Salute

Bernini az itáliai érett barokk kor legismertebb művésze volt, szenvedélyes szobrászként és kiváló építészként egyaránt komoly hírnevet szerzett magának. Róma nem kis mértékben neki köszönheti barokk arculatát. Legfontosabb munkája a római Szent Péter székesegyház köríves oszlopsora. Az oszlopokon nyugvó áthidaló gerendázaton kőkorlát található, melyet az oszlopok felett szobrok díszítenek. A háromhajós boltozott kolonnád keretezi a katolikus egyház középpontjaként számon tartott Szent Péter teret. Rómában található a Sant'Agnese templom. A város patrícius negyedének központjában, a hosszan elnyúló piazza Navona egyik oldalán áll. Építését Girolamo és Carlo Rainaldi kezdte el. Borromini akkor vette át a munkát, amikor a falak már a talajszint fölé emelkedve elég tekintélyes magasságban álltak. A térforma tehát lényegében adott volt, azon csak az arányok módosításával s a részletekben tudott változtatni. A templom centrális elrendezésű. Tamburos kupolával fedett négyezeti terét görögkereszt alakban harántdongás mellékterek bővítik. Kívül a homlokzat - a kupola domborulatának ellenformájaként - homorú ívben hajlik. Öblösödése a lépcsőzettel megemelt bejáratoknál kis előteret képez. Az ívelő szakasz sarokpontjain, a térfal síkjában karcsú harangtornyok emelkednek. Borromini ezzel a centrális templomok tömegformájának új típusát teremtette meg. A homlokzat néhány részlete nem a nagy mester elgondolása szerint valósult meg. A befejezés előtt Carlo Rainaldi vette ismét vissza a munkát. Ő építette a főpárkány fölött húzódó, tömör attikát és a két tornyot, s közben változtatott a terven. A hármas tömegcsoport hatását azonban ez lényegében már nem érintette, a Sant'Agnese joggal sorolható Borromini művei közé. Borromini építette a Falconieri palotát is, amely jelenleg a római Magyar Akadémia épülete. Baldassare Longhena, a velencei barokk vezető mestere. Művei közül a legfontosabb a Canale Grande torkolatánál álló fogadalmi templom, a Santa Maria della Salute. A város lakói egy pestisjárvány után építtették, hálából a megmenekülésért. Típusa szerint az összetett centrális tereknek abba a csoportjába tartozik, amelynél a tengelyre felfűzve több - önmagában is bővített rendszerű - centrális tér kapcsolódik egymáshoz. A hajónak megfelelő főtér körüljáróval övezett oktogon: alaprajza a ravennai San Vitaléra emlékeztet. Azon belül a kolostorboltozattal lefedett, kétszintes kupolatér a milánói San Satiro sekrestyéjéhez hasonlóan épül fel. A földszintjét Colosseum-motívumok sora keretezi, emeletén a fal vastagságában kialakított kis galéria kettős ívű árkádjai nyílnak. A főtérhez a bejárattal szemben kupolával fedett s két oldalra íves apszisokkal bővülő szentély csatlakozik. A különböző jellegű terek csoportját a tengely egyesíti s a feltárulás változatossága gazdagítja barokk hatásúvá. A külső alakításában a velencei építészet hagyományos díszítő-módszere érvényesül. A burkolat a teljes felületen s minden faragvány fehér márványból készült.

Versailles

Franciaországban a barokk építészet a 15. század második negyedétől a 18. század közepéig, illetve ha a klasszicizáló késői korszakot is hozzá vesszük, a század utolsó negyedéig tartott. Az itáliai barokktól eltérő sajátossága, hogy stílusra jellemző megoldások itt nem a belső terek szervezésmódjában alakultak ki, hanem főként a tömegformálásban, az épület és környezet szerves kapcsolatát megteremtő kertművészetben és a belsőkben a felületképzésre szorítkozó enteriőrművészetben. A francia barokk fénykorának stílusát rendszerint XIV. Lajos stílusának nevezik. A francia barokkban az egyházi építészetjelentősége elenyésző, a fejlődést meghatározó nagy alkotások a kastélyépítészet terén keletkeznek.

Versailles díszkert

Versailles tükörterem

Versailles kastély: A helyén eredetileg egy kis méretű, korai barokk vadászkastély állt. Ezt kezdte el átépíteni és bővíteni a művész-hármas: Levau, Lebrun és le Nötre. A munka első ütemében Levau körülépítette a meglevő kastélyt, s ahhoz csatlakozva egy újabb, nagyobb méretű előudvart alakított ki. Levau halála után Mansart vette át az irányítást. Az addig elkészült épülettömbhöz, mely a jelenlegi kastély kertre néző nagy rizalitja, két oldalról belső udvarok köré elrendezett szárnyakat csatolt, egységesítette a homlokzatokat s felépítette a kápolnát. Vele egyidejűleg Lebrun dolgozott az emeleti termek díszítésén, s a park kialakításán. A 18. században is bővített, végső formájában a versailles-i kastély egészében áttekinthetetlen, az együttes tengelyére merőlegesen elnyúló, megközelítően 500 m hosszú, terjengős épület. A homlokzatokat Mansart alakította ki, klasszikus hangvételű, tartózkodóan elegáns architektúrával. A földszintet vakív-sor, az első emeletet választékosan formált Colosseum-motívumok sora tagozza. A második emelet a főpárkányra ül rá. Az egyik oldalon a királyi, vele átellenben a királynői lakosztály szalonjai. A királyi lakosztály termeit a Háború szalonja, a királynő teremsorát a Béke szalonja zárja le. Közöttük húzódik a kastély legpompásabb helyisége a központi Tükörgaléria. A folyosószerűen elnyúló terem oldalfalait márvány pilaszterek tagozzák s a kertre nyíló ablakokkal szemben hatalmas tükrök díszítik. A boltfelületet dekoratív stukkó keretrendszer osztja. A keretek között kimaradó, váltakozó nagyságú mezőket gazdag színhatású festmények töltik ki. A kastély mögött terül el a versailles-i együttes legnagyobb értéke, az óriási park. A sugárutak mentén szerveződő kertet virágdíszes teraszok, lépcsők, szökőkutak, tágas vízmedencék gazdagítják. Van benne növényház, nyírott cserjékkel kiképzett labirintus, antik körtemplomot utánzó pavilon, festői majorság, színház és az udvari élet kényelmét, a szórakozást szolgáló számos más épület.

Angliában a 17. század első felében meghonosodó palladianizmus élt tovább a barokk idején is. A stílus fejlődése különböző változatokon át a 19. sz. elején felvirágzó klasszicizmushoz vezetett. A barokk néhány mester művén, az egyes részletekben, a formák plasztikusabb alakításában érvényesült. London: Szt. Pál székesegyház: háromhajós, keresztházas templom. A hosszház közepén a három hajó teljes szélességét elfoglaló, nyolcszög alaprajzú négyezet helyezkedik el; ahhoz két oldalról egy-egy boltszakasznyi mélységgel rövid keresztszárak csatlakoznak. A mindkét tengelyre nézve majdnem teljesen szimmetrikus rendszer bizonyos mértékű központosságot visz a térhatásba. A hajókat hevederíveken nyugvó, csegelyes kupolasor, a négyezetet hármas kupola fedi. A tér a hossztengely mentén bontakozik ki. A külső hangsúlyos elemei a barokkos gazdagsággal formált két torony és a mögöttük emelkedő hatalmas kupola.

Bécs: Karl Borromkus templom

Az osztrák építészetben a barokk stílus a 16. század második negyedében jelent meg. Legértékesebb alkotásai a 18. század első felében a világi építészet terén keletkeztek. Az osztrák mesterek szerencsésen egyesítették az addigi fejlődés két fővonalát. Itáliából a térszervezés, a franciáktól a tömegalakítás módszerét vették át s ezeket társítva a főúri kastélyok és paloták korszerű, a reprezentáció barokk igényét maradéktalanul kiszolgáló új típusát alakították ki. Karl Borromkus templom: barokk szellemében átfogalmazott kilencosztású centrális tér. Elliptikus alaprajzú kupolateréhez a hossztengely mentén oszlopokkal tagolt előcsarnok, vele szemben mély, íves záródású szentély csatlakozik, két oldalról pedig egy-egy keresztszár. Átlós irányban a főteret elliptikus kápolnák bővítik. A részletek választékosan finomak, a magasba lendülő tér összhatása emelkedetten előkelő. Az előcsarnokból két oldalra keskeny, folyosószerű helyiségek nyílnak. Az így keletkező széles homlokzatot pavilonhoz hasonlóan formált, díszes barokk sisakkal záródó alacsony tornyok szegélyezik. A középső szakasz íves átmenettel kissé előrelép, s hozzá lépcsőzettel megemelt hatoszlopos portikusz kapcsolódik. A saroktornyok és a portikusz között egy-egy érdekes harangtorony áll; a csigalépcsőt magukba fogadó hatalmas oszlopok, amelyeknek a törzsét spirálvonalban felfutó dombormű díszíti, s fejezetükre ül rá a harangház. Ez a festői megjelenésű templom tulajdonképpen az "örök város"-nak szóló tiszteletadás.

Német területen a harmincéves háborút lezáró westfáliai béke a feudális széttagoltságot rögzítette. Az egymástól független fejedelemségekben és királyságokban a fejlődés egyenlőtlenné vált. Az építészetben két dél német állam vívott ki magának vezető szerepet: a Bajor Választófejedelemség és Frankföld. Mellettük jelentős még Szászország és Poroszország barokk építészete. Matthüus Daniel Pöppelmann a szászországi barokk vezető mestere. Jelentős munkája a drezdai Zwinger, a város erődfalai közötti területen, az ún. "zwinger"-ben épített díszudvar. A terv szerint ez egy nagyszabású palota együttes része lett volna, de abból csak ennyi valósult meg. Mielőtt a munka elkezdődött, Erős Ágost, az uralkodó Bécsbe és Rómába küldte építészét, hogy az ottani neves mesterekkel megvitatva érlelje ki a végleges tervet.

A két oldalán patkóalakban bővített, négyszögű díszudvar, amit földszintes galériák s emeletes pavilonok vesznek körül. Ünnepségek, látványos játékok rendezésére szolgált, ennek megfelelően az architektúra is színpadias. A római barokk hatására valló, Colosseum-motívumos homlokzatokat részletező gazdagsággal megfaragott pilaszterek, emberalakos hermapillérek, vázák, domborművek és szobrok díszítik.

A harmincéves háború után az addig elmaradott feudális orosz monarchia létérdeke volt, hogy bekapcsolódjék a fejlettebb európai országok felé irányuló tengeri kereskedelembe. Ezt a célt szolgálta Nagy Péter alapítása, a Néva torkolatánál felépített új főváros. Szentpétervár, a mai Leningrád fellendülésének nagy korszaka a 18. század közepére, Erzsébet cárnő idejére esik. Akkor keletkeztek az orosz barokk leghíresebb alkotásai. Tervezőjük s egyben a kor orosz építészetének vezető mestere az olasz származású Rastrelli.

Pétervár: Téli palota - görögkereszt alakú udvar köré szervezett, kétemeletes épület. Rizalitokkal tagolt homlokzatainak jellegzetes motívuma az emeleteket átfogó, a párkány golyvázásával hangsúlyozott nagyoszloprend. Rastelli a színezésben és a formálásban a külsőn is szívesen alkalmaz enteriőr-jellegűvé finomított megoldásokat. A Téli palotánál a homlokzatok alapszíne zöld; arra fehéren rajzolódnak rá a dekoratívabb részleteknél néha aranyozással is díszített tagozatok.

Pétervár: Szmolnij kolostor.

Hatalmas udvar körül görögkereszt alakban elrendezett, egyemeletes épület, középpontjában a főtemplommal s a görögkereszt négy belső sarkán kisméretű kupolás templomokkal. A főtemplom tere kilencosztású. Tamburral megemelt kupolája körül - átlósan elfordítva - négy karcsú torony áll. A festőivé bontott tömegforma az orosz középkor ötkupolás templomainak képét idézi. A részletképzés jellege szerint a Téli palotáéhoz hasonló, azzal a különbséggel, hogy itt a fehéren világító tagozatok mögött a homlokzat alapszíne kék.
 

Magyarországon az észak-itáliai és francia barokk a 17. század második negyedében jelent meg, az osztrák császári udvar közvetítésével, osztrák változatban. Kezdeti, 1630 és 1700 közötti korszakában a török jelenlét, a három részre szakadt ország bizonytalan háborús helyzete nem tette lehetővé a barokk stílus széles körű elterjedését. A Habsburg-befolyás alatt álló királyi Magyarország területén továbbra is a várépítészetben foglalkoztatott észak-itáliai hadmérnökök és építészek tevékenysége jelentős. A reformáció 17. századi térhódításával szemben fellépő ellenreformáció a feudális reakciót képviselő Habsburgok támogatásával jelentős szakrális építészeti tevékenységet folytatott a Nyugat-felvidéken. A jezsuita templomok, kolostorok, püspöki vagy érseki paloták a korszak fontos építészeti alkotásai, melyek már a barokk stílus első hazai képviselői.

Barokk polgárházak

Nagyszombat

Esterházy kastély, Kismarton

A királyi Magyarország egyházi székhelyén, Nagyszombatban 1629-1637-ben épült jezsuita templom a római Il Gesu típus egyszerűsített, két toronnyal kiegészített, bécsi mintára formált változata. Homlokzatának jellegzetes motívuma az úgynevezett venetói ablaksor, mely típusteremtő mintául szolgált. A világi építészeti megbízások eleinte kizárólagosan a bécsi udvar és a hozzá egyre kevesebb számban hű főnemesség köréből kerültek ki, később azonban a polgárság is önálló igényekkel lépett fel (lakó- és kereskedőház, város- és megyeháza stb.). A barokk kastélyépítészet egyik kiemelkedő építészeti alkotása Esterházy Pál herceg, nádor kismartoni várkastélya.  A kastély szabályos zárt tömbjének sarkaira már nem bástyák, csupán arra emlékeztető sarok rizalitok kerültek. Az itáliai barokk homlokzatokkal ellátott épületet vizesárok övezte, annak szélein azonban már nem várfalak, hanem balluszteres korlátok húzódtak, azon kívül pedig geometrikus barokk kert terült el.

Az első barokk főúri kastélyok építésének ideje egyben a korábbi, főként középkori eredetű magánvárak pusztulásának kora is. Ennek oka kettős: egy gyökeres, a politika által befolyásolt életmód- és szemléletváltozás, valamint a Habsburg-uralkodóházhoz fűződő aktuális kapcsolat. 1699-ben a törökök kiűzése után, a karlócai béke aláírásával az ország a Habsburgok fennhatósága alá került. A török elnyomást osztrák elnyomás követte. A 18. század elején kastélyok emelésére csak azoknak az idegen származású nagybirtokosoknak volt lehetősége, akik az udvarhoz közeli arisztokrácia tagjaiként - a török elleni háborúban szerzett érdemeikért - birtokot kaptak Magyarországon. Az 1700-as évektől a magyar barokk építészet irányítását az olasz mesterektől az osztrákok vették át.  Az 1690-es években kapcsolódott be a magyarországi stílusfejlődésbe a bécsi barokk nagy mestere, Hildebrandt. Ő volt az, aki az itáliai és a francia barokk alapos ismeretében képessé vált arra, hogy utánzás nélkül, új minőséget teremtő szintézissel mind a kettőből azt tartsa meg, ami a másikat teljesebbé teszi: az itáliaiból az organikus térszervezést, az optikai hatások gondos mérlegelését és a kifejező, szabadabb formálást, a franciából a térfűzés eleganciáját, a pavilonos tömegalakítást, a környezetben való elhelyezés nyitottságát és a komponálás fegyelmezettségét.

E szintézisre kitűnő lehetőséget kínált Savoyai Jenő herceg Ráckevén, a város határában fekvő, művészi kerttel kiegészített nyári rezidenciájának felépítése. Az épület jellege szerint itáliai típusú városi palota és a parkjában szabadon álló francia kastély ötvözete, amely olyan franciás műveltségű, de az itáliai életvitel látványosságait is kedvelő főúr reprezentálására épült, akinek fényes bécsi udvartartása a császáréval vetekedett. Az 1701-1702-ben felépült kastély homlokzatainak tagozásában, a párkány, a nyílások alakításában a 17. századi lombard és genovai építészet megoldásaival találkozunk. Az alaprajz nyitott U alakú elrendezése, a belső térfűzés hierarchiáját követő tömegtagolás egyértelműen francia.

Az 1720-as évektől bontakozott ki a bécsi barokk második, nálunk is működő tevékenysége. A magyar barokk egyházi építészet jelentős emlékei - Egerben a minorita templom és a váci székesegyház.

Készült: 1758-1767

Páduai Szent Antal minorita templom, Eger

Ferences rend jelvénye (főbejárat felett) évszámmal (1771)

A templom a magyar barokk egyházi építészet kiemelkedő alkotása. Tervezőjének hosszú ideig az egri vármegyeháza mesterét, Matthias Franz Gerlt hitték, az újabb kutatások szerint azonban a külső és belső kialakítás alapján biztosra vehető K. I. Dietzenhofer szerzősége. 

Székesegyház, Vác

Belseje freskókkal

Canevale, a pályakezdő fiatal építész a korabeli Franciaország legradikálisabb, formai újításai miatt forradalmi építészetnek nevezett stílusirányzatához közel álló művet alkotott Vácott. Sima felületű, zárt tömbökből, szigorú mértani formákból s a legtisztább, legegyszerűbb elemekből építette meg kupolás, toronysisakok nélküli székesegyházát.

Grassalkovich kastély, Gödöllő

A kastély díszterme

Országos jelentőségű barokk műemlék Gödöllőn, a volt Grassalkovich-kastély, majd királyi nyaraló. A jellegzetes magyar barokk stílusú kastélyt 1744-47 között Mayerhoffer András építette. (1867 után Ybl Miklós alakította át és két kupolával díszítette.) Grassalkovich Antal gróf, a Magyar Királyi Kamara elnökeként és Mária Terézia királynő bizalmi embereként nemcsak a magyar királyság állameszméjének kompromisszumos visszaállításán fáradozott, hanem tudatosan életprogramjául vállalta az építést, az építészeti mecenatúrát. 1723-ban, Gödöllő megvásárlásával vetette meg Pest körüli 135 000 kataszteri holdnyi birtokainak alapját. 1735 táján itt kezdte el családi székhelyének felépítését. Az építés több ütemben, az 1760-as évek végéig tartott. A barokk kastély kettős U alakú díszudvarával, hét egyemeletes szárnyával, templomával, valamint lovardájával és istállójával, franciakertjével egyedülálló méretű, a korabeli leírások által is dicsért reprezentatív együttest alkotott. Hármas tagolású főhomlokzatának középrizalitját kettős kupola emeli ki, alatta az épület eszmei centruma, az aranyos díszterem, melyhez kettős kétkarú díszlépcső vezet a földszinti kocsi aláhajtóból. A dísztermet kétoldalt egy tengelyre felfűződő, reprezentatív emeleti teremsor övezi. A gödöllői kastély a barokk építészet fénykorának jellegzetes kastélytípusát, az úgynevezett Grassalkovich-stílust teremtette meg. A magyar barokk kastélytípus helyi jellegzetessége - a franciától eltérően -, hogy az érkezőt nem a nyitott díszudvar, hanem az épület szélesebb, terpeszkedő, ritmusosan tagolt főhomlokzata fogadja, míg az udvar a túloldalon, a kastélyparkkal alkot szerves, intimebb egységet.

Festetics kastély, Keszthely

A kastély díszterme

A kastély mai helyén a középkorban a Gersei Pethő család kúriája állott, a nagy szökőkút táján pedig a város Szent Márton temploma emelkedett. Köztük haladt el az országút. A kúria helyén Festetics Kristóf 1745-ben kezdte meg a kastély építését. 10 évvel később átépítették, bővítették. Ebben a formájában U alakú, földszintes, 34 helyiséget magába foglaló épület volt. 1770 körül közel kétszeres alapterületűre növelték.  A 18. század utolsó évtizedében Festetics György folytatta az átalakítást, 1801-ben készült el a könyvtár ma is megcsodált díszes berendezése, három évvel később a kápolna. Ekkor a kastély már kétemeletes, szintén U alaprajzú, gazdagan díszített és fényesen berendezett volt.

A barokk kastélyépítészet majdnem egyedülálló emléke, Hőgyész Apponyi-kastélyának nagyméretű, belső udvaros, szigorú architektúrájú és zárt tömbje, négy sarkán négy manzárdtetős rizalittal, az 1760-as évekből.

 

Korkép

Építészet

Festészet

Szobrász

Irodalom