LENDVAI KÁROLY: Művészet - Hatodik évfolyam, 1907
 

MUNKÁCSY MIHÁLY ÖZVEGYÉNÉL

Körülbelül tíz év előtt, február negyedikén, az endenichi hársak fagyos melancholiával köszöntöttek egy összeomlott, világraszóló magyar zsenit: Munkácsy Mihályt.

Csöndesség feküdt az Avenue de Villiers-i palotára; magára maradt a fejedelmi berendezésű, kolosszális műterem, drága kosztümjeivel, mesés szőnyegeivel s legfőképpen a mester második énjei, alkotásai s a tömérdek ritka műtárgy, egy Munkácsy ízlésével összeválogatva... Mielőtt az endenichi szomorú ház lakójává lett volna, egy évvel megelőzőleg, még egyszer viszontláthatta szülőföldjét. Felesége ment vele mindenüvé s Bonn mellett lakott, hogy közelében lehessen az ő nagy betegének. Mióta a katasztrófa bekövetkezett, Munkácsyné nem tudta elhagyni a helyet, hol annyi nehéz időt töltött aggodalmak és reménységek között. Mostanában, tíz év után, tért vissza Parisba, az Avenue de Villiers-i házat kiadta egy magyar származású, franciává lett művésznek, Berény Rezsőnek, maga pedig egyszerűbb lakást vett a rue Jouffroyban.

Munkácsy özvegye erősen őszbevegyült úrnő. Csak akkor mosolyog, ha beszélhet az ő "Miskájáról" és az emlékeiről. Egy nemes ízlésű, kis szobában fogadott, melynek ablaka az utcára nyit. Közvetlen mellette egy kis íróasztal, fölötte telefon. Munkácsyné bemutatja még egy éltes úrinő-rokonát és egy bájos tizenkét éves leánykát, kinek a válláról pompás gesztenyebarna haj hullám fut le, sötét lilafolt a ruhája, s piros-piros a cipője - luxembourgiak.

- Csodálkozik-e, - kérdi Munkácsyné, hogy visszajöttem Parisba, hová annyi drága emlék fűz férjem fénykorából? Gyászom első éveiben csak arra gondoltam: leélem napjaimat Endenich mellett, honnét eltűnni láttam "Miskámat".. Aztán jöttek a testet-lelket ölő magányosságok. Végre, hosszas lelki tusák után visszatértem Parisba, mintegy tíz év után.. Nagyon szerencsésnek érzem magam, ha magyart látok. Óh, visszaemlékezem sok-sok szép estére, midőn magyarok voltak a vendégeink. Miskámmal együtt de gyakran mondogatták: "Éljen a magyar haza".. Ezt a mondatot tiszta magyarsággal ejtette ki.

- Szokott-e néha Budapestre menni, madame?

- Úgy egy-két évi időközben, hogy meglátogassam férjem sírját. Nemrégiben is megnéztem az ideiglenes síremléket, amit rendeltem. Újabban ismét kiírják a szobor-pályázatot. Ha ez eljön, gondolom, ellátogatok Pestre.

- Jól találja-e magát Parisban?

- Néha, ritkán, egy-egy soiréet adok, hol a régiek közül eljönnek Anatole Francé, Detaille, Ferrier ... a magyarok közül Návay dr., Földváry József, Földváry Emma és mások. De mily szép idők voltak, midőn a nagy szalonban Liszt Ferenc remekelt s ott volt Gounod, Dumas pere, Bonaparte Matild hercegnő, az író- és művészvilág egész tömege.. Aztán a "Krisztus" és "Milton" befejezése után, idegenek és párizsiak szünet nélkül jöttek és mentek.. Mily szép idők voltak!

- Íme, itt van a Krisztus első vázlata, - folytatta Munkácsyné az íróasztal fölé mutatva. - De jöjjön, monsieur, megmutatom önnek a többi emlékeket, mind.

Mindegyiknél vannak reminiszcenciái. Egy háromszögű keskeny szekrényben vannak Munkácsy különböző rendjelei, mintegy tizenkettő. Köröskörül apró és nagyobb nippek, mindegyiket a mester válogatta össze.

- Ezek a rajzok mintegy húsz év előttiek, s két magyar vándor volt a modelljük. Ez olaj tájképet Kolpachban festette a férjem... De menjünk a másik szobába.  Itt néhány nagyon érdekes fotográfia van íme, Ferenc József király 1878-ból Világosan, magyarul aláirva: I. Ferenc József. S aztán legjobb barátaink, barátnőink: Haynald, Dumas pere, Andrássy, Beust, Ipolyi, Bonaparte Matild hercegnő, Jókai, A téli fotográfiája - mondja mosolyogva Munkácsyné.

- Hogyan, madame, a "téli" ?

- Mikor Jókai ideadta, ezek voltak a szavai: "íme a téli arcképem". Én is kérdeztem, mint ön: Comment? "Hát csak úgy, - válaszolt Jókai - hogy e képen a fejemen van a parókám; nyáron - kopasz vagyok! Erről is van ám fotográfiám!"

Ezüst babérkoszorú, Munkács, 1882

- E kardok és tőrök Mandas spanyol hercegnő ajándéka; külön szekrényben vannak a mester kiállítási érmei és ezüst koszorúja, íme, a "Krisztus" első vázlata, férjem egyetlen festett önarcképe, a hetvenes évek végéről. Még itt eme pompás tájkép két olaj-stúdium s ezt a bronz mellszobor Barrias mintázta férjemről.

- Ismerem a másolatát a Nemzeti Múzeumból...

- Úgy? Lássa Monsieur, mindeme tárgyakat a magyar nemzetnek fogom hagyni. Hasonlóképpen e renaissance bútorokat, melyeket Olaszországban vásároltunk. Mennyire szerette őket a férjem. E vázlatok - je laisserais tout ca pour la nation Hongroise, - ismételte.

- Van a mester műveiből oly fénykép, mely még nem jelent meg a nyilvánosság előtt?

- Igen. A kolpachi kastély belsejéből, kisebb-nagyobb időközökben festette ezeket. Szívesen átadom.

Midőn a képek között keresgélt, fölfedeztem Munkácsyné fiatalkori arcképét, melyet a mester házassága első éveiben festett és elkértem. Ez sem jelent még meg sehol. Munkácsyné végtelenül szívélyesen az ajtóig kísért. Nagyon szeretem a magyarokat, - mondotta egyszerűen. - Talán közelebb én is Budapestre megyek. A Munkácsy-szobor pályázatára mindenesetre...