A szakirodalom általában Charles Sedelmeyer befolyásának tulajdonítja Munkácsy kosztümös zsánerképeinek létrejöttét. A XIII. Lajos korabeli jelenetek Alexandre Dumas regényeinek köszönhetően örvendtek nagy érdeklődésnek a széles olvasóközönség körében. Munkácsy azonban inkább a bécsi Kunsthistorisches Museum lépcsőházi mennyezetének tervezése kapcsán foglalkozott ekkoriban a reneszánsz festészettel és általában a 16. és 17. század festészetével. Rembrandt fiatal kora óta legkedvesebb festője volt, metszeteit mindig a keze ügyében tartotta, napi rendszerességgel lapozgatta. Érthető, hogy amikor 1886-ban a számára szokatlan feladatot megkapta, festői impulzusokat is nála keresett. Ez magyarázza, hogy a kosztümös zsánersorozat első darabjai, A mézeshetek és A párbaj érezhetően jobbak, mint a később festett változatok. A párbaj az 1888-as évnél szerepel a Munkácsy-Sedelmeyer féle elszámolásokban. Ismétlése, kisebbítése nem fordul elő. A jól hangzó Pillanatnyi fölhevülés címet feltehetően Malonyay Dezső adta a képnek. Végváry Lajos Festménykatalógusa az ismeretlen angol magántulajdonban található mű mellett egy vázlatot is említ. Ez a vázlat nem azonos a jelen elemzés tárgyát képező első témaváltozattal. Az itt látható, korábban ismeretlen Pillanatnyi fölhevülés I. kivételes drámaisággal, minden akadémikus kompromisszum nélkül, a hajnali derengésben kibontakozó emberi tragédia megrendítő pillanatképe. De az impresszionista elvárással ellentétben, nem a pillanat vizuális képének, hanem pszichikai tartalmának megragadása. Munkácsy olyan elődök nyomába lépett itt, mint Eugen Delacroix és Honoré Daumier. Sokoldalú életművének, amelyből minden korszak a maga kedvére és ízlésére valót preferálta - és általánosította a "Munkácsy" védjegy alatt - ez az expresszionizmust megelőlegező része az egyik legértékesebb.