Munkácsy már a hetvenes évek végén megnyitotta műtermét a nála jelentkező tanítványok előtt. Egy jól menő párizsi festőhöz ugyanis hozzátartozott egy iskola-műterem irányítása. Tanítási módszeréről legtöbbet Franz von Uhde 1879-80-ban írt leveleiből tudhatunk meg. Munkácsy korrektúrája lendületes és impulzív volt, tanítványait a kép expresszivitásának fokozására bíztatta. A jelen csendélet kompozíciója eltér Munkácsy virág csendéleteinek kompozíciójától: míg Munkácsynál valamennyi esetben a virágcsokor képezi a főmotívumot, itt ennek semmivel nem jut nagyobb szerep, mint az előtérben elhelyezett gyümölcsöknek. A képet feltehetően nem ő kezdte el, de egész biztosan ő fejezte be, méghozzá úgy, hogy a félkész mű mintegy kétharmadát átfestette. Így a használt színek (különösen a vörösek, zöldek, fehérek, illetve a váza kékje) és az ecsetkezelés alapján egyértelműen Munkácsynak tulajdonítható a kék váza és a benne elhelyezett gazdag virágcsokor, a metszett üvegkehely, a bal háttérben látható ananász és felehetően a delfti tányér megfestése. Ugyanakkor az egész háttér gazdagon árnyalt sötét felülete is az ő keze nyomát viseli. A virág csokor expresszív, plasztikus, rendkívül friss festésmódja Munkácsy legjobb korszakának, az 1880-as évek első felének - ecsetkezelését mutatja.