VERSEK

...nem érek többet nélküled a holdnál, amely az égbolt éji útjain csak a leszállt nap fényét veri vissza.

Michelangelo költészete

Michelangelo versei, az 1623-as csonka kiadás után a XX. században kerültek először teljes szövegükben az olvasó elé. A nagy művész vívódásai, mely szobraiban és freskóiban nyilvánvalóak, a szonettekben és madrigálokban még egyénibb jelleget kapnak. Költő kortársa, Francesco Berni, aki ismerte a versek kéziratát, megjegyezte, hogy: "... Michelangelo költeményei abban különböznek kora verselőitől, hogy szerzőjük nem szólamokat keres, hanem magukról a dolgokról ír." Michelangelo mintegy 250 verset hagyott hátra.

Néhány a választékból:

Az én szemeim

Az én szemeim vének és vakok,
a te szemeddel látom csak a fényt meg;
te viszed súlyát terhem nehezének,
te támogatsz, ha összeroskadok.

Tollam kihullt: szárnyaddal szárnyalok,
a te szellemed ragad engem égnek;
tél fagya dermeszt, nyarak heve éget,
s úgy váltok szint, ahogy te akarod.

Szívembe vágyat is csak vágyad olt már,
benned születnek gondolataim,
szavaim lángját lelked tüze szítja;

nem érek többet nélküled a holdnál,
amely az égbolt éji útjain
csak a leszállt nap fényét veri vissza.

Szonett

Szeretlek, de nem szívem szeret téged,
vagy nemcsak szívem, mert ez nem elég:
az öröklét vonz, és mindentől félek,
ami múlandó, hazug vagy setét.
Mikor Istenből kiszakadt a lelked,
sok fényt hozott magával, s én merev
szempár vagyok csak, ki a földi terhet
látom rajtad, a húst, a bőrt, de mert
imádatom, mint hő a tűztől, el nem
válik az Örök Szépségtől, s mert benned
is Őt nézem, ki ok és okozat -
nincs menekvésem, s mindig visszatérek
s maradok, honnan menekülnöm kéne,
parázsló számmal homlokod alatt.

Nincs oly gondolatja...

Nincs oly gondolatja a jó művésznek,
mit egyetlen márvány körül ne zárna,
és csak ahhoz nyúl, alkotásra várva
a kéz, engedelmeskedvén az észnek...

A baj, mit félek, s a jó, mit remélek,
tebenned, Hölgyem, bájos, büszke, drága,
rejtőzik így; ó jaj, de mindhiába,
hisz többre vágyom, mint amit elérek.

Miért okolnám tehát a szerelmet,
és szépség, gőg, szerencse vagy ridegség,
végzet, balsors a bűnös hogy lehetne,

ha szíved mélyén halált és kegyelmet
egyszerre hordasz, s e silány tehetség
csak a halált képes meglelni benne?

Vigadtak s búsultak

Vigadtak s búsultak az égi lelkek,
hogy nem ők, hanem te haltál halállal,
s a földi ember előtt véred által
megnyitottad zárt kapuját a mennynek.

Vigadtak, mert látták, hogy a teremtett
ember bukása poklából kilábal,
búsultak, mert a kínok garmadával
a szolgák szolgájává lett kereszted.

Honnét s ki voltál, jelezte szemének
hunytával az ég, föld kitárta vemhét,
hegyek rendültek, tajtékzott a tenger.

Sírjaikból az ősatyák kiléptek,
a démonok nyírtak, de a keresztség
Új életében ujjongott az ember.

Szonett Giovanni da Pistoiához

A kizsigerlő nehéz munkában
golyvám támadt, akár a kutak poshadt
vizeitől a lombárd parasztoknak
meg macskáknak; tenyészik a szakállam
s az ég felé nő; felsebez az állvány;
mellem, mint hogyha hárpiáé volna;
szemembe festék csöpög, s a kápolna
padlóján ezerszínű tavat táplál;
ágyékom csüggedten tapad hasamra;
tarkóm iga, kútgémnél nehezebb;
semmi sem megy, nem jutok magasabbra;
a bőr feszül és hámlik kezemen;
hátam csomós; szeretnék elrohanni,
s mint görbe íj, csak fekszem mereven.
Jöjj és segíts, Giovanni.
Becsületemnek vége. Elhagyott
a tehetségem. Rossz festő vagyok

Párvers - Giovanni Battista Stozzi és Michelangelo
                  Vers Michelangelo szobrára, az Éjre

Ez itt az éj, zord angyal keze véste.
Az égből jött hozzánk, nem földi test.
Alvó szobor, mely vár az ébredésre.
érintsd ujjaddal, és beszélni kezd.

Michelangelo válasza

Aludni jó; jobb lenni béna bálvány,
a szenny s a romlás esztelen korát
nem látni s így heverni, néma márvány -
ne nyúlj hozzám. Menj csendesen tovább.

Giovanni Battista Strozzi (1479-1547) firenzei költő, a maga korában híres ember volt és Michelangelo leglelkesebb rajongói közé tartozott. A vers első sorában szereplő "angyal" szó Michelangelo nevére céloz.