Michelangelo di Lodovico
Buonarroti Simoni
(1475,
Caprese - 1564, Roma)
Művész nem gondolhat ki oly nagyot, hogy egy márványtömb ne rejtse már magába.
olasz szobrász, festő,
építész és költő
Capres városában született, Firenzétől hatvanöt kilométerre. Szülei szoptatós dajkához adták, ahol kőbányák voltak a közelben. Dajkájának apja kőfaragó volt, Michelangelo ezért később gyakran mondta, hogy az anyatejjel szívta magába a kalapács és véső használatát. Domenico Ghirlandaió freskófestőhöz ment inasnak, majd Lorenzo de Medici szobrásziskolájába. Lorenzo Medici halála után sorsa rosszabbra fordult. Az anatómia behatoló tanulmányozásával próbálta fejleszteni tudását. 1494-ben Velencébe ment, majd Bolognaba végül Rómába. Itt megalkotta a Bacchust és a Pietát. Firenzében a Dávid szobrot. Hírneve nőttön nőtt. VI. Sándor pápa halála után ismét Rómába hívták, ahol II. Gyula pápát szolgálja. Kérésére, bár jóval később készítette el II. Gyula síremlékét, majd a Sixtus kápolna kifestését. A mű befejezése után ismét Firenzében dolgozott, itt készítette el a Medici-síremléket. Ezután visszatért Rómába, ahol az Utolsó ítélet kompozíció következett a Sixtus-kápolna oltárfalára. III. Pál a Szent Péter templom főépítészévé nevezte ki. Élete legvégén a vatikáni Capella Paolina freskóin, fekete krétával készült Golgota-rajzain és megdöbbentő erejű Pietáin dolgozott. Michelangelo egy művész, aki áttörve a hagyományos kereteket, ledöntve az emberi és művészi szabadság korlátait, műveivel egy olyan örök érvényű világot teremtett, amely túlnő századokon, korokon, irányzatokon. Egy művész, aki örök harcban volt önmagával és a világgal, és ezt az állandó küzdelmet véste márványba, festette falra és foglalta versbe. A szobrászatban, festészetben és az építészetben egyaránt eljutott az alkotás csúcsára. Önmagát azonban mindig szobrásznak vallotta, életeleme volt a márvány-faragás. Kevélység és megalázottság, düh és önmarcangolás, teremtő szárnyalás és tépett vergődés jellmezte. Amit alkotni akart, szinte kész alakot öltött elméjében, mielőtt még keze munkához fogott volna. A szellemében megszületett szoborról egészen kicsiny méretű mintát nagyolt ki viaszból, aztán egyenest a márványtömbből faragta ki művét, segédminta vagy élő modell nélkül. Embereinek nemcsak külső formái, nem csupán fizikuma érdekli vésőjét, ecsetjét, hanem az érzések, az indulatok gazdag skálája is, amely kiül az arcra, mozgatja a tagokat, feszíti az izmokat, a belső élet bélyegét üti rájuk. Az a lefojtott szenvedélyű érzésvilág, amely az örömtelen Szent családban sűrűsödik, Michelangelo művészetének fő mondanivalója. Ez a szenvedély fokozódik haraggá a II. Gyula síremlékéül szánt Mózesban, s ez fokozódik elementáris viharzássá a sixtusi kápolna mennyezeti freskóiban. Egy meghatározott ember arca kevéssé érdekelte, annyira az alakra önmagára összpontosította figyelmét, hogy még az alakot körülvevő teret sem jelzi, sőt rendszerint az alapzat is hiányzik, vagy minimumra korlátozódik. Az alak bizonyos mértékben magából sugározza ki a teret, amelyre érvényesüléséhez szüksége van. A művész pályája tragikus. Kora ifjúságától fogva jellemzik a riadt menekülések, hirtelen pánikok, váratlan meghasonlások. Nemcsak pápai megbízóival áll állandóan hadilábon, hanem munkatársaival is, állandóan zsörtölődik. Nyoma sincs benne az anyagiasságnak, mégis állandóan anyagi gondokkal viaskodik. Ha munkájával foglalkozott, beérte egy darab kenyérrel, és azt is munka közben ette. Gazdag volt, de szegény ember módjára élt. Családját szerette, bár félt, hogy munkájában zavarják, de támogatta apját és fivéreit, ahol és amikor szükség volt rá. Különös, vad magányos ember volt. Ismerte saját értékét, nem tűrt el megalázást a nála magasabban állóktól, hanem szóval és tettel azonnal élesen felet rá. |
|
|
|
|
|
|
Michelangelo
fiúk iránti vonzalmát évszázadokig elhallgatták, eltitkolták. Több férfiszerelme
volt élete során, nem titkolta a férfiak iránt érzett vonzódását, és ezt
közvetlen környezete elfogadta. Sok esetben hangsúlyozta szerelmi érzéseinek platóni
tanításnak megfelelő szellemi vonatkozását. Annak ellenére, hogy Michelangelo
nyíltan vállalta a fiúkhoz való vonzódását, a testi szerelmet legyőzendő,
elfojtandó vágynak tekintette, és igazodva a platóni tanításhoz, a testi
kapcsolatot, vonzódást igyekezett áthelyezni szellemi síkra. Ez természetesen belső
vívódáshoz, keserűséghez, feszültséghez vezetett, és ezek műveiben is
kifejeződnek.
A Sixtus kápolna freskódísze Michelangelo nagyszabású alkotásai között az egyetlen befejezett mű. Csak a festészetben érhette el azt - igaz, hogy szinte emberfeletti erőfeszítés árán -, ami a szobrászatban lehetetlen volt: hogy egymaga, saját kezével teremtsen meg egy monumentális alkotást. Utolsó festményeit, a vatikáni Capella Paolina két freskóját, Pál apostol megtérését és Péter apostol vértanúságát, 75 éves korában, 1550-ben fejezte be. S bár a vésőt élete utolsó napjáig nem tette le, nem készített már több befejezett szobrászi alkotást. Holta előtt páratlan kinccsel ajándékozta meg a világot. A Szent Péter bazilika kupolája, 123 méter magasságát egyetlen más kupola sem éri el, s ez egyben a legszebb is, amit valaha építész tervezett. Michelangelo már nem érte meg felépítését, de a mű az ő tervei és modellje alapján készült.
A szobrász |