Capres városában született, Firenzétől hatvanöt kilométerre. Szülei szoptatós dajkához adták, ahol kőbányák voltak a közelben. Dajkájának apja kőfaragó volt, Michelangelo ezért később gyakran mondta, hogy az anyatejjel szívta magába a kalapács és véső használatát. Domenico Ghirlandaió freskófestőhöz ment inasnak, majd Lorenzo de Medici szobrásziskolájába. Lorenzo Medici halála után sorsa rosszabbra fordult. Az anatómia behatoló tanulmányozásával próbálta fejleszteni tudását. 1494-ben Velencébe ment, majd Bolognaba végül Rómába. Itt megalkotta a Bacchust és a Pietát. Firenzében a Dávid szobrot. Hírneve nőttön nőtt. VI. Sándor pápa halála után ismét Rómába hívták, ahol II. Gyula pápát szolgálja. Kérésére, bár jóval később készítette el II. Gyula síremlékét, majd a Sixtus kápolna kifestését. A mű befejezése után ismét Firenzében dolgozott, itt készítette el a Medici-síremléket. Ezután visszatért Rómába, ahol az Utolsó ítélet kompozíció következett a Sixtus-kápolna oltárfalára. III. Pál a Szent Péter templom főépítészévé nevezte ki. Élete legvégén a vatikáni Capella Paolina freskóin, fekete krétával készült Golgota-rajzain és megdöbbentő erejű Pietáin dolgozott.

    Michelangelo egy művész, aki áttörve a hagyományos kereteket, ledöntve az emberi és művészi szabadság korlátait, műveivel egy olyan örök érvényű világot teremtett, amely túlnő századokon, korokon, irányzatokon. Egy művész, aki örök harcban volt önmagával és a világgal, és ezt az állandó küzdelmet véste márványba, festette falra és foglalta versbe. A szobrászatban, festészetben és az építészetben egyaránt eljutott az alkotás csúcsára. Önmagát azonban mindig szobrásznak vallotta, életeleme volt a márvány-faragás. Kevélység és megalázottság, düh és önmarcangolás, teremtő szárnyalás és tépett vergődés jellmezte. Amit alkotni akart, szinte kész alakot öltött elméjében, mielőtt még keze munkához fogott volna. A szellemében megszületett szoborról egészen kicsiny méretű mintát nagyolt ki viaszból, aztán egyenest a márványtömbből faragta ki művét, segédminta vagy élő modell nélkül. Embereinek nemcsak külső formái, nem csupán fizikuma érdekli vésőjét, ecsetjét, hanem az érzések, az indulatok gazdag skálája is, amely kiül az arcra, mozgatja a tagokat, feszíti az izmokat, a belső élet bélyegét üti rájuk. Az a lefojtott szenvedélyű érzésvilág, amely az örömtelen Szent családban sűrűsödik, Michelangelo művészetének fő mondanivalója. Ez a szenvedély fokozódik haraggá a II. Gyula síremlékéül szánt Mózesban, s ez fokozódik elementáris viharzássá a sixtusi kápolna mennyezeti freskóiban. Egy meghatározott ember arca kevéssé érdekelte, annyira az alakra önmagára összpontosította figyelmét, hogy még az alakot körülvevő teret sem jelzi, sőt rendszerint az alapzat is hiányzik, vagy minimumra korlátozódik. Az alak bizonyos mértékben magából sugározza ki a teret, amelyre érvényesüléséhez szüksége van. A művész pályája tragikus. Kora ifjúságától fogva jellemzik a riadt menekülések, hirtelen pánikok, váratlan meghasonlások. Nemcsak pápai megbízóival áll állandóan hadilábon, hanem munkatársaival is, állandóan zsörtölődik. Nyoma sincs benne az anyagiasságnak, mégis állandóan anyagi gondokkal viaskodik. Ha munkájával foglalkozott, beérte egy darab kenyérrel, és azt is munka közben ette. Gazdag volt, de szegény ember módjára élt. Családját szerette, bár félt, hogy munkájában zavarják, de támogatta apját és fivéreit, ahol és amikor szükség volt rá. Különös, vad magányos ember volt. Ismerte saját értékét, nem tűrt el megalázást a nála magasabban állóktól, hanem szóval és tettel azonnal élesen felet rá.

    A Sixtus kápolna freskódísze Michelangelo nagyszabású alkotásai között az egyetlen befejezett mű. Csak a festészetben érhette el azt - igaz, hogy szinte emberfeletti erőfeszítés árán -, ami a szobrászatban lehetetlen volt: hogy egymaga, saját kezével teremtsen meg egy monumentális alkotást. Utolsó festményeit, a vatikáni Capella Paolina két freskóját, Pál apostol megtérését és Péter apostol vértanúságát, 75 éves korában, 1550-ben fejezte be. S bár a vésőt élete utolsó napjáig nem tette le, nem készített már több befejezett szobrászi alkotást. Holta előtt páratlan kinccsel ajándékozta meg a világot. A Szent Péter bazilika kupolája, 123 méter magasságát egyetlen más kupola sem éri el, s ez egyben a legszebb is, amit valaha építész tervezett. Michelangelo már nem érte meg felépítését, de a mű az ő tervei és modellje alapján készült.

A szobrász

Michelangelo mindig is szobrásznak tartotta magát, és vitathatatlan, hogy legnagyobb hatású alkotásait ebben a művészeti ágban hozta létre. Munkamódszere egyedülálló. Sohasem vázolt hosszas előkészítő tervet a szobraihoz, csak egy egészen kis mintát nagyolt ki viaszból emlékeztetőnek, azután egyenesen a márványból faragta ki a művet, segédminta vagy modell igénybevétele nélkül.

A festő

Michelangelo nem volt festő, és soha nem is akarta, hogy annak tartsák. Miután Leonardóval közös megbízatása nem jött létre, nem is foglalkozott festészettel egészen addig, míg II. Gyulának eszébe nem jutott: mi lenne, ha kedvenc szobrásza festené ki a Sixtus–kápolnát. Michelangelo nagy gondot fordított a testek plasztikus ábrázolására. Michelangelónak sok nehézséggel kellett szembenéznie azon kívül, hogy nem ismerte a freskótechnikát. Egyes alakjai inkább plasztikai, mint festői alkotások, a vezető szerep a rajzé és a formáé, a fény és árnyék alárendelt szerepű. Igazán a mozgó alakok ábrázolásában érezte jól magát, éppen úgy, mint egy szobrász.

Az építész

Ha Michelangelo nem tartotta magát festőnek, építésznek talán még kevésbé. Mégis a híres firenzei építészek mind az ő köpenyéből bújtak ki, az ő stílusában dolgoztak. A firenzei származású pápák nem csak Róma, hanem városuk érdekében is adtak neki megbízásokat.

A grafikus

Ő volt az első művész, aki már kezdőként is papírlapokat használt. Úgy jutott papírhoz, hogy régi családi lajstromot szedte lapokra. Az egyik lap hátoldalán például, dédapja üzleti könyvének bevezetése olvasható. A nem az utókornak szánt grafikai művek közül az előkészítő vázlatok a legfontosabbak. Azok jelentik a kiindulópontot, a festmény, szobor, épület megvalósításának alapját, hiszen először jelenik meg kézzel foghatóan a művész elképzelése. Nagyon elmélyült, a hagyományos felfogást átformáló elrendezésű, vallásos témájú rajzai kiegészítik az agg mester alkotásait.

A költő

Látszólag nem sokra becsülte verseit, legalább is ez tetszik ki barátainak írt leveleiből. De a fáradhatatlan javítás, csiszolgatás arra vall, hogy inkább csak elégedetlen volt velük, mint annyi mással élete folyamán. Van verse, mely nyolc formában is fennmaradt. Bár a szavak világában nem mozgott olyan biztonsággal, mint más művészetekben, versei nem elhanyagolható részét képezik életművének.