Mi is feltehetjük magunknak e kérdést Henri Matisse A király szomorú című képe láttán. Tényleg miért is szomorú? Egyáltalán hol a király a képen? Vajon Matisse őt is elhelyezte az alkotásán, vagy csak a király udvartartását? Kik ezek a figurák?

     Fölnőttként persze sokféle választ adhatnánk, bár azt hiszem a kép elemzése kapcsán valószínűleg ezek fel sem merülnének bennünk. Helyette - amúgy "felnőttesen" - elkezdenénk arról beszélni, amit a festőóriás műveiről tudunk általában. Bocsánat, de rögtön bevillan egy klasszikus kép holmi jóllakott nyitott és csukott óriáskígyóról, amit mi fölnőttek persze csak egy kalapnak néznénk. Na, de vissza a mi képünkhöz! Tehát tudjuk, hogy Matisse életének utolsó éveiben alkotta az úgynevezett "papiers découpés"-nak nevezett kollázsait. E műve is közéjük tartozik, mely 1952-ben született. Az idős művész elsődleges kifejező eszközének ekkor az ollót és a papírt választotta, mert az ecset a kezének már nem engedelmeskedett. Eljátszott az absztrakt formákkal, mint egy kirakós játék darabjaival. Művészetének korábbi szakaszaira is jellemző volt a látványtól való függetlenedés, a dekoratívan kezelt formák használata, mely a dolgok lényegét adta vissza elsődlegesen, nem pedig külsőségüket jelenítette meg. A színek intenzitásával a színek expresszív erejét mozgósította, a színt önmagában való értékként használta művein. Ellentmondásról tanúskodnak alkotásai, melyek egyaránt hirdetik a művészi szabadságot és a nagyfokú fegyelmet; a példamutató rendet és a képzelőerő szárnyalását. Hihetetlen virtuozitása páratlan intelligenciával társult. Tökéletes mesterségbeli tudással alkotott derűs műveket. Olyan művészetről álmodott, mely kiegyensúlyozott, tiszta formavilágának látványával megnyugtatja az emberek lelkét, mint egy kényelmes karosszékben való pihenés. Az alábbi gondolatai is erről vallanak: "Már nem foglalkoztat a kérdés, túlélnek-e egyáltalán az alkotásaim, s ha igen, mennyi ideig. Amit csinálok, amit formálok, annak az az értelme, hogy megcsinálom, megformálom; a munkából teljesedik ki az öröm. Még hogy munkából? A játékomból. Én ugyanis játszom, játékkal foglalom le magam, s van e kérdésnek értelme? A legőszintébben a gyermek játszik, mert önfeledten merül bele a játékba. Én is gyermekként játszadozom az ollóval, s egy gyermek aligha firtatja, mi lesz a remek szórakozást jelentő játékból." E nagyszerű művész - kitől a modern művészet töretlen menetelésének első lépései származnak - a tudásból kiindulva a tapasztalatok során jutott el ismét az ártatlanság állapotába.
......................
......................

Forrás: www.ac-nancy-metz.fr