Vigasz

Közelinek tűnt oly sokszor a parton
ringatózó csónak a Révésszel,
elérni kívántam már néha,
mikor még nem értem fel ép ésszel:
az Élet - Halál vizén nincs visszaút,
s ha van is, eltűnik az emlékezés, a múlt.
A Rendelkezés nem így szólt!
Bár lassacskán már köddé vált a régi,
mégis, még mindig élek -

Mennék már,
mert kutyául érzem magam,
kemény élet van mögöttem,
küzdöttem hasztalan,
elfáradtam, olykor
kifosztottnak érzem magam.
A Jövő - bizonytalan, a Múlt - volt!
Sorsunk előre megírták, nyugalom,
hamar végére érek -

Fegyelem kenyerem, szeretet viseletem:
szeretném érezni a Végtelen érintését,
látni, s hinni, barátaim mind,
kik mellettem állnak, talán
nincs vége még a Mának, és
nem nemtelen az értelem.
Kis humorszikrákkal vértezem
sebzett ruhám, s magam, mint
- torzpofa orvosa - ennyi csak,
mi vigaszul még megmaradt.