Szakadás

Barna ágyam alatt csobog a víz
Könnyek buggyannak gyöngyös kebleimből
Fájdalommal pettyezve
angyal-bőrömet:
Csókolj meg éjszaka karcsú hada!

Alabástrom vázákat adott nekem
Könnyeivel övezte derekam
Megtanított a múmiák tudományára
Táplált menedéket adott, védelmezett
majd szomorúság piramisa alá temetett.

És amikor arcát keresem az égen
Szemem előtt a féltékeny nap szökik helyébe
Testünk már nem melegíti egymást
csupán saját lépteim keresztezem
nagyritkán csal meg egy fával a látóhatár.

Lassan megtanulom meghallani
Ezen a roppant lidérces esten
olthatatlan utamon a mélység felé
Hasammal, mellemmel, kezemmel
Ha valahol lehullanak a jázminok.