ÉRLELŐ - 2003-2008

Alkonyodik

Most kéne elmenni:
mikor annyi erőm maradt,
hogy ajtókat nyissak
és még mondjak
megértő szavakat,
megvegyem még a kenyeret,
megírjak válasz-leveleket.
A szó nehezen érkezik,
a betűk jobbra-balra dőlnek,
de még nem vagyok teher, ha
valaki becsönget.

Most kéne elmenni!
Fű, fa, virág
és könyv, embert maraszt,
az avarból bukkanó emlékek
rímekre boruló haraszt,
- de mi lesz majd holnap?
Szívem, ha súlyként cipelem,
ha pusztább a világ, s az értelem.
Kedves, egyetlen szóra,
ami a nehéz de gyönyörű
sorsot összefogja,
erőtlenségben lesz-e még erőm
mondani azt, hogy köszönöm?