ki akasztott ide?
miért függök e falon?
nem hőköl senki se
-- hogy "... csizma az asztalon?"

miért bámul a nép?
a sok fénylő félcipő
a gőgős nyakú csizma
s tipegve, lám,
a profán topán...

mert lépni egy se lép
csak tipeg-topog,
csiszeg-csoszog,
sündörög
tétován...

-- az én "elbűvölő szépségem" okán?!

s most egyik sem röhög?
egy se kurjant - hé komám!
egy sem legyint - tudatlan paraszt!
most én vagyok nékik a festett malaszt?

mikor rugdaltak, tapodtak, -- félre!
kamáslis urak, fűzős szárú hölgyek
mind a bokázó vitézek
és a suvickos ítészek...
de még a paraszti, ünneplő csizma,
a korcsmáros bocskora: - na! inna?!

az utcán játszó
mögöttem csúfosan kiáltó
karika hajtó gyerek sarúja

a papok lebegve csusszanója
a csendőr vassal koppanója

a csepűrágó, a dalnok,
a kocsis, a hivatalnok,
a postás, a bakter, a pék...

-- mind ez az egész
nagy jövés-menés
össze-visszafutkosás
csak dühvel toppantott felém

-- mocskos vagy, szegény.
szakadott, foltos, ócska!
garast dobott - erígy a boltba!
senki vagy, silány!
-- különbet tesz bármely zsivány
                                                foltozó segédje

rajta hát! legyél te
                            hamis.
             ez is, az is,
az se, ez se!
-- festve!
lábbelinek semmi se!
(s ha végre abszinttel járásod,
                                            állásod
                                                      nem botlod el)

múzeum-kifutók istennője: Te tipegő topmodell!

nem érzitek a hazugság-illatot, ti se?

áhítatot!
íme Ő,
itt vagyok:
"ecce cipő"
                  -- mise!