Kert legyél, fű legyél kaszára!
Legyél a kék bogáncs csomós, durva szára!

Legyél virág,
kicsiny világ:
becsukva, s kinyílva újra
-- zöld potrohú dongó szállna rád,
hogy véredet, álmodat kiszívja!

Legyél levél,
lélegzeteddel kapaszkodj anyádba,
-- légy könnyező, légy reszkető,
ha könnyelmű langy eső,
vagy kék szájú fagy mar belé az ágba!

Legyél, mint madár
más madár prédája, konca!
Te légy a csöpp veréb
zajos, kis életét
csönddé emésztő héja gyomra!

Legyél a szélnek ereje, ina
fejed verjed a malomnak vitorlarongyaiba
forogj, forogj
szíved majd beleszédül!
-- kő közé hullasz le végül!