Szeretem nézni, ahogy jössz felém,
ahogy szívemre ömlik a tiszta fény,
                                                    ahogy szótlanul állok,

beléd merülve ázok,
mint aki látta már ezt az egész világot:
                    ismerős minden gyönyör, átok és iszony...

-- S most mégis úgy iszom
                                      minden mozdulásod,
mint a most született gyermek,
kinek révedt pillantása lel meg
                                             Téged...

-- hisz még sosem látott ilyen szépet!

Szeretem hinni, hogy vagyok,
                                           -- hisz itt vagy velem.
Szemeddel látom a szemem,
                                         kezeddel fogom a kezem.

-- S hogyisne volna mindenre bocsánat,
ha szótlan arcomra csókolod a számat!

E halott világban, hol se nap, se csillagok,
                                                            magam is csak holttá halok:
úgy eszmélek magamra,
                                 mint akit magára hagyva
                                                                     mindenki, minden elhagyott.

Veled nézek körbe,
                            mint vakok a tükörbe,
s tán nem is tudom, csak érzem, hogy
                                                     "vagyok!"

Míg ebben az ölelkezésben,
                                       felettünk a fagyott éjben
                                                                            a görbe hold tűzzel ragyog!