ebben
a sikított,
ordított,
magából kiakolbólintott,
lábhoz fordított világban,
hol csak a számban zsizsegő szavak
rajzanak hibátlan rendbe:

tarkólövéssel fekszem le.

álmomból átfordulok,
mint egy kibomló hurok.
-- alkalmazkodtam az "ok"-ban:
fuldokolni már tüdő nélkül is tudok,
-- nem én változtam, csak megszoktam.

-- így kell hát tennem:
adva magát,
a fekete doboz falát,
kényét, doboz-mélyét tűrve.

míg a fölém hegesztett üveges űrre
rá-, s visszatükrösülne,
a lábujjhegyen állva,
sebekkel, szeszekkel cifra csürhe
szájtáti kíváncsisága.

fókuszálnak,
hogy imának
gyűlve egybe...

papír-holdra betűzve:
"kihaló lepke"

-- felgombostűzve,
s egyszereggyel jól odaszegezve!