I.

Ina szakadt a nyárnak
bicegő árnyak
dőlnek
zúzos hónuk alá nőnek,
mankónak megállnak
maguk a sebzett tárgyak.

a köd egyre magasul,
dér karmol a pocsolyákra.

vérbe alvadt nyárfák tövén
szél harapdál szelíd kökényt
s a gally mintha tőle fájna
ájult levélkéit
-- akár ha szülne --,
görcsöktől megfeszülve
rázza, rázza
-- míg lehull.

suhog az ősz mágiája:
dér varrasul az ágra,
ágaskodva, aljasul
-- sár, sár te fekete bába!

II.

Ina szakadt a nyárnak.
Vízbe fordult fűzfa rönk:
felségjel nélkül
korhadó
kalózhajó.
belül rakománya:
gúzsba kötve ül a csönd
csomóba alázva
-- múltja: ágcsapkodása
kékül
-- jajongató, csitítgató
néger-dala kifehérül.

döccen a tönk.
messzeségre csusszanó
átkos kísértethajó
tengerészei a férgek
fényesítik a kérget
s gépészei mélyen a víz alatt
odvaiba tévedt riadt kis halak.

őszi gőzösként a folyón
hánykódva így halad.
s míg messzi vak homályba ring
égnek meredt ág hegyéből zászló
-- rongy levélke int.

III.

tüzelnek a nyárfa ütegek
álcájukat hirtelen ledobva
-- tetszhalott levél
még dörömböl benne az ér
pörög fel a szürke égre
föl, föl magasra..

fogolytábor
csupasszá sújt a szél
szögesdrótja idáig ér
-- háncs halom,
-- levélrakás,
-- rőzse boglya..
s a tetovált fákról
vadgerle fészke hull
szótlanul
kifosztva.