Dózsáról nem,
egy szót sem!

Eleget öklendett már e nemzet!

A közös tornak befellegzett!

Sápadt Idő rám hiába tátogsz!
-- adom az ostobát
dühöm nyelem,
                     éhem ellen,
-- itt harapj, itt a jelenben:
                                        általam, bennem!

Idő te szellem!
Úgy akarom:
                   engedd,
a csikordulások fogadon
hadd próbáljanak engem
                                    -- önmagamon!

Ami vagyok,
amiért lettem:
                     a vétlen anyagon
                                              ne emésszen,
                                                                 égjen
a hatalom!

-- Halni halok:
                      a bérem
                                   nem kérem,
                                                    -- kiérdemeltem!

Nyirkos, ingoványos testben
fuldokoljanak mások!
Nekem nem kell soha
idegen szájak harapásnyoma:
-- nem ízlenek e nemzeti szokások,
                                                   -- megtagadom!

Tűröm a gúny ostorát:
"lelkem élhetetlen"!
-- Halál
             járj menyasszonytáncot
-- de velem,
                  velem nem!

A termőfölddé hízott csendet,
eleven húskeresztet
add, akinek nyelve reszket
                                         érte,
habosodjon az ő száján
a nyársra bökött aranybárány
                                              vére.
Kínáld, tuszkold röhögve,
verd hátba, hogy kiköhögje,
szorítsd rá: rutinnal köszönje!

-- Öklendett már eleget e nemzet...
én úgysem török be:
-- a közös tornak befellegzett
                                               örökre!

A múltat
ezt a tollat,
ezt a pelyhet, pihét
-- a kaszás halál
torz fintorra vált
                           lakomáinak
                                            csiklandón pimasz
                                                                       eszközét --
torkomról visszarántom

-- nem kell,
nem kellesz barátom!

Nem nyitom szám,
úgyse lelsz rám
                        -- pörögj, pörögj a földre:
                        a közös tornak befellegzett mindörökre!

E múlt
fakult
cifra szerszám,
furfangos éh-gép
ingerelt már ezerszám
nyelvtövet, gégét:
tanult,
civilizálódott a horda
-- harapás ellen harapás:
az életbennmaradás
                              mikéntje, módja.

Itt, ezen a helyen:
kívül az édenen
-- a terülj-terülj-történelem
kezdetben önvédelem!

Oknak kevés.
Nyelni tanít a nyelés:

Verecke torka
ránk csukódva.
-- Árpád hét törzsével,
elemészthetetlen néppel
bezabáltál Európa!

S hogy e gyomorrontás-ország
fekéllyé marjult sorsát
                                      nyöszörögje,
minden savad folyton ide zúdult
vagy épp innen hiányzott!
-- ezért az átváltozások:
                                      Saulusokból Pálok!

M-agyarosodik, körmösödik népem.
Címerében
útra készen
                   torz griffmadár:
ön-begyében
                    fel se száll
-- sose szállott,
saját húsába vág mélyen!
Nemes fajta
-- hát rajta:
                   "éljen, éljen!..."
a lyukkal koronázott.
Hitelbe, hozomra,
halomnyi csontra
                          rágott
                                     álmok!

Kezdetben csak önvédelem.
Ám az imádkozósáska-nász:
a megszokás,
                     s a kényelem...
A harapás, marás, tépés
magát jogosító végzés:
                                  -- lét-elem!

Dózsáról nem,
egy szót se!

-- Ég a testem
koncon nem verekszem
eleven húscafattal
                           -- magammal!

Ezredév hányingere,
szédelgések, megtántorodások szele
-- a Kárpát-medence öble
telis- teleköpve
                         bűntudattal.

Nekünk a történelem: hasfal!
Új és új fogásra szánva népem
zabálva, okádva
csont-csörgetés, bor-kokárda vértben.
Egész világ harapna ránk
-- nosza, ki a nagyobb falánk?!
bércek szikla-rekeszizma ráng:
gyomortágulás, -szűkülés hazánk!

Így üljük torát
/ekkorát/
-- Julianus barát
ne járjad Ázsiát,
a vendégség marasztal!
-- Attól magyar az ember,
ha a száj tömve csenddel,
evés közben egy szót se!

Föld a szájra
                     s kavics.
Néma a halála is:
Félrenyelés kivárva.
/E hamis
bölcsesség iróniája
még ma is vigasztal/
-- volt és jövendő Werbőczyk hogyne,
toljuk össze az asztalt!

Dózsáról nem,
egy szót sem!
Eleget öklendett már e nemzet
-- a közös tornak befellegzett!

Zsíros húsdarabkák,
rágatlan falatkák
-- tejfoggal hogy harapták?
hogyha tépték
minek a mérték?
a kimértség kinek szól?

Már csak megszokásból falunk
maga-magunkat magunk!

Magányunk, éhünk
                            tenger.
Élünk:
kompra szálltunk már ezerszer
-- számolatlanul vajon
hányan,
            hányan a Medúza-tutajon?!