születtem kilencszázötvennégyben,
én vagyok legelöl, középen
s valószínűtlen fehéren.

-- huszonhat év múlva verset írok,
                             erről a pillanatról itt.

ami látszik csak látszat:
én fogom ölbe Anyámat.

még itt áll, s nedves tenyérrel
szakadást takar kötényén,
szemén viseltes álom.

Apámnak lecsordul szája szélén,
s bőrkabátján tántorog a május.

nővérem később lesz virágárus,

kishúgom még nem csókolták szájon.

pedig e tört pillanat-ágon
- gyöngéden hogy még ne fájjon -
fészke van már a halálnak:

-- most repülj! --
mondják egy kigondolt,
sohasem látott madárnak!