fülemre szorítom a telefont,
mely oly régóta csenget csendet,
hogy elmém, szívem, s lelkem is belérezgett.

már belé-"hallózom" minden csöpp üregbe,
-- hátha ott búvik az Isten?
szavaim a föld felissza,
de folyton csak az zubog vissza
-- nincsen! nincsen! nincsen!

ujjam mártom a sebbe,
úgy írok üvöltést magamra, a csendre.

hagyom, hogy galamb repítsen a szélbe,
mert nem akarom hinni mégse,
hogy maga a déli, verőfényes ég a vércse!

álomtalan
álmom, ha van,
hétrét hajtogatom magam
s tuszkolom palackba, üvegbe,
-- sodorjon a víz, el innen,
messze, messze, messze!

s hogy holnapom lesz-e?
(hogy butaság, közöny, vagy irigység szirtje lesz-e veszte?)
-- már nem érdekel ez se!
ez se.

csak ez a szám sarkára szúrt vér ízű lepke.