kibírja még ma is az ember
-- a híd alatt alvást
-- a torlódva nap nap után zajlást
-- a szívnek kocódó rönköt
-- a vért hogy köhögéséből kiöntött
-- a fejjel előre örvényt
-- a gyöngykavicsra fénylő törvényt..

kibírna még mást is.
reménykedése: jáspis
                               nyálkás békalencse az égre
                               rámeredve, kutatva,
                               partifecske fészke:
                               omló Idő, löszfal lakója
                               sorsa távcsőként kitolva
                               álmát a végtelenbe lyukasztja,
                                                                           dalolja

kibírja még ma is az ember
-- a hitelbe költött kedve
                                      halpénzét körmén
-- a fillérnyi tócsák: szerelmek
                                              színén a tört fényt
-- a hínárba akadt éjszakát
-- az uszadék csókok savanykás borszagát
-- a reménynek vágott léket
-- a jég alá szorított egyedüllétet.

kibírna még mást is.
olykor, mintha boldog volna
                                         -- játszik:
                                         billegő dinnyehéjra mászik
                                         -- álmodik:
                                         óceánjáró ladik!
                                         álmodik arról,
                                         hogy "jön, jön a tenger!"

kibírna bármit...
de ekkora üveglappal
ilyen nagy súllyal, teherrel.../?!/

kibírja még a csalódást is:
a túlsó partról se más
csak ugyanez a reggel
látszik!

aztán ... (záradék)

az "üveglap" ?
-- mint a tegnap.

-- bár más lesz, aki tartja,
míg tükröződünk rajta:
a szerep változatlan.

alma képe lesz a gyerek,
s harapást álmodik fogatlan.

most az üvegcserépen járás
-- nem túl hálás,
csak szokatlan.