Gulácsyt általában mindenki bolondnak tartotta és tartja. Ezt a tényt nem is szabad kétségbe vonni. Azt azonban meg kell érteni, hogy itt nem valami klinikai esetről van szó, hanem olyan a korra, illetve intenzíven szellem-igényű emberre jellemző magatartásról, amely, ha végül is tényleg az elmezavarhoz vezetett, abban nem az elmezavar a fontos, hanem valami egészen más. Mindenesetre nagyon különös, hogy a múlt században ez az eset nem volt ritkaság. Az első ilyen sajátságos művészőrült Hölderlin volt. Sorra lehetne felsorolni Schumannt, Baudelairet, Gogolt, Van Gogh-ot, Nietzschét, akik mindnyájan egy szellemben határtalanul elszegényedett korszakban intenzív szelleméhségben megzavarodtak. És hogy valaki ezt a megőrülést elkerülte, annak oka éppen nem a nagyság volt, hanem az óvatos kicsinység, amely a fokozott igényt nem kívánta megközelíteni. Ez volt Goethe esete. Kis túlzással azt lehetne mondani, a század közepétől kezdve minden művész vagy gondolkozó, vagy költő gyanús volt, ha az őrülettől legalább egészen kicsikét nem volt inficiálva. Tudjuk, hogy ez Flaubertre, Tolsztojra, Jacobsenre, Rimbaudra, Jarryra éppen úgy vonatkozik, mint Dosztojevszkijre, Strindbergre és az összes jelentékeny festőkre és költőkre és zenészekre.

Gulácsy Lajos, mint életrajzírója mondja, egy napon kijelentette, hogy: "Most minden másképpen lesz". Ugyanakkor pedig hangsúlyozta: "Tessék ezt komolyan venni". Ha majd valaki korunk szellem-őrültjeinek természetrajzát meg fogja írni, az e két mondatnak külön fejezetet kell szenteljen. Az őrület mindig abban a pillanatban kezdődik, amikor az illető minden kétséget kizáró módon és holtbiztosan tudja, hogy "most minden másképpen lesz." Hogy eddig mi volt, az jelentőségét elvesztette. A múlttal tökéletesen szakított. Nem kíván tudomást szerezni róla. Nem számít. Most minden másképpen lesz. Micsoda megkönnyebbülés! Micsoda remények! Az illető nem vaktában és meggondolatlanul beszél. Nem! "Tessék ezt komolyan venni." Akár hiszik, akár nem, így van. Ez így, ahogy van, biztos. Alig néhány évvel Gulácsy e szavai után Csontváry Tivadar levelet írt a magyar-osztrák külügyminiszternek, amelyben bejelenti, hogy nincs baj, őneki sikerült a személyes összeköttetést felvennie az Jóistennel s ezzel a helyzetet megmentette. Most minden másképpen lesz - tessék ezt komolyan venni.

Mint minden művész, aki a Nagyinkvizítor jéghideg bestiális korszakában nem lett a commerce áldozata s így nem lett svihák, Gulácsy is lelki szegény lett, illetve "igazságkereső". Persze, ha lett volna benne annyi világosság, hogy a történet folyamatosságába be tudta volna magát állítani, felismerte volna, hogy Ferenczy az első szót már kimondta. De a lelki szegénységben az a rettenetes, hogy az igenis tényleges és valódi ügyefogyottság és korlátoltság, amely a legegyszerűbb dolgok között sem tud tájékozódni. Gulácsy saját elődjét sem ismerte fel.

Forrás: www.artpool.hu