Gulácsy: A virágünnep vége

IMPRESSZIÓ

Csöndes csobogása a virágok halmazával teleszórt tónak hangzott el a villakert árnyas kis kövecses fasorában, ahol én ültem, a csodabogaras fiú és - Aurélia…

A bárkák, a virágos pompás bárkák összegyűltek, hogy újrakezdjék a harcot - a léha harcot…
…Bordó virágok, mint csokra ében hajának - piros virágok, mint a gránát - kacsintgatnak igen messzünnen, hiú haragos gőggel…
Kedves ábrándos, kék ezüst virágok, lengő, hajlongó girlandokba néznek sóhajba fúlva…
Álmai az ő szép lelkének.
Halványzöld Olea Fragrans fehérlő szirmai csodás, elbűvölő illatával, csábítva, híva csalogatnak. Azt hiszem, feléje vonnak…

A csata mámoros zajában kacagva vívódik egy cudar kis dal:

Trallala
Trallala
Hivő szava
Lét szamara
Hí hé! Lo la
Hí hé! Lo la

A nap mosolyog, s aranysugárban úszik minden csónak, míg táncoló fénykölykök rohannak, ingerkedve csipkékkel, csokrokkal, belékötve a vágytól reszkető szalagleánykákba, ugrándoznak, csókolóznak és pajzán mámoruk feledteti velük korai elmúlásukat. Belé hullanak a tóba, és meghalnak. Szegény aranyfürtös fénygyerekek. S a hiú leányok, a szalagocskák csak tovább libegnek-lobognak, s kínálgatják magukat Hold kifli hercegnek, ki ügyet se vetett rájuk.
Sápadt és haragos, hogy a hegyek jobban szeretnek a napfényben sütkérezni, és díszöltönyüket csak a tiszteletére öltik fel, s mikor ő jön, gyászosan integetnek feléje sötét palástjukban s fázva húzódnak el előle…

A virágok ismét mosolyognak. Mimóza mosolygása az apró porcelán babának, törékeny nippfigurának. Kis ismerősöm híva integet, csipke kendőcskéjét lobogtatva…
Kacagó, apró, csacska vágyak köröttem szállnak…
Gyermekkorom hívó emlékmeséje…
Elhagyott, hűvös kertek. Szederindáknak szürkéskék lombjai… Kék lila ködképe falusi csöndségnek…
Tíz éve ennek…
Aurélia még Élike volt…
A cudar dalocska vígan táncol, a korzó sokasága összegyűlt s a díjkiosztás Don Juanja köré nyomul… Kacaja a víg csoportnak felénk is elhat.

Il primo premio.
Il primo premio.*

Az első díjat elnyerte hát az álnok sárga csónak. Mary is ott van, Jessy is ott van, a két haszontalan gyerek…
Pipacs piros ruhájuk fel-fellibben, zöld fényben csillog huncut szemük, mely a tóhullámmal kél viadalra, s smaragdját onnan lopkodja, hogy őrültté tegyen…
E szemek sugara szórja szüntelen a vágy csillogó szikráit felém, míg a virágünnep tobzódó kacaja epedve fúl a haldokló virágokkal ölelkezve a már csendes tónak kéjes ölébe.

Hold kifli herceg fitos, hivalkodó orrát fölüti a hegyek mögül, melyek a napnak mutogatják bíborpiros esti szertartásos palástjukat…
A bíborpír ellopkodja tőlem a kert édes titkait…
Félek, egy nap elvész anélkül, hogy önző vad vágytól egészen áthatva szívjam magamba azt a sok szépet, amit a kert illatos virágai a szobrokra rácsókolnak, elvész egy nap anélkül, hogy a kert elzenélte volna nékem azokat a szent hazugságokat, melyekért egy évet érdemes élni - s egy évig még élek. Hiszen a méreg, mit a mámor lihegő perceiben, redős bíbor virágok kéjjel túlontúl átitatott szirmaiból, mohón, reszketve szívtam magamba, nemsokára hatni fog, s én a csodabogaras, mandulaszemű fiú, meg fogok halni az elefántcsonttorony aranyveretű kapujánál… Szép hosszúkás keskeny ujjaim, melyeken a körmök mint ékkövek ragyognak, belemarkolnak a lépcső hideg kövébe,
kaparni fogják, izzó kínnal vérig kaparni fogják…
Macskaszerű arcom oda fog tapadni az opálég érzéketlen lapjára, gúnyosan vad hivalkodó daccal.

* Il primo premio: "Az első díj, a főnyeremény." (olasz) - VIN.