Vasárnap délután Comoban
1911-1912

olaj, lemezpapír (Magyar Nemzeti Galéria, Budapest)

A festmény előterében Gulácsy kedvelt rokokó figuráit látjuk. A piros kalapos, bájos arcú fiatal nő kedvesen fordul a vele szemben álló - háromszögletű kalapot viselő - férfihoz. Mögöttük két tipegő járású idősebb férfi közeledik az előtér felé. Ív alakú, kőkerítéssel szegélyezett és kőkockákkal kirakott út vezet át a középtérbe, az itáliai kisvárások arculatát idéző épületek közé. A háttérben a délutáni égbolt felhőtlen nyugalma tündököl. Gulácsy a festménynek ezt a sajátosan derűs és nyugalmas hangulatát nemcsak a 18. századi rokokó figurák szerepeltetésével érte el, hanem azáltal is, hogy az ábrázolást egy kicsit meseszerűvé, elbeszélő jellegűvé tette, persze anélkül, hogy a festőiség erejét csökkentette volna. Következésképp festményének hangulata még varázsosabb, még megragadóbb lett. Egy félig valóságos, félig képzeletbeli kisváros életéből mond el egy vasárnap délutáni "jelenetet". Cselekmény alig van a képen, a festő mégis "mesél". A mese a kép előterében kezdődik a meseszerűen bájos alakokkal, s folytatódik a mesébe illő kanyargós úttal, a kedves, városképi részlettel, majd egy szokatlanul magas és karcső torony mutat a felé a messzeség felé, amely valóban csak a mesék birodalmában érhető el. Játékosságot, színjátszást mutatott a rokokó korának társasági élete, s mintha az alakoskodás, a kissé keresett modor lett volna akkor a természetes. Gulácsy remekül fel tudta idézni ezt a hajdan volt magatartást, s még meg is tetézte bizonyos gyermekes bájjal, naiv meseszerűséggel.