


"Ha lelkem ösvényén
visszatérek tanulmányutam azon idejére, amit Olaszországban töltöttem, a
legkedvesebb emlékek és képek tünedeznek fel előttem, mint egy kellemes álom
fátyolszövete, úgy vonulnak el lelki szemeim előtt. A kedves és feledhetetlen
benyomások rajként vonulnak el előttem. A legintimebb emlékeket jegyezgetem le
mint örök és változatlan gyönyörét egy vágyaktól telt léleknek. Imádságaim
ezek." Gulácsy Lajos így emlékezik itáliai tanulóéveire, melyeknek
minden bizonnyal egyik eredménye ez a tájkép. Előzményének tekinthető az
1901-ben festett, és a Nemzeti Szalonban kiállított "Reggel", és párhuzamba
állítható az első firenzei tartózkodásából származó "Omnia Vanita" című
vízfestménnyel. Ezen a képen azonban nem a "minden mulandó" eszméje uralkodik.
Itália örök ciprusai, olajfái, gyönyörű tájai Gulácsy számára nemcsak a
megfestésre alkalmas látványt jelentették; az ország történelmi múltját,
középkori, reneszánsz hangulatait testesítették meg.