Ez a regény a nagy művész, Vincent Van Gogh életét beszéli el, érdekfeszítően, érzelmeket ébresztően, de mindig hűségesen a valóság tényeihez. Hogyan lett a holland lelkészdinasztia sarjából ellenállhatatlan belső parancs sugallatára olyan ember, akit semmi más nem érdekel, csak hogy festhessen? Van Gogh mindössze harminchét esztendőt élt, s ebből tíz évig alkotott. Nyomorgott, magányos és beteg volt. Ma képei nemcsak a leghíresebb múzeumok féltve őrzött darabjai, hanem a világ műkincspiacának dollármilliókért gazdát cserélő verhetetlen sztárjai is.

(Fordította Máthé Elek)

Részlet

Párizs nyugtalanította Vincentet. Túl sok abszintet ivott, túl sokat dohányzott, túl sokat nyüzsgött, mindenben mohó volt. Most ellenállhatatlan vágy fogta el, hogy elmenjen, nyugton éljen egyedül és túláradó energiáit festészetében élje ki. Vágyott a forró napra, hogy művészete megtermékenyüljön. Úgy érezte, nyolc, küzdéssel teli esztendő után végre elérkezett teremtő erejének teljességéhez. Tudta, hogy annak, amit eddig festett, nincs értéke, s már csak kevés ideje maradt hátra, hogy megalkossa azt a néhány képet, amelyek igazolják életét. Mit is mondott Monticelli? "Tíz esztendeig kell keményen dolgoznunk, hogy a végén meg tudjunk festeni néhány jó arcképet." Párizsban biztonság, barátság és szeretet vette körül. Theo meleg otthont nyújtott. Fivére vigyázott rá, hogy ne éhezzék, ne kelljen kétszer kérnie, ha bármilyen festőszerre volt szüksége és ne tagadjon meg tőle semmit, elsősorban a meleg testvéri szeretet, amit módjában volt megadnia. Vincent jól tudta, amint elmegy Párizsból, a bajok újra kezdődnek abban a pillanatban. A Theótól kapott pénzt képtelen lesz helyesen beosztani: ezért újra éhezni fog. Nyomorúságos lebujokba jár majd, nem lesz pénze festékekre és nem lesz egyetlen barátja sem, akivel szót váltson.
- Meg fogod szeretni Arles-t - mondta Lautrec. - Nagyon csendes hely és senki sem fog háborgatni. Az időjárás száraz és forró, a színek pompásak. Ez az egyetlen hely Európában, ahol megtalálhatod a japán metszetek világos levegőjét. Valóságos festőparadicsom. Ha nem kötne minden szál Párizshoz, magam is odamennék.
Aznap este Theo és Vincent Wagner műveiből rendezett hangversenyen vett részt. Korán mentek haza és az estét a zunderti gyermekszoba emlékeinek felidézésével töltötték. Másnap reggel Vincent készítette el Theónak a reggelit, majd miután fivére távozott a képszalonba, a lakásban nagytakarítást rendezett. A falakra felrakta néhány kedves képét: rózsaszín tengeri rákokat, Tanguy apó arcképét széles karimájú szalmakalapjában, a Moulin de la Galette-et, egy női aktot meg egy tanulmányt a Champs Elysées-ről. Amikor The este hazaérkezett, a szoba asztalán néhány soros levelet talált.
Kedves Theo,
Elutaztam Arles-ba. Mihelyt megérkezem, azonnal írok. Néhány képemet felszegeztem a falra, hogy ne felejts el egészen.
Szeretettel ölel
Vincent